Chelsea: Messi a nyáron 250 millióért érkezik - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.27. 22:09
Az angol és a spanyol sajtó is kiemelten foglalkozik Lionel Messi esetleges klubváltásával. Angliában tudni vélik, hogy a Premier League-be vágyó argentin elutasítja az Arsenal és a Manchester United ajánlatát, majd elfogadja a Chelsea-ét, amely a nyáron 250 millió euróért vásárolja ki őt 2018 nyaráig érvényes barcelonai szerződéséből.
Az angol sajtó már tavaly ezzel a montázzsal sokkolta a világot. Valósággá válhat? (Fotó: dailymail.co.uk)
Az angol sajtó már tavaly ezzel a montázzsal sokkolta a világot. Valósággá válhat? (Fotó: dailymail.co.uk)

 

 

Az angol sajtóértesülések egybecsengenek Fabián Godoy argentin újságíró nyilatkozatával, aki egy tévéinterjúban elmondta: milyen érvek szólnak Messi távozása mellett.

Például az, hogy angolul kezdett el tanulni, emellett pedig úgy érzi, hogy fia, Thiago iskolázottságának is sokkal jobbat tenne, ha nem a spanyol, hanem az angol iskolarendszerben nőne fel. Messi nem elégedett azzal, hogy az adóhivatallal vívott ügyében nem kapott kellő háttértámogatást a Barcelonától a hivatalos fórumokon és a sajtóval szemben sem.

Az átigazolási ügyben minden bizonnyal szerephez jut az Adidas, amely már tavaly felajánlotta kirakatcsapatainak – Bayern München, Chelsea, Real Madrid – az anyagi segítséget arra az esetre, ha legértékesebb reklámarcát elszerződtetik egy Nike-csapatból.

José Mourinho állítólag már áldását adta az ügyletre, amelynek érdekében most Cesc Fabregas lobbizik erősen volt klubtársánál.

A jelenlegiek közül Xavi Hernández nyilatkozott Messi és a PL esetleges találkozásáról: „ott még jobb játékossá válna”.

A régi játszótársak közül pedig Deco véleményéről számolhattunk korábban. A középpályás szerint: „a szurkolóknak fel kell készülniük a pillanatra, amikor Messi azt mondja, elég. Ilyen a futball, az edzők és a játékosok jönnek-mennek. Lehet, hogy már ebben a szezonban, lehet, hogy csak öt év múlva, de Lionel el fogja hagyni Barcelonát”.

Sőt, maga az érintett, a négyszeres aranylabdás is hasonló témát járt körbe a közelmúltban: „nem tudom megmondani, hogy az idény után mi lesz, a futballban bármi megtörténhet. Sokszor kifejtettem már, ha rajtam múlna, örökké a katalánoknál maradnék, de a dolgok nem mindig úgy alakulnak, ahogyan eltervezed”.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik