Létesítmény: nézzenek be a megnyitott Tüskecsarnokba! - fotók

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2014.11.27. 14:14
null
Megnyitották a Tüskecsarnokot (Fotók: Korponai Tamás)
Csütörtökön hivatalosan megnyitották  a főváros új multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnokát, az újbudai Tüskecsarnokot.

Az ünnepségen először Áder János köztársasági elnök üzenetét olvasták fel, aki levelében azt írta, ahhoz, hogy sportnemzetből sportoló nemzetté váljunk és az aktív sportolás mindennapjaink részévé váljon, megfelelő létesítmények kellenek.

„A Tüskecsarnok mostani formájában ilyen létesítmény. Külön öröm, hogy ezzel a főváros egy régóta sajgó sebét is sikerült begyógyítani” – írta a levélben az államfő, utalva arra, hogy a létesítmény építését 1993-ban kezdték el, ám a beruházás 1996-ban leállt, és több mint másfél évtizedig nem is folytatódott.

A kormány 2012-ben döntött a sport- és rendezvénykomplexum befejezéséről. Az építést tavaly novemberben kezdték újra, és 5.9 milliárd forintból mostanra készült el a 4000 fős nagycsarnok, a szabadidős sportolókat váró sportcentrum, valamint a kétszintes mélygarázs.

Simicskó István sportért felelős államtitkár – aki egyben a kerület országgyűlési képviselője – beszédében kijelentette: mivel a magyar sportolók a világversenyeken rengeteg érmet nyertek, és ezzel sok örömet okoztak a nemzetnek, ezért a kormányzat részéről meg kell hálálniuk, hogy nekik köszönhetően javult az ország imázsa és nemzetközi megítélése.

„A sportolóknak és a szurkolóknak adjuk tehát most át ezt a csarnokot” – mondta az államtitkár, majd emlékeztetett arra, hogy a 2500 négyzetméteres küzdőterű létesítmény mintegy 20 sportágnak lesz az otthona. Beszélt arról is, hogy a Tüskecsarnok szomszédságában hamarosan elkészül egy 50 méteres versenyuszoda és egy állítható mélységű, 25 méteres tanmedence is.

Vígh László, a beruházásért felelős kormánybiztos elmondta, hogy először négy éve a jégkorongozók vetették fel neki, be kellene fejezni a Tüskecsarnok építését.

„Több mint húsz éve vár rá Magyarország, hogy ebből a korábbi szellemkastélyból tudjunk valamit építeni. A Tüskecsarnok sokáig a kudarc, a lemondás és e gyengeség szimbóluma volt, mostantól azonban a sporté, a kikapcsolódásé és az önfeledt szórakozásé lesz” – állapította meg a kormánybiztos, majd hozzátette, aláírt szerződéseik alapján sportrendezvényekből, koncertekből és konferenciákból már most 100 millió forintos bevételre számíthatnak.

„Ez ma Magyarország legösszetettebb és legmodernebb sportkomplexuma” – jelentette ki, majd azzal folytatta, hogy az első rendezvény a szombati Kelet–Nyugat kosárlabda All Star-gála lesz benne.

Másfél évtized után tavaly novemberben indult újra az építkezés
Másfél évtized után tavaly novemberben indult újra az építkezés
Megadták a módját az avatásnak
Megadták a módját az avatásnak
A nagycsarnokban kézilabda- és kosárlabda-meccseken 3908 fő fér el
A nagycsarnokban kézilabda- és kosárlabda-meccseken 3908 fő fér el
Összesen négy, 36×18 méteres, parkettás tornaterem várja a profi és az amatőr sportolókat
Összesen négy, 36×18 méteres, parkettás tornaterem várja a profi és az amatőr sportolókat

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik