Női kézi BL: csodálkozunk? Elutasították a Fradi óvását...

Vágólapra másolva!
2014.09.23. 12:51
null
Tomoriék óvását elutasította az európai szövetség (Fotó: NS-archív)
Formai ok miatt az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) elutasította a Ferencváros óvását a lipcsei Bajnokok Ligája-selejtezőn történtek ügyében.

 

Az európai szövetség Nemzeti Sporthoz eljuttatott közleményében az áll, hogy az EHF nem tudja elfogadni a Ferencváros óvását. Az indoklás a BL-szabályzat XIII. fejezetének 1.1.1-es pontjára hivatkozik, miszerint az óvási szándékot az adott Bajnokok Ligája-selejtező mérkőzést követő egy órán belül írásban kellett volna jelezni az EHF-delegátusnak.

Az EHF megfogalmazása szerint mivel a delegátus nem kapott írásos dokumentumot, csak a szándék szóbeli megerősítését, az óvás elfogadhatatlan.

Az EHF közleménye egyetlen szóval sem említi a mérkőzésen történt ellentmondásos eseményeket.

Mint beszámoltunk róla, a botrányos körülmények között véget érő meccs után a népligeti klub – azt követően, hogy vasárnap befizette az 1000 eurós óvási díjat – hétfőn nyújtott be óvást, mert a zöld-fehérek szerint az utolsó lipcsei gólnál már azelőtt megszólalt a mérkőzés végét jelző duda, hogy a hazai játékos eldobta volna a labdát.

A döntés értelmében a Fradi a KEK-ben folytathatja a nemzetközi kupaszereplését, a sorozat 3. fordulójában a szerb Jagodina lesz az ellenfele.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik