A becsületgyőzelem 10 emberrel is összejött a Győrnek Svédországban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.24. 18:56
null
Andrics gólja a kinti csatát eldöntötte, de a háborúhoz kevés volt (Fotó: NS/Szabó Miklós)
Az Európa-liga-selejtező második fordulójának visszavágóján a Győri ETO FC 1–0-ra nyert a svéd IFK Göteborg otthonában úgy, hogy Rudolf Gergelyt a 66. percben kiállították. A győriek azonban a párharc első mérkőzésén hazai pályán elszenvedett 3–0-s vereségük miatt – összesítésben 1–3-as eredménnyel – búcsúztak a nemzetközi kupáktól.

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

IFK Göteborg (svéd)–GYŐRI ETO FC 0–1 (0–0)
Göteborg, Nya Gamla Ullevi Stadion. Vezette: Frankowski (lengyel)
IFK Göteborg: Sandberg – Augustinsson, Jonsson, Bjärsmyr, A. Johansson – Larsson (Sobralense, 69.), J. Johansson, Allansson, Smedberg (Söder, 79.) – Mahlangu – Vibe. Vezetőedző: Mikael Stahre
Győri ETO: Kocics – Svec, Wolfe, Lang, Völgyi – Kamber, Pátkai (Windecker, 75.), Kronaveter (Koltai, 71.) – Varga R. (Illés, 83.), Rudolf, Andrics. Vezetőedző: Horváth Ferenc
Gólszerző: Andrics (68.)
Kiállítva: Rudolf (66.)
Továbbjutott: az IFK Göteborg, 3–1-es összesítéssel

Az ETO szinte reménytelen helyzetből várhatta a svédországi visszavágót: a kisalföldi csapat háromgólos hátrányt szedett össze hazai pályán, ráadásul Horváth Ferenc vezetőedző 15 játékosára sem számíthatott. A győri védelem a korábban sohasem látott Svec, Lang, Wolfe, Völgyi összeállításban futott ki a pályára, ennek ellenére állta a sarat, hiszen kapott gól nélkül hozta le a 90 percet.

A meccs tempója és hangulata sem hasonlított igazán egy európai kieséses kupapárharcéra – köszönhetően az egy héttel ezelőtt odavágónak, amelyen a lényegi kérdések már eldőltek. Ezt tudták a játékosok is, legalábbis látszott rajtuk: a fogadkozás ellenére a Győr (játéka alapján) nem igazán hitt a továbbjutásban, a Göteborg pedig nyugodtan, kényelmesen futballozott, fél szemmel a következő mérkőzésre koncentrálva. Ez nem tett túl jót a mérkőzésnek.

Helyzetek azért akadtak az első játékrészben: Larsson már a 4. percben telibe lőtte a kapufát 22 méterről. Az ETO szélről belőtt labdákkal és távoli lövésekkel próbált veszélyeztetni – kevés sikerrel. A svédek a 21. percben egy szögletet követően nagy helyzetbe kerültek, Bjärsmyr közeli fejesét hidegvérrel nyelte le a Kamenár helyett védő Kocics.

A győri játékosok lelki állapotát jól mutatta, hogy Rudolf és Pátkai is teljesen felesleges, indulatból elkövetett szabálytalanság után kapott sárga lapot a lengyel játékvezetőtől az első félidőben.

A második játékrészben sem gyorsult fel túlzottan a játék, Andrics öt percen belül két ígéretes lövéssel is jelentkezett, utóbbinál már akadt is védeni valója Sandbernek, a mérkőzés során először.

Az 55. és a 65. perc között Kamber keménysége dominált, közben Völgyi tekert kapu fölé 17 méterről egy szabadrúgást. A 66. percben is egy szabálytalanságra kaphattuk fel a fejünket: Rudolf Gergelya középpályán jelentős késéssel csúszott rá ellenfelére, Smedbergre, és azonnal piros lapot kapott.

Az emberhátrány ellenére két percen belül vezetést szerezett az ETO! Andrics jutott lövéshez 21 méterről jobb oldalon, és egy állítás után a kapu bal oldalába bombázott. 0–1!

A gól kicsit felrázta a feleket, de a svédek labdatartással nyugtatták saját magukat, míg az ETO letámadása nem volt túl hatékony, így a hátralévő 20 percben több gólszerzési lehetőséget nem sikerült kidolgoznia Horváth Ferenc együttesének.

A hiányzók által tizedelt Győr a csatát megnyerte és a becsületét visszaszerezte, de ez aligha szomorítja a Göteborg játékosait, akik az első mérkőzésen elért 3–0-s sikerüknek köszönhetően, összességében magabiztosan és megérdemelten ejtették ki a Győri ETO FC-t az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában.

Rudolf piros lapja 1:47-től, Andrics gólja 1:57-től:

A MÉRKŐZÉS PERCRŐL PERCRE TUDÓSÍTÁSÁT ITT OLVASHATJA

Második félidő

90+3. perc: VÉGE! A Győr győzelme ellenére is vastaps Göteborgban: 3–1-es összesítéssel az IFK jutott tovább.
90+2. perc:
Szabadrúgáshoz jut az IFK 27 méterre a győri kaputól. Nem okozott veszélyt.
90. perc:
Koltai osztott ki egy kötényt, de a következő két védő már sok volt a magányos győri támadónak.
88. perc:
A. Johansson jobb oldali beadása után Sobralense fejelt, azaz csak próbált, nagyon mellé ment.
87. perc:
A Göteborg nagy erőkkel fedezi a labdát, az ETO próbál letámadni.
84. perc:
Az egyik oldalon Kamber, a másikon Söder lövése tévesztett kaput.
83. perc: Varga helyett Illés a pályán az ETO-ban.
81. perc:
Cserék összecsapása: Windecker állt bele keményen Sobralensébe, akit ápolni kell.
79. perc: Söder érkezett Smedberg helyére a hazaiaknál.
77. perc: Küzd az egyenlítésért a Göteborg: Smedberg kapta a labdát lesen.
75. perc: Windecker helyére Pátkai érkezett a Győrnél.
72. perc: Lang is besárgult az ETO-ból.
71. perc: Győri csere! Kronavetert Koltai váltotta a középpályán.
71. perc: Augustinsson kapott sárga lapot.
69. perc: Sobralense jött a pályára Larsson helyett.
68. perc: GÓL! VEZET A GYŐR! Andrics jutott lövéshez 21 méterről jobb oldalon, és egy állítás után a kapu bal oldalába bombázott. 0–1!

66. perc: PIROS LAP Rudolf Gergelynek! 10 emberrel a Győr! Rudolf nagyon távolról, nagyon elkésve, nagyon felesleges helyzetben csúszott rá Smedberg lábára a bal szélen.
63. perc:
A svéd közönség tapssal jutalmazza a hazaiak kombinatív passzjátékát, igaz, a kapuhoz nem jutottak vele közelebb.
60. perc:
Kamber most Mahlanguval csapott össze, ezúttal is az ETO játékosát látták szabálytalannak.
59. perc:
Völgyi állt a labda mögé, ballal két méterrel a léc fölé tekert.
58. perc:
Svec tört be középre a bal szélről, és szabadrúgást harcolt ki 17 méterre a kaputól.
57. perc:
A. Johansson jobb oldali beadása változtatott irányt egy győri lábon, így sikerül felszabadítani.
56. perc:
Lassan csordogál a találkozó, Kamber kemény belépője (nem az első) törte meg a csendet.
51. perc:
Ismét Andrics került helyzetbe, lövése után nagyot védett Sandberg, az IFK kapusa. A mérkőzésen először.
49. perc:
Előbb Lang szabálytalankodott Vibével, majd Vibe Pátkaival. Jöhet a Győr.
48. perc:
Andrics cselezgetett, majd 16 méterre a kaputól lőtt, de egy méterrel célt tévesztett.
46. perc: Folytatódik a mérkőzés: a Göteborg indította ismét útjára a labdát.

Első félidő

45+1. perc: A játékvezető csak egy percet hosszabbít, majd elrendeli a szünetet. Az állás 0–0, összesítésben 3–0 a svédeknek.
45. perc:
A szögletből középre érkező labdát a kapujából kimozduló Kocics messzire elütötte.
45. perc:
Mahlangu megindult a labdával a bal oldalon, betört a 16-oson belülre, Lang viszont tanári becsúszással szerelte, szögletre mentve.
43. perc:
Varga jobb oldali beadása után Rudolf és Pátkai is felugrott fejelni középen, de nem jártak sikerrel, csalódottan kocognak visszafelé.
41. perc: Újabb győri sárga! Pátkai nem értett egyet a játékvezető ítéletével, idegességében elrúgta a labdát, ezért bűnhődött.
38. perc:
A Göteborg egymás után két szögletet is elvégezhetett. Az elsőt Augustinsson blokkolt lövését követően.
37. perc:
Andricsot állították meg lesen.
33. perc: SÁRGA LAP!Rudolf lépet rá J. Johansson sarkára a felezővonalnál, a győri csatáré az első büntetőkártya.
A svéd közönség az apróbb helyzeteket is tapssal jutalmazza.
30. perc:
A védők mögé beinduló Mahlangu kapott egy ütempasszt, a visszazáró Kamber utolérte, és elválasztotta a labdától, közben Kocics is kiért a kapujából.
29. perc:
Augustinsson állt a labda mögé, és jó 24 méterről, ballal a léc fölé tekert.
28. perc:
Kamber lépett be kőkeményen Mahlangunak, megúszta a sárga lapot, de a szabadrúgást nem.
26. perc: Győri támadás:
a bal oldalról, úgy 30 méterről Pátkai tekert középre laza mozdulattal, a félmagas labdára Varga érkezett, de nyújtott lábbal sem tudta kapura tenni.
24. perc:
Kronaveter J. Johanssonnal csapott össze, nem először. Ezúttal a győri középpályás volt szabálytalan.
21. perc: Augustinsson ívelt középre, a hosszú oldali kapufánál Bjärsmyr fejére került a labda, bólintása után Kocics hidegvérrel védett. Nagy lehetőség volt!
20. perc:
Egy védőn megpattanó távoli lövés után az IFK végezheti el a meccs első szögletét a jobb oldalról.
17. perc:
Völgyi ívelhetett középre egy győri szabadrúgást a bal oldalról, Wolfe fejelt nyolc méterről a bal oldali kapufa mellé két méterrel.
16. perc:
Helyzet a svéd csapat előtt! Vibe labdát szerzett az ETO térfelén, betört a 16-osra két jó csellel, lövését blokkolta egy győri láb, a labda Mahlangu elé pattant, a középpályás ismétlése pedig fölé szállt.
13. perc:
A győri kapus „neuerezett” egyet, a 16-oson kívül mellel vette le a labdát, majd felszabadított a svéd támadók szorításában.
11. perc:
A. Johansson kapott indítást a jobb szélen beadásáról a rövid kapufánál berobbanó Vibe kevéssel maradt le, Kocics nyelte le.
10. perc: Völgyi próbálkozott 17 méterről, lapos lövése méterekkel elkerülte a kaput, és érkező sem volt a hosszú oldalon.
9. perc: Lang becsúszását találta szabálytalannak a játékvezető, a győriek nagyon nem értenek egyet a döntéssel.
A Győri ETO korábban sohasem állt még fel a Svec, Wolfe, Lang, Völgyi összetételű védelemmel.
7. perc: Völgyi
bal oldali beadása Varga Rolandot találta üresen az ötösön, a csatár estében kapura kotorta a labdát, Sandberg vetődve védett, de a játékvezető közben már lest jelzett.
5. perc:
Az ETO hátul passzolgat, majd Wolfe nyújtja meg, de Rudolfnak beérhetetlen az indítás.
3. perc: KAPUFA! Lang szabálytalansága után 27 méterről, középről kapott szabadrúgást az IFK. A labda mögé Larsson állt, és izmos lövéssel a bal oldali kapufát lőtte telibe.
2. perc: Az első mérkőzésen eredményes Vibe lőtt kapura 12 méterről, Kocics védett.
Arról nincs pontos információnk, hány győri drukker kísérte el a csapatot Svédországba, de tisztán hallani a „Hajrá, Győr!” bekiabálásokat.
1. perc: A Győr kezdte a mérkőzést.

- A csapatok megérkeztek a pályára, az ETO zöldben, a Göteborg kék-fehérben játszik.

- A 18 000 férőhelyes göteborgi Nya Gamla Ullevi Stadionba csupán 2-3 ezren látogattak ki. Minden bizonnyal azért, mert a svéd szurkolók (is) lefutottnak tekintik a párharcot.

Előzmények

A Győri ETO hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint nem kevesebb mint 15 játékosára nem számíthat ma este Horváth Ferenc. Ennek ellenére: „mindig az a legjobb ETO, amelyik éppen pályára lép, így csak olyan játékosokkal utaztunk el Svédországba, akik hisznek abban, hogy tovább tudunk jutni. Persze ezt nem ígérhetjük meg a szurkolóinknak, de mindent meg fogunk tenni, hogy meglepetést okozzunk, és mindenképpen büszkén szeretnénk hazajönni a visszavágót követően” – nyilatkozta a kiutazáskor a klub honlapjának a vezetőedző.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik