Rondo győzelemmel debütált, a Hawks Houstonban is nyert

ADORJÁN ISTVÁN, GOBODICS TAMÁS (KEZDŐ5.HU)ADORJÁN ISTVÁN, GOBODICS TAMÁS (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2014.12.21. 09:01
null
Rondo győzelemmel debütált (Fotó: Reuters)
Rajon Rondo győzelemmel mutatkozott be Dallas-mezben, a Mavericks Monta Ellis 38 pontjával győzte le a tartalékosan kiálló Spurst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szombati játéknapján. Emellett az Atlanta Houstonban is nyerni tudott, a Portland ízekre szedte Anthony Davist és a New Orleanst, a Clippers majdnem megégett a Bucks ellen, a Knicks most a Sunstól kapott ki, simán nyert a Charlotte – a Denver-Indiana viszont borzalmas meccs volt. Lássuk a részleteket!

New York Knicks–Phoenix Suns 90–99

A Suns bírta jobban a végét. Három negyeden keresztül szoros volt a mérkőzés, a festékben jobban védekezett a New York, az Anthony-Calderon páros vezetésével tartották a lépést. Aztán a záró játékrész elején egy 8-0-s rohammal meglógott a Phoenix, itt már nem volt ellenszer a Bledsoe-Thomas párosra, akik együtt 47 pontot szórtak és megnyerték a meccset a vendégek számára – 32-22-re hozták az utolsó negyedet.

Calderon kintről, Anthony mindenhonnan, más sehonnan. A meglepően jó periméter-védekezés ellenére a támadójáték azért akadozott hazai oldalon, de Calderon újabb nagy estéje (21 pont, 5/6 tripla) és Carmelo Anthony jó játéka (25 pont, 11 pattanó) elég volt ahhoz, hogy meccsben legyenek – a hajrában kellett volna még valaki, de kifulladt a csapat. Összességében 40 százalék alatt maradtak mezőnyből, ami otthon gyatra teljesítmény, ráadásul a végén nem tudtak mit kezdeni a Suns dobógépeivel, akik mellé Markieff Morris is csatlakozott 19 ponttal – a New York 0-5-re áll a back-to-backek első napján.

A Knicks legjobb dobói: Anthony 25/3, Calderon 21/15, Hardaway Jr 16/3
A Suns legjobb dobói: Bledsoe 25/3, Thomas 22/9, Mark. Morris 19/3

New Orleans Pelicans–Portland Trail Blazers 88–114

Szó sem volt fáradtságról. A Portland tripla túlórából érkezett a találkozóra, de ez kicsit sem zavarta meg őket, már az első negyedben ízekre szedték a New Orleanst, akik 30 százalék alatt dobtak ebben a játékrészben. Ezt csak növelték a folytatásban, majd a negyedik negyedre már 32 pontos fórral fordulhattak – Aldridge és Lillard ezt már a padon ülte végig, teret adtak a dobást alig rontó Kaman-Robinson-Batum triónak is.

Aldridge ihletett formában, Davis nem. Amellett, hogy Anthony Davis szinte végig jól védekezett a Portland erőcsatárán, képtelen volt megállítani, Aldridge 13 pontot szerzett az első negyedben, 19-et félidőre, végül 27-tel zárt (három negyed alatt) 12 pattanó mellett, a 17 pontos, 7 gólpasszos Lillard mellett ő volt a kulcs a győzelemhez. Főleg úgy, hogy riválisa, a Pelicans MVP-jelöltje idei leggyengébb meccsét hozta elöl, mindössze hét pontot és hat lepattanót tett hozzá, 3/14-gyel dolgozott mezőnyből, ezt pedig érthetően nem bírta el csapata. Főleg úgy, hogy az Evans-Holiday páros is csak 12 pontot szerzett (együtt!) 5/23-as mutatóval – nagyon nagyot melózott a Portland hátul, esélye nem volt a New Orleansnak.

A Pelicans legjobb dobói: Rivers 21, Anderson 16/3, Ajinca 10
A Trail Blazers legjobb dobói: Aldridge 27, Lillard 17/9, Kaman 16

Charlotte Hornets–Utah Jazz 104–86

Jeffersonra nem volt szükség a végén. A center 19 ponttal és tíz lepattanóval zárta a találkozót, de a negyedik negyedben ágyéksérülése miatt le kellett jönnie és nem tért vissza a parkettre – állítása szerint, ha kellett volna, vissza tudott volna jönni. Nem kellett, hiszen a Charlotte 13-mal vezetett már félidőben, húsz felett a negyedik negyed elején és gond nélkül húzta be a találkozót.

Hendersonnal jobban megy. A nyáron igazolt Lance Stephenson csak szenved egész szezonban, most zsinórban második találkozóját ülte ki és mindkettőt meg is nyerte a Charlotte. A helyén kezdő Henderson ma 17 pontig jutott 8/12-es mutatóval, mellette Walker is berámolt húszat, a Burke-Burks párost pedig 7/26-os mezőnymutatón tartották.

Hol az az egy? A Jazz legutóbbi két győzelme alkalmával minimum Hayward, de Favors is hozta a húsz pont feletti meccset, mindenki hozzátette, amit kellett – ma viszont Gobert dupla-dupláján kívül ez nagyjából senkiről nem mondható el. A hátvédek tragikusak voltak, Haywardnak sem ment, bukták a lepattanózást, 40 százalék alatt dobtak és teljesen sansztalanul szenvedtek vereséget az egyébként nem túl acélos Charlotte-tól.

A Hornets legjobb dobói: Walker 20/6, Jefferson 19, Henderson 17/3
A Jazz legjobb dobói: Hayward 14/6, Favors 13, Ingles 13/9

Houston Rockets–Atlanta Hawks 97–104

Korver nyerte meg a végén. Az utolsó két percnek 90-90-ről vághattak neki a felek, ekkor egy Millsap-kettes után jött a dobógép és berámolt egy triplát, majd a fennmaradó időben négy büntetőt – ezzel egyébként zsinórban 49 szabaddobást értékesített hiba nélkül, ami franchise-rekord. Végül 22 ponttal zárt (7/12 mezőnyből, 4/8 hármas) és ő lett csapata legeredményesebb játékosa – egyébként mind a tíz pályára lépő atlantai elért legalább négy pontot, minden extra passzt megcsináltak és nem erőltettek semmit.

Nem működött a Houston. Bár Dwight Howard 19 ponttal és 11 pattanóval dupla-duplázott, hátul nem volt nagy hatása a játékra, védekezésben folyamatosan elmozgatták és nyerte is az Atlanta a festékbeli csatát. Harden dobásait is megnehezítette a Hawks, bár kiosztott 14 gólpasszt, a 15 bepörkölt triplának köszönhették, hogy meccsben voltak a végéig – egyébként gyengén (40 százalék alatt) dobtak, szenvedősen játszottak, az eddig remek védekezésükön lyukak tátongtak és szinte végig úgy alakult a meccs, ahogy a vendégek tervezték.

A Rockets legjobb dobói: Howard 19, Harden 18/6, Beverley 14/12, Terry 14/12
A Hawks legjobb dobói: Korver 22/12, Millsap 14, Horford 14

Dallas Mavericks–San Antonio Spurs 99–93

Három percre a csodától. Popovich mester a két egymást követő háromszori hosszabbításos mérkőzés után úgy döntött, hogy a teljes kezdőcsapatot pihenőre küldi, nyolcemberes rotációval meccselte le a találkozót. Egészen a végjátékig úgy tűnt, hogy hiába a 23 indításból kapott pont, a Spurs, mely a mérkőzés korai szakaszában már 12 pontos előnyben is játszott, révbe érhet Belinelli (7/16 mezőnyből, 7/7 büntető) és a dupla-dupla mellett karriercsúcsot dobó Baynes (6/11 mezőnyből, 10 lepattanó) irányításával. Az utolsó percekben azonban a vendégek nem találtak megoldást Ellis semlegesítésére, mely a mérkőzésbe került nekik. A Spurs a 2012-es rájátszás konferencia-döntője óta először vesztett el sorozatban négy mérkőzést.

Győztes bemutatkozás. Jól sikerült Rajon Rondo debütálása, kezdőként kapott helyet és bár a dobásokkal szenvedett (3/11 mezőnyből), 7 lepattanó, 9 gólpassz került a statisztikai lapjára és ő hozta a legjobb +/- mutatót is (+17). A mezőnyszázalék (48,1 százalék) tekintetében ligaelső Mavericks gyengén kezdett - főleg Nowitzki (1/8) - az első félidőben 38 százalékos pontossággal dobtak a hazai játékosok. A végig kiegyenlített mérkőzésen Ellis extra teljesítménye jelentette a különbséget, aki azon felül, hogy beállította szezoncsúcsát (15/23 mezőnyből, 5/6 hárompontos) az utolsó percekben, döntetlen állásnál magára vállalta a momentum átvételét jelentő dobást, melyből 2+1-es játékot hozott össze, s megnyerte a mérkőzést csapatának.

A Mavericks legjobb dobói: Ellis 38/15, Parsons 16/3, Harris 13/9, Nowitzki 13
A Spurs legjobb dobói: Belinelli 21, Baynes 16, Joseph - Bonner 14-14

Denver Nuggets–Indiana Pacers 76–73

Bedeszkázott gyűrűk mérkőzése. Mindkét együttes szezonbeli negatív pontterméssel zárta a találkozót, a hazaiak 36 százalékos, míg a vendégek alig 30 százalékos „pontossággal” értékesítették mezőnykísérleteiket. A második negyedben valóságos szenvedés lehetett a nézőknek a játékot nézni, szinte mindent mellédobtak a felek, pedig nem láthattak a szurkolók elit védekezéseket. A félidőben 33-32-re vezetett a Pacers, melynek kispadjáról a sokat vállaló, de keveset találó C.J. Miles több pontot hozott (6/19 mezőnyből), mint a Stuckey - Sloan - Hibbert trió (összesen 5/25 mezőnyből). A center faultproblémái miatt 23 percet játszott és pont nélkül, 5 lepattanóval, 5 faulttal, 4 eladott labdával zárt.

Gallinari győzni akart. Ritkán tapasztalható hozzáállásról tett tanúbizonyságot az olasz játékos, aki a második félidőben nyomatékosította, hogy van akarata és kellő keménysége a játékhoz, sikerhez. A harmadik negyedbeli melós kosarain felül meg kell említeni, hogy ő szerezte csapata első hárompontosát a negyedik negyed elején. Mellette a védekezésben kimagasló Mozgov (15 lepattanó, 5 blokk), és a dupla-duplát hozó Lawson (6/16 mezőnyből, 10 gólpassz) dolgozott a legtöbbet a Nuggets sikeréért.

A Nuggets legjobb dobói: Gallinari 19/3, Lawson 15, Hickson 10
A Pacers legjobb dobói: West 19/3, Miles 16/6, Hill 11/6

Los Angeles Clippers–Milwaukee Bucks 106–102

Jó játék után csőd a záró percekben. Az első negyedben nem tudta leszakítani a Clippers a vendégeket, ami viszont utána következett, alaposan meglepte a hazaiakat, a Bucks nem csak egyenlített, hanem fordított is. Jó és egyben hatékony csapatjátékot játszott az Antetokounmpo által húzott gárda (8/12 mezőnyből, 9 lepattanó, 6 gólpassz), mely tíz pont körüli előnyben játszott egészen a harmadik negyed végéig. Az utolsó négy percben viszont egyetlen alkalommal szereztek pontot – Knight-tripla -, ami teljességgel lehetetlenné tette, hogy nyerjenek a Clippers otthonában.

Paul, a megmentő. A hatékony külső dobóformával zárkózott fel a Clippers, mely meglepő módon alárendelt szerepet játszott a festékben (36-46 szerzett pont), de Redick (9/15 mezőnyből 5/8 tripla) és Paul (4/6 tripla, 12-ből 11 büntető) tartották a lelket a csapatban. Különösen Paul érezte át a szorongatott helyzet súlyát, aki négy perccel a lefújás előtt, négypontos hátránynál kezébe vette a labdát és sorozatban 9 pontot írt az eredményjelzőre, melyekkel megfordította a találkozó állását. Az irányító magára vállalta a középtávolit, mely eldönthette volna a mérkőzést, hibázott, viszont érkezett Griffin, aki visszapöcizte a játékszert, mely áthaladt a gyűrű síkján, meghozva ezzel a győzelmet a hazaiaknak.

A Clippers legjobb dobói: Paul 27/12, Griffin 24, Redick 23/15
A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 18, Dudley - Bayless 16/6-16/6, Middleton 12/3

NBA
ALAPSZAKASZ

New York Knicks–Phoenix Suns 90–99
Charlotte Hornets
–Utah Jazz 104–86
New Orleans Pelicans–Portland Trailblazers 88–114
Houston Rockets–Atlanta Hawks 97–104
Dallas Mavericks
–San Antonio Spurs 99–93
Denver Nuggets
–Indiana Pacers 76–73
Los Angeles Clippers
–Milwaukee Bucks 106–102

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik