Dzsudzsákék a PSV-hez is ellátogatnak az El csoportkörében

Vágólapra másolva!
2014.08.29. 12:57
null
Íme, az El-csoportkör sorsolásának eredménye (Fotó: Hegyi Dániel)
Sorsoltak az Európa-ligában! A Gulácsi Pétert is soraiban tudó osztrák Red Bull Salzburg a Celtickel, a Dinamo Zagrebbel és az Astrával, míg a Dzsudzsák Balázst foglalkoztató Dinamo Moszkva a PSV-vel, a Panathinaikosszal és az Estorillal került egy csoportba.


Elsőként a Villarrealt húzták ki, automatikusan az A-csoportba került, a címvédő, háromszoros győztes Sevilla pedig a G-be. Gulácsi Péter együttese a D jelű kvartettből próbálja meg kiharcolni a továbbjutást, ebben a skót Celtic, a horvát Dinamo Zagreb és román Astra Giurgiu próbálja megakadályozni.



Dzsudzsák Balázs visszatérhet korábbi sikerei helyszínére, hiszen a Dinamo Moszkva a holland PSV otthonába is ellátogat, emellett a görög Panathinaikosz és a portugál Estoril került még az E-csoportba.

Muhamed Besicék alighanem el tudtak volna képzelni könnyebb négyest is, a francia Lille, a német Wolfsburg és a DVTK-t búcsúztató orosz FK Krasznodart kapta az Everton.

A CSOPORTOK MENETRENDJE ITT ÉRHETŐ EL!

A CSOPORTOK BEOSZTÁSA
A-CSOPORT
B-CSOPORT
C-CSOPORT
D-CSOPORT
Villarreal (spanyol)
FC Köbenhavn (dán)
Tottenham (angol)
Salzburg (osztrák)
Borussia Mönchengladbach (német)FC Bruges (belga)Besiktas (török)Celtic (skót)
Zürich (svájci)
Torino (olasz)Partizan Beograd (szerb)Dinamo Zagreb (horvát)
Apollon (ciprusi)Helsingin JK (finn)Aszterasz Tripolisz (görög)Astra Giurgiu (román)
E-CSOPORT
F-CSOPORT
G-CSOPORT
H-CSOPORT
PSV (holland)
Internazionale (olasz)
Sevilla (spanyol)
Lille (francia)
Panathinaikosz (görög)Dnyipro (ukrán)Standard Liege (belga)Wolfsburg (német)
Estoril (portugál)Saint-Étienne (francia)Feyenoord (holland)Everton (angol)
Dinamo Moszkva (orosz)Qarabag (azeri)HNK Rijeka (horvát)FK Krasznodar (orosz)
I-CSOPORT
J-CSOPORT
K-CSOPORT
L-CSOPORT
Napoli (olasz)Dinamo Kijev (ukrán)
Fiorentina (olasz)Metaliszt Harkiv (ukrán)
Sparta Praha (cseh)Steaua Bucuresti (román)PAOK (görög)Trabzonspor (török)
Young Boys (svájci)Rio Ave (portugál)Guingamp (francia)Legia Warszawa (lengyel)
Slovan Bratislava (szlovák)Aalborg (dán) Dinamo Minszk (fehérorosz)Lokeren (belga)


Bár a DVSC-Teva hősies küzdelme ellenére nem jutott a csoportkörbe, így is akad azért magyar érdekeltség az Európa-liga csoportkörének sorsolásakor. Az 1. kalapban mindjárt ott van Gulácsi Péter Salzburgja, amely a BL-selejtező utolsó fordulójában bukott el, Dzsudzsák Balázs Dinamo Moszkvája viszont a ráadás pillanataiban harcolta ki a főtáblát.

A DVSC-t kiejtő Young Boys a 3., a Ferencvárost búcsúztató HNK Rijeka és a DVTK-t két vállra fektető FK Krasznodar a 4. kalapba került. A korábban az FTC-t erősítő Muhamed Besic Evertonját a harmadik kalapból húzzák ki.

Nem telhet el sorsolás Gianni Infantino nélkül, aki elmondta, hogy az elődöntőben szerzett sárga lap miatt nem kell kihagynia senkinek a döntőt, valamint, hogy a játékvezetők használják majd a jelölősprayt.

A szezon döntőjét ezúttal Varsóban rendezik, ennek kapcsol Jerzy Dudek UEFA-nagykövet is szót kapott.

1. kalap
Sevilla (spanyol)
Internazionale (olasz)
Tottenham (angol)
PSV (holland)
Napoli (olasz)
Dinamo Kijev (ukrán)
Villarreal (spanyol)
Fiorentina (olasz)
Salzburg (osztrák)
Metaliszt Harkiv (ukrán)
Lille OSC (francia)
FC Köbenhavn (dán)

2. kalap
Steaua Bucuresti (román)
Standard Liege (belga)
PAOK (görög)
Celtic (skót)
Besiktas (török)
Wolfsburg (német)
FC Bruges (belga)
Dnyipro (ukrán)
Trabzonspor (török)
Panathinaikosz (görög)
Sparta Praha (cseh)
Borussia Mönchengladbach (német)

3. kalap
Everton (angol)
Young Boys (svájci)
Dinamo Zagreb (horvát)
Zürich (svájci)
Estoril (portugál)
Legia Warszawa (lengyel)
Partizan Beograd (szerb)
Torino (olasz)
Feyenoord (holland)
Saint-Étienne (francia)
Guingamp (francia)
Rio Ave (portugál)

4. kalap

Dinamo Moszkva (orosz)
FK Krasznodar (orosz)
HNK Rijeka (horvát)
Lokeren (belga)
Aszterasz Tripolisz (görög)
Slovan Bratislava (szlovák)
Apollon (ciprusi)
Qarabag (azeri)
Helsinki JK (finn)
Astra Giurgiu (román)
Dinamo Minszk (fehérorosz)
Aalborg (dán)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik