Hamilton újabb sorscsapása, Rosberg újabb ajándéka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.26. 13:43
null
Rosberg újabb rajtelsőséget kapott a sorstól (Fotó: Hegedüs Gábor)
Nico Rosberg újabb rajtelsőséget kapott ajándékba a sorstól, miután Lewis Hamilton a Német Nagydíjat követően a Hungaroringen is műszaki hiba miatt szakította félbe az időmérő első szakaszát. A Mercedes német pilótája mellől Sebastian Vettel rajtol az első sorból, a második sor Valtteri Bottasé és Daniel Ricciardóé. Kimi Räikkönen kiesett az első szakaszban, miután a Ferrarinál elszámolták magukat, és a lágy gumikon Jules Bianchi a Marussiával kiütötte a 16., még továbbjutást jelentő helyről.

Lewis Hamilton a Német Nagydíj időmérőjén történt kicsúszását követően azt mondta, égi próbatétel elé állította a sors, de meg kell birkóznia vele. Ez a bizonyos sors nem elégelte meg a próbatételeket, a Magyar GP szombati időmérőjén is kihívás elé állította az angolt: az első szakaszban leégett a 44-es rajtszámú Mercedes.

Ezt követően Nico Rosberg kezébe került az első pozíció,és a német a harmadik szakasz elején bezavaró esőt megúszva meg is szerezte azt.

A záró 12 perc elején szemerkélni kezdett a Hungaroringen, ami elég volt ahhoz, hogy a célegyenes végét eláztassa, és az arra érkezők kicsússzanak. A legrosszabbul Kevin Magnussen járt, a McLaren dánja a falba csapódott az autójával. Az edzést a korlát javítása miatt leállították, az eső elállt, a száraz pályán Rosberg óvatos kezdés után legyőzte Sebastian Vettelt és Valtteri Bottast.

A négyszeres világbajnok az idén most a legelégedettebb az autójával, jó esélye van a dobogós helyezésre, akárcsak Bottasnak arra, hogy folytassa dobogós sorozatát.

A Hungaroringen ugyanis sokkal nehezebb lesz Hamiltonnak visszajönni az első háromba, mint Hockenheimben.

A Mercedes leégését nem tudta kihasználni a nagy áttörést váró Kimi Räikkönen, aki az első szakaszban kiesett, miután a Ferrari nem váltott lágy gumikra azt követően, hogy Hamilton és Pastor Maldonado autója is leállt. Csakhogy Jules Bianchi a lágy gumikon kihozta a továbbjutáshoz szükséges időt a Marussiából, és kiütötte a finnt.

Fernando Alonso az 5. helyről rajtol a versenyen, amelyre eső várható, méghozzá intenzívebb, mint ami az időmérőbe bezavart.

MAGYAR NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:22.715 átlag: 189.560 km/ó
2. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:23.201 0.486 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:23.354 0.639
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:23.391 0.676
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:23.909 1.194
6. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:24.223 1.508
7. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:24.294 1.579
8. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:24.720 2.005
9. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:24.775 2.060
10. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes idő nélkül
11. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:24.706
12. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:25.136
13. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:25.211
14. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:25.260
15. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:25.337
16. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:27.419
17. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:26.792
18. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:27.139
19. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:27.819
20. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:28.643
21. Lewis Hamilton brit Mercedes idő nélkül
22. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault idő nélkül

3. SZAKASZ

15.08 Rosbergé az utolsó szó, visszaelőzte honfitársát, 1:22.715-tel az övé a pole pozíció a 29. Magyar Nagydíjra.

15.07 Utolsó mért körök, Vettel megelőzte Rosberget: 1:23.201.

15.06 Bottas feljött a 2. helyre, Massa a 4. Vettel mögött – csak addig, amíg Alonso meg nem előzi.

15.03 Meg is van a németnek az első hely, 1:23.236 perccel az övé az ideiglenes pole.

15.02 Vettel az élen, Rosberg csak a 8., de a következő körében odalép.

15.01 Alonso és Button bejött a 2. és a 3. helyre, Bottas rengeteg időt nyert azzal, hogy bátran vette az egyes kanyart.

14.59 Rosberg kellőképp óvatos, 1:26.488 perces a köre. Bottas egy másodperccel gyorsabb, Ricciardo és Massa is bejött a német elé.

14.58 Vergne és Hülkenberg a boxban maradt, a többiek kimentek, méghozzá lágy slickeken.

14.57 Újraindult a szakasz, 9:59 perc maradt hátra.

14.55 Button, aki nem sokkal Magnussen után érkezett, azonnal kérdezte a rádión, hogy van a csapattársa.

14.54 A gumifalat teszik rendbe a pályabírók, miközben a mérnökök arról egyeztetetnek a pilótákkal, hogy kell-e intermediate gumi.

14.51 A visszajátszásokon látszik, hogy mindenki elrontotta az egyes kanyart, a fűre futó Magnussen járt a legrosszabbul. Piros zászló, a pilóta jól van.

14.50 Rosberg csúnyán elfékezte magát az egyes kanyarban, Magnussen pedig a gumifalba csapódott.

14.49 Mind a tíz pilóta a pályán, figyelmeztetik őket, rakják jól össze az első mért körüket, mert az eső miatt nem biztos, hogy lesz többre lehetőség.

14.48 Rosberg és Magnussen máris a pályán, természetesen még mindenki slick gumin.

14.47 Kvjat Toro Rossóját emelik ki a pálya mellől, esőcseppek látszódnak az autó oldalán.

14.44 Rosberg, a két-két Red Bull, Williams, McLaren, illetve Alonso, Hülkenberg és Vergne az első tízben.

2. SZAKASZ

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Vergne 1:24.941 1. Rosberg 1:23.310
2. Rosberg 1:25.227 2. Vettel 1:23.606
3. Kvjat 1:25.361 3. Ricciardo 1:23.676
4. Ricciardo 1:25.495 4. Bottas 1:23.776
5. Vettel 1:25.662 5. Massa 1:24.030
6. Bottas 1:25.690 6. Alonso 1:24.249
7. Gutiérrez 1:25.709 7. Button 1:24.502
8. Pérez 1:25.910 8. Magnussen 1:24.585
9. Sutil 1:26.027 9. Vergne 1:24.637
10. Alonso 1:26.087 10. Hülkenberg 1:24.647
11. Grosjean 1:26.136 11. Kvjat 1:24.706
12. Hülkenberg 1:26.149 12. Sutil 1:25.136
13. Magnussen 1:26.578 13. Pérez 1:25.211
14. Massa 1:26.592 14. Gutiérrez 1:25.260
15. Button 1:26.612 15. Grosjean 1:25.337
16. Bianchi 1:26.728 16. Bianchi 1:27.419
17. Räikkönen 1:26.792
18. Kobajasi 1:27.139
19. Chilton 1:27.819
20. Ericsson 1:28.643
21. Hamilton idő nélkül
22. Maldonado idő nélkül

14.41 Kvjat, Sutil, Pérez, Gutiérrez, Grosjean, Bianchi a sorrend a 11. helytől.

14.40 Kvjat a 12-es kanyarban kipördült, ráadásul ki is esett, Hülkenberg jött be elé a 10 helyre.

14.39 Pérez nem jött vissza, pedig a 12. helyen áll. Rajta kívül Rosberg, Vettel és Ricciardo maradt a boxban.

14.37 Massa a 6. helyen áll, mégis ő az első a pályán a hajrában. Bottas is kijött, biztos, ami biztos a 4. helyről.

14.34 Vergne is bejött a tízbe, a két-két Force India és Sauber, illetve Grosjean és Bianchi áll kiesőhelyen. Négy és fél perc maradt, most csend van a pályán.

14.33 Már nem is kell aggódnia a Red Bull vezetőségének: Vettel a 2., Ricciardo a 3. helyre jött előre. Hülkenberg és Pérez csúszott vissza a kieső 11. és 12. helyre.

14.32 A szakasz felénél Sutil, Bianchi, Vergne, Ricciardo, Vettel és Grosjean kieső helyen, de a két Red Bull gyors körön van.

14.31 Rosberg 1:23.310-zel átvette a vezetést. Niki Lauda a paddockban dühöng, szerinte Hamilton az időmérőn és a versenyen is simán nyert volna, ha nincs az újabb műszaki hiba.

14.30 Bottas 1:24.001-gyel az élen Massa és Kvjat előtt.

14.28 Innen már csak lágy gumis gyors körrel lehet továbbjutni az első tízbe.

14.26 A második szakaszban Kvjat az első a pályán.

1. SZAKASZ

Räikkönen: a Magyar Nagydíj is kuka… (Fotó: Tumbász Hédi)
Räikkönen: a Magyar Nagydíj is kuka… (Fotó: Tumbász Hédi)

14.25 Räikkönenn hatalmas lehetőséget kapott a sorstól Hamilton autójának kiégésével, a Ferrarinál nem gondolták, hogy Bianchi a Marussiával akár lágy gumikon is ki tudja ütni. Tévedtek – nem először.

14.22 Így a 17. helytől visszafelé Räikkönen, Kobajasi, Chilton, Ericsson, Hamilton, Maldonado sorrend alakult ki. A szakaszt Vergne nyerte meg lágy gumis körével.

14.20 Műszaki hiba után visszatértünk, a szakasz utolsó pillanataiban Bianchi kiütötte Räikkönent!

14.08 Rosberg állt az élre, a lényegi kérdések látszólag eldőltek.

14.05 Bottas 1:25.690-et ment, Hamilton autója lángolva tart a boxba. Az angol kiszállt a kocsiból, vége az edzésének de nem a balszerencse-sorozatának.

14.04 Kobajasi 1:28.7-tel kezdett, Button 1:26.9-cel az élen. Mindenki közepesen kemény gumikon, még nem kerültek elő a lágyak.

14.02 Maldonado ott is marad, leállt az autója, ennyit bírt a Lotus. Egy kieső hely még kiadó.

14.01 Tovább hűlt az aszfalt, 45 fokos. A mezőny nagy része a pályán.

14.00 Elkezdődött az edzés, Kobajasi az első a pályán. Az első 18 percben még biztosan nem fog esni, a Marussia és a Caterham pilótái biztosra vehetik a búcsút. Ki lesz a másik két pilóta?

ELŐZMÉNYEK

13.58 A pályától északra már kialakult egy viharzóna, kérdés, merrefelé terjeszkedik? Az aszfalt már csak 47 fokos, 7 fokkal hűvösebb, mint 15 perce.

13.54 A csökkenő nézőszám az F1 egyik legnagyobb gondja, többek között ezzel is kiakasztották a Hungaroringen az újságírók Christian Hornert az FIA sajtótájékoztatóján. Az a pletyka járja a paddockban, hogy Bernie Ecclestone Flavio Briatore segítségét kérte, segítsen kitalálni, mivel lehetne vonzóbbá tenni a sportágat.

Látványos időmérőre van kilátás a Hungaroringen (Fotó: Hegedüs Gábor)
Látványos időmérőre van kilátás a Hungaroringen (Fotó: Hegedüs Gábor)

13.52 Csökken az aszfalt hőmérséklete, már „csak” 50 fokos. A levegő 28, fülledt meleg van, 46 százalékos páratartalommal.

13.50 Hoppá! Nem is biztos, hogy megússza a mezőny csapadék nélkül az időmérőt: az FIA szerint 30 százalék esély van arra, hogy a kvalifikáció alatt elered az eső!

13.49 A lelátókat elnézve Räikkönen a szurkolók legnagyobb favoritja, és továbbra is a Ferrari a legnépszerűbb csapat. Massának, Kvjatnak is akad szurkolója, s Bottasért, valamint Hamiltonért is rajonganak.

13.47 Büntetést nem osztottak ki az időmérő előtt, jelen állás szerint mindenki onnan rajtol, ahol az időmérőt zárja.

13.46 A jelenlegi mezőnyből Lewis Hamilton négyszer, Sebastian Vettel és Fernando Alonso kétszer nyert időmérőt a Hungaroringen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik