UEFA: furcsa döntést hoztak a szerb-albán Eb-selejtezőről

Vágólapra másolva!
2014.10.24. 10:50
null
Nem szokványos párharc a szerb–albánon (Fotó: Reuters)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága pénteken kommunikált csütörtöki döntésében úgy rendelkezett, hogy az emlékezetes dróntámadás miatt félbeszakadt belgrádi Szerbia–Albánia Eb-selejtező három pontját 3–0-s gólkülönbséggel a szerbek kapják meg. A testület ugyanakkor le is vont három büntetőpontot a szerbektől.
AZ ELSŐ REAKCIÓK
Goran Milanovics, a Szerbiai Labdarúgó-szövetség alelnöke: – Elégedetlen vagyok. Többet nem is mondanék, mivel az FSS majd hivatalos közleményben reagál a döntésre.
Gianni De Biasi, az albán labdarúgó-válogatott szövetség kapitánya: – Csalódott vagyok, mivel ezzel a döntéssel nem szolgáltattak igazságot, hiszen tőlünk elvették azt, amit a pályán kiharcoltunk. Megértem az UEFA-t, de nehezen tudom elfogadni ezt a döntést, amely szerint elveszítettük a mérkőzést.
„Elégedetlenek vagyunk, óvni fogunk. A mi harcunk az igazságért folytatódni fog. A bizonyítékaink helytállóak, megérdemeljük a három pontot, ebben biztosak vagyunk" – közölte az albán szövetség, amelynek elnöke, Armand Duka még a döntés megszületése előtt jelezte: ha számukra kedvezőtlen eredmény születik, fellebbeznek.
Forrás: magyarszo.com

A 41. percben 0–0-s állásnál félbeszakadt Szerbia–Albánia Eb-selejtező következményeiről háromtagú fegyelmi bizottság döntött. Thomas Partl (Ausztria), Hans Lorenz (Németország) és Joël Wolff (Luxemburg) határozatát az újvidéki Magyar Szó a következőképpen foglalja össze:

1. A mérkőzést Szerbia 3–0-s eredménnyel megnyerte.

2. A Szerb Labdarúgó-szövetségtől, pontosabban a szerb felnőttválogatottól levonnak három pontot a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőjében.

3 Szerbiának a soron következő két hazai mérkőzését az Eb-kvalifikáció során nézők nélkül kell lejátszania.

4. A Szerb Labdarúgó-szövetségnek (FSS) 100 ezer eurós büntetést kell fizetnie.

5. Az Albán Labdarúgó-szövetségnek 100 ezer eurós büntetést kell fizetnie.

A két szövetség írásos formában öt napon belül kapja meg a teljes anyagot, amelyekből kiderül, hogy mely tények miatt születtek meg a fent leírt döntések. Az anyag átvétele után a két szövetségnek három nap áll a rendelkezésére, hogy jelezzék fellebbezési szándékukat, ami után öt napon belül el kell juttatniuk annak szövegét az UEFA-hoz.

Az incidensekhez mindkét fél hozzájárult, hiszen az albánok által a pálya fölé repített quadrocopteren függő Nagy-Albánia zászlóval kezdődött a balhé, s az albán játékosok támadtak rá a szerb játékosra, Sztefan Mitrovicsra, akinek sikerült elkapnia a zászlót és a drónt.

Természetesen a szerb szövetség sem ártatlan, hiszen már az incidens előtt pirotechnikai eszközöket használtak a szurkolók a lelátón, s fáklyákat dobtak a pályára, az ellenfél játékosainak védelme helyett pedig még a helyi rendfenntartók is ütötték az albán labdarúgókat.



AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia3 1113–30
4
2. Albánia3
111
2–4–2
4
3. Portugália 2 1 1 1–1 0 3
4. Szerbia* 2
1
1 4–1 3
1
5. Örményország 2 1 1 2–3 –1 1
* A félbeszakadt Szerbia–Albánia mérkőzést 3–0-val a szerbek javára írta az UEFA, ugyanakkor le is vont tőlük három pontot.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik