Rosberg: A legcsalódottabb az utolsó kör miatt vagyok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.28. 08:06
null
Nico Rosberg számára is hullámvasút volt a hétvége, a végén titokzatos maradt a sajtó előtt (Fotó: Hegedüs Gábor)
Nico Rosberg a Magyar Nagydíj leintése után annyit mondott, hogy a csapattól hallotta, hogy Lewis Hamiltonnak el kell őt engednie, de a nemzetközi sajtóval folytatott hosszabb beszélgetése során már ennyit sem osztott meg. Azt viszont elmondta, hogy a legcsalódottabb a Hamilton ellen az utolsó körben meghiúsult manővere miatt volt.

Rosberg több mint tíz kört töltött el a Magyar Nagydíj második felében csapattársa mögött, s hiába kérték Hamiltont, hogy engedje el maga mellett, mert eltér a stratégiájuk (a németnek lágy, neki pedig keményebb gumik voltak az autóján, Rosbergnek még hátra volt egy kiállása), az angol elöl maradt, s végül ennek köszönhette harmadik helyét.

WOLFF: TÖBB ILYEN HELYZET NEM LESZ
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke belátta, a világbajnoki címért csatázó pilótáktól nem lehet olyat kérni, hogy engedjék el egymást.
„Nem kerülhetünk többé ilyen helyzetbe, tanulnunk kell ebből. Nem várhatjuk el a pilótáinktól, hogy elengedjék maguk mellett a legfőbb riválisukat, főleg nem a szezon második felében, amikor már különösen éles lesz a csatájuk – mondta Wolff. – Újra kell gondolnunk, hogyan közelítsük meg kettejük versenyzését, ez már egyre intenzívebb. Ha Lewis elengedi Nicót, és Nico nyer, további tíz ponttal növeli az előnyét. Nem csoda, hogy Lewis így tett, nem akart a saját vébéesélyeinek ártani.”

– Nehéz volt feldolgoznia, hogy Lewis az utasítás ellenére sem engedte el önt?
– Nem szeretném megosztani a véleményem a médiával. Elhiszem, hogy önök azt szeretnék, ha a lehető legtöbb bennfentes információról beszámolnánk, de ezt a helyzetet a csapaton belül kell tisztáznunk, nem akarom bevonni a nyilvánosságot.

– Ön miért nem beszél erről a témáról, miközben Lewis a sajtótájékoztatón nyíltan elmondta, mit gondol a helyzetről?
– Nem tudom, mit mondott, én azt csinálom, amit én a legjobbnak gondolok. Láthattuk, mi történt, az a helyes, ha csapaton belül vitatjuk meg.

– Ezt precedensértékű esetnek veszi a jövőre nézve?
– Sajnálom, de mondtam, hogy nem osztom meg önökkel a véleményem ezzel kapcsolatban.

– Amikor Lewis mögé ért, meg tudta volna közelíteni jobban is?
– Egy másodpercen belül voltam, nyithattam a hátsó szárnyat, de ha az ember ugyanolyan autót vezet, mint az előtte haladó, ennél közelebb nem lehet kerülni.

– Niki Lauda azt mondta, azért kellett volna jobban megközelítenie Lewist, hogy jelezze, gyorsabb nála.
– Én nem hallottam, hogy ezt mondta volna.

– Lehet, hogy hamarabb kellett volna a Mercedesnek kihívnia az utolsó kerékcserére, hogy ne ragadjon be mögé?
– Akkor viszont nem működött volna a háromkiállásos stratégia, mert ennek pont ez a lényege, hogy az utolsó körökben legyenek sokkal jobbak az abroncsok, mint az előttem haladó riválisoké. Mindig nehéz megsaccolni, melyik az optimális kör, de ez az időpont többé-kevésbé megfelelő volt.

– Alonso is beragadt a safety car mögé, de a kétkiállásos stratégiával mégis második lett.
– Utólag mindig okos az ember, különösen egy ilyen futamon, ahol annyi minden történt. Igen valószínűleg az volt az optimális stratégia, de a versenyen mi nem így gondoltuk. Nehéz mindig a helyes döntést meghozni, utólag minden könnyebbnek tűnik.

– Pontosan hol vesztette el ezt a versenyt?
– Sok tényező adódott össze, de a biztonsági autós szakasz igazi kiütéssel ért fel. Úgy mértük fel a helyzetet, hogy a safety carnak akkor még nem lett volna szabad a pályán lenni. Az „SC” felirat megjelenése után általában a megadott időt nem túllépve befejezzük az adott kört – ezt a szabályt épp azért hozták, hogy a pilóták egy része ne kerüljön igazságtalanul nagy hátrányba. Most viszont nemcsak a safety car, hanem az orvosi autó mögé is beragadtam, amelyek sokkal lassabban haladtak, mint amit a megengedett köridő előír.

– Mi zavarja a legjobban?
– A legcsalódottabb az utolsó kör miatt vagyok, mert ott már én uraltam az eseményeket. Adódott egy csekély lehetőség, és ha csupán harminc centivel is szélesebb a kanyar, már be tudok menni Lewis mellé. Ez az, ami miatt bosszús vagyok, mert nagyon közel álltam az előzéshez.

– Sportszerűen védekezett Lewis?
– Egyértelműen igen. A versenyzők között úgy szokás, hogy azé a kanyar, aki a belső íven van, és noha durván nem szoríthat le, finoman elkezdhet kívülre húzódni. Ez így rendben van, csak az elszalasztott lehetőség miatt vagyok nagyon dühös.

– Milyen hangulatban várja a nyári szünetet?
Jelenleg nem különösebben izgat a nyaralásos téma, talán hétfőn már fogok tudni örülni a szabadságnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik