Ligakupa: súlyos vereséggel kezdett a DVTK, Feczesin-dupla a Vidiben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.02. 18:33
null
Csirszki Martin (piros mezben) harcban a ceglédiekkel (Fotó: dvtk.eu)
A DVTK 4–1-re kikapott az NB II-ben három forduló után még nyeretlen Cegléd vendégeként a labdarúgó Ligakupa 1. fordulójának keddi játéknapján. A Videoton Feczesin Róbert duplájára alapozva magabiztosan nyert az Ajka ellen, hat gólt és döntetlent hozott a Győri ETO–Honvéd csata, és ugyancsak iksszel ért véget a bajnoki címvédő DVSC ás az NB II-es Szeged mérkőzése.

A-CSOPORT

A Georges Griffiths-szel és Szalai Vilmossal kiegészített U21-es csapatával felálló DVTK szerezte meg a vezetést Mahalek Marcell fejesével, de a hazaiak a második félidőben fordítottak.

„Tanulni jöttünk Ceglédre, ezt a célt meg is valósítottuk, hiszen látták a játékosok, hogy mennyivel másként kell játszani az U21-es bajnokságban, mint egy NB II-es csapat ellen. Nyilván le kell vonni a tanulságokat, a pozitívat és a negatívat is, amit meg fogunk tenni" – értékelt Vitelki Zoltán, a kedden pályára lépő diósgyőri csapat szakvezetője a DVTK honlapjának.

B-CSOPORT

A fiatal csapattal, főleg saját nevelésű játékosokkal felálló DVSC kezdetben fölényben játszott, az első félidő derekán Manga Zsolt egy kipattanóból mégis a szegedieknek szerzett vezetést. A hajrában Ludánszki Bence büntetőből megmentett egy pontot a hazaiaknak. A dvsc.hu beszámolója szerint durva belépőktől sem volt mentes a találkozó, egy ilyen alkalommal megsérült Böszörményi Dániel, aki már nem is tudta folytatni a játékot.

E-CSOPORT

Feczesin Róbert számára igen jól sikerült az Ajka elleni keddi Ligakupa-meccs: a vidi.hu tudósítása szerint a Videoton nyáron igazolt rutinos támadója nemcsak szerzett két gólt (mindkettőt közelről), hanem benne volt a másik kettőben is – az utolsónál ő adta a gólpasszt a fiatal Ács Ádámnak.

„A 4–0 magáért beszél, ettől függetlenül nagyon nehezen indult számunkra a mérkőzés – nyilatkozta Feczesin Róbert a vidi.hu-nak. – Az elején kihagytunk egy tizenegyest is, de aztán sikerült többször ritmust váltanunk, és megjöttek a gólok. Több fiatal játékos is lehetőséget kapott, voltak, akik kifejezetten jó teljesítményt nyújtottak. Annak kimondottan örülök, hogy végig a pályán tudtam lenni, és szerencsére sikerült két gólt is lőnöm, ami egy csatárnak szintén rettentő fontos. A legfontosabb azonban az, hogy ilyen felállásban is magabiztosan, kapott gól nélkül nyertünk."

G-CSOPORT

A Haladás mindkét gólját Halmosi Péter készítette el a vaol.hu tudósítása szerint: a válogatott játékos két centerezéséből előbb Gaál Bálint (11. perc), majd Városi Viktor (20. perc) szerzett gólt. Artner Tamás vezetőedző nagyra értékelte a győzelmet, mondván, minden siker megerősíti a csapatszellemet.

A csoport másik mérkőzését nézők nélkül rendezték meg Sopronban, mivel a városra hatalmas eső zúdult, ezért a házigazdák és a siófokiak a Vasút műfüves pályáján ütköztek meg, ott pedig nem fogadhattak nézőket. A hazai drukkerek utólag talán nem is bánják ezt, hiszen a vendégek győztek.

H-CSOPORT

A Soroksár a Magyar Kupában már elbúcsúztatott egy élvonalbeli csapatot (Pápa), és jól kezdte ezt a sorozatot is a Puskás Akadémia ellen: Hodgyai László szerencsésen elépattanó labdából szerzett vezetést, és Kocsis Dávid még a szünet előtt növelte az előnyt. A második félidőben a sok fiatalt szerepeltető felcsútiak szereztek két gólt (a pfla.hu beszámolója szerint Szakály Dénes szépségdíjas gólt lőtt a hosszú felsőbe), de közben egyszer Szabó Roland is betalált, így Soroksáron maradt a három pont.

LIGAKUPA, 1. FORDULÓ

A-CSOPORT

CEGLÉDI VSE–DVTK 4–1 (0–1)
Cegléd, 400 néző. V: Kovács J. (Kelemen, Becséri G.)
CEGLÉD: Kovács A. (Aszódi) – Oláh M., Szabó M., Farkas I., Szekér (Füle Á.) – Burics, Nagy V. (Szabó D.) – Alex (Hazafi), Markó, Viniczai (Laczkó M.) – Kormos. Vezetőedző: Szabó István
DVTK: Egyed – Bodnár D., Szalai V., Mahalek (Hutter), Nemes – Timkó (Kövér), Oláh B. (Germán G.) – Balogh A. (Icsó), Csirszki (Sipos G.), Szabó B. – Griffiths. Vezetőedző: Tomiszlav Szivics
G: Griffiths (öngól), Viniczai, Laczkó M., Kormos, ill. Mahalek

SZOLNOKI MÁV STADLER RAIL FC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 0–2 (0–2)
Tiszaligeti-stadion, 150
néző. V: Böcskei B. (Albert, Buzás)
MÁV: Nacsa – Vári (Mile), Galambos, Papucsek, Fritz (Rokszin) – Magos (Kenderes), Zvara, Mundi (Lengyel B.) – Tóth D., Hamar, Katona B. (Urbin). Vezetőedző: Kis Károly
NYÍREGYHÁZA: Ovszijenko – Nagy Z. (Szokol), Rubus, Póti, Jánvári – Spitzmüller, Sándor I. (Patály) – Pekár (Törtei), Huszák, Pákolicz (Koller) – Lázár B. (Molnár M.). Vezetőedző: Csábi József

B-CSOPORT

DVSC-TEVA–SZEGED 2011 1–1 (0–1)
Debrecen,1000 néző. V: Berger (Szpisják, Medovarszki)
DVSC: Verpecz – Lázár P., Böszörményi (Sós), Kovács G. Barna – Bereczki D., Ludánszki B, Györky B. (Sándor T.), Varga K. (Tóth G.) – Balogh N. (Karikás), Volas (Dombi). Vezetőedző: Kondás Elemér
SZEGED: Zaharia – Szabó P. Szabó Cs., Tímár K., Zabari (Mészáros M.) – Oláh G. (Hegedűs E.), Zelenyánszki – Fitos, Pászka (Máté P.), Kovács B. (Kéri) – Manga (Oláh L.). Vezetőedző: Nyilas Elek
G: Ludánszki B. (11-esből), ill. Manga

BÉKÉSCSABA ELŐRE–KECSKEMÉTI TE 2–3 (1–3)
Békéscsaba, 150
néző. V: Nazsa (Horváth R., Tőkés)
BÉKÉSCSABA: Czuczi (Koszecz) – Vozár, Szántó, Pataki, Zámbori – Birtalan B., Borbély – Balogh M. (Tóth G.), Balázs R. (Prasler), Vólent (Viczián) – Kertész T. (Lakatos E.). Vezetőedző: Zoran Szpisljak
KECSKEMÉT: Németh V. – Sutus-Juhász, Szabó T., Farkas A., Polyák (Komáromi) – Eninful, Pilipovics (Csima) Szivacski (Szalai), Csillag – Gréczi (Filyó), Novák. Vezetőedző: Bekő Balázs
G: Vólent, Birtalan B., ill. Gréczi, Novák, Szabó T.

C-CSOPORT

BALMAZÚJVÁROS–MEZŐKÖVESD ZSÓRY 1–5 (1–2)
Balmazújváros, 300 néző. Vezette: Berke B. (Szalai D., Király K.)
BALMAZÚJVÁROS: Perger – Bokros (Kállai), Szatmári, Papp F., Kondás (Müller) – Sigér, Angyal, Kis R. (Belényesi), Reznek (Demjén), Csorba (Pintér N.) – Andorkó. Vezetőedző: Szabó János
MEZŐKÖVESD: Szántai – Hegedűs Cs., Hegedűs D., Csató, Baracskai – Hanzl (Dorkó), Menyhért, Takács P. (Tajthy), Molnár G. (Engel), Csirmaz – Pantovics (George). Vezetőedző: Tóth László
G: Andorkó, ill. Pantovics (2), Baracskai, Csirmaz, Tajthy

D-CSOPORT

GYŐRI ETO–BUDAPEST HONVÉD 3–3 (2–1)
Győr, 300
néző. V: Radványi Á. (Erős G., Szalai B.)
ETO: Pogacsics – Nagy B., Wolfe, Kamber, Dinjar – Stieber A., Kerékgyártó – Dudás (Vankó), Koltai (Bénes), Mervó (Farkas Z.) – Martinez (Medgyes S.). Vezetőedző: Horváth Ferenc
HONVÉD: Horváth A. – Sundas, Navarro (Dékány), Fejes J. (Ionescu, 57.) – Szabados K. (Erdős), Gazdag, Godoy, Koszta, Job – Mancini, Traoré. Vezetőedző: Pietro Vierchowod
G: Dudás (2, egyet 11-esből), Martinez, ill. Szabados, Traoré, Mancini (11-esből)

AQVITAL FC CSÁKVÁR–GYIRMÓT FC GYŐR 1–1 (0–1)
Csákvár, 200
néző. V: Farkas T. (Georgiou, Pápai)
CSÁKVÁR: Gelei V. – Wild, Hajdú, Kocsis G. (Sötét), Barcsay – Domokos, Reydan – Mihály D. (Molnár T.), Imrik (Kovács P.), Varga Z. (Molnár Cs.) – Horváth R. (Gajdos). Vezetőedző: Bognár György
GYIRMÓT: Deli – Farkas M. (Kákonyi), Lengyel D., Graszl K., Csemer – Molnár M., Paku, Kiss M., Illés Gy. (Kovács D.) – Andorka (Maidics), Kollár B. (Fekete Sz.). Vezetőedző: Sisa Tibor
G: Horváth R., ill. Andorka
Kiállítva: Molnár M., a 68. percben

E-CSOPORT

VIDEOTON–FC AJKA 4–0 (2–0)
Székesfehérvár, 800 néző. V: Molnár A. (Kepe, Kulman)
VIDEOTON: Horváth T.— Nagy Zs., Caneira, Chakla, Fejes A. — Sándor Gy. (Ács), Trebotic – F. Oliveira (Simon Á.), Vallejos (Véninger), Sejben (Valkovszki) – Feczesin. Vezetőedző: Joan Carrillo
AJKA: Tulipán — Köles (Mogyorósi), Asztalos (Zámbó), Pákai, Gunther — Csordás Sz. (Lattenstein), Csordás S., Horváth V. (Varga G.), Matetits, Mihalecz — Szabó Zs. (Németh L.). Vezetőedző: Klement István
G: Feczesin (2), Sejben, Ács

F-CSOPORT

ZTE–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 1–0 (0–0)
Zalaegerszeg, 100 néző. V: Szilasi Sz. (Lémon, Aradi)
ZTE: Szappanos – Pajor, Fodor M., Forgács (Simonfalvi), Kovács A. – Kovács Gy. (Bíró), Tóth B. – Bailo, Grbics (Horváth A.), Károly – Vittman (Melczer V.). Vezetőedző: Lőrincz Emil
KAPOSVÁR: Somodi (Borsi) – Földes, Vermes (Kondor), Lakatos G., Hadaró – Hampuk – Zsdrál (Albert Á.), Házi, Király (Kozics) – Murai, Fejős (Kovács O.). Vezetőedző: Márton Gábor
G: Bailo

G-CSOPORT

LOMBARD PÁPA–HALADÁS 0–2 (0–2)
Pápa, 200
néző. V: Szőts G. (Horváth Z., Kovács II G.)
LOMBARD: Horváth G. – Badics (Csilus T.), Gál Sz., Bogunovics, Erdősi (Frizoni) – Coroian (Iványi), Tóth G. – Schmid (Palkovics, Ihász), Benkő K., Böröczky – Waltner. Vezetőedző: Mátyus János
HALADÁS: Mursits (Gyurján M.) – Angyal (Zsirai), Dvorschák, Devecseri, Farkas M. – Schimmer (Szakály A.) – Városi, Németh M., Nagy O. (Gyurján B.), Halmosi (Zamostny) – Gaál B. Vezetőedző: Artner Tamás
G: Gaál B., Városi
Kiállítva: Tóth G. a 62. percben

SVSE-GYSEV–SIÓFOK 0–2 (0–2)
Sopron, zárt kapuk mögött. V: Pintér Cs. (Huszár, Kóbor)
SOPRON: Heinrich – Maráczi, Tóth M., Nagy Z., Bobál D. (Antonello) – Fazekas N., Csábi, Kollár (Soós Á.) – Mészáros M., Pető B., Szabó L. Szakmai igazgató: Supka Attila
SIÓFOK: Kis T. – Fehér Zs., Singer, Gubicza (Vég B.) – Pécseli, Fülöp N. (Futó Zs.), Ivancsics, Peszmeg – Kirchner, Gárdos (Papp M.), Eisenberger (Daru). Vezetőedző: Horváth Károly
G: Fazekas (öngól), Peszmeg

H-CSOPORT

SOROKSÁR–PUSKÁS AKADÉMIA 3–2 (2–0)
Haraszti út, 250
néző. V: Barna G. (Kiss B., Mayer G.)
SOROKSÁR: Kurucz – Simita, Gyurácz, Farkas A., Tóbiás – Szabó R. (Primus), Erdei G., Balaskó Cs. (Kincses P.), Kovács D. (Urbán P.) – Hodgyai (Ábrahám), Kocsis D. (Dombai). Edző: Varga Attila
PUSKÁS: Hajduch – Lorentz, Vaszicsku, Tar, Gohér – Szélesi, Papp M. (Németh E.) – Szakály D. – Tóth L. (Fabio), Tischler, Hudák (Sallai R.). Vezetőedző: Benczés Miklós
G: Hodgyai, Kocsis D., Szabó R., ill. Sallai, Szakály D.

SZTK ERIMA–PMFC 0–1 (0–0)
Szigetszentmiklós, 200
néző. V: Nagy R. (Demeter, Galán)
SZTK: Sánta – Puskás (Kvekveskiri), Kornis, Vágó L. (Szini), Benkő-Bíró – Barna Zs. (Zsivóczky), Mészáros L. – Bonifert (Kollega), Sipos, Ducic – Fekete Á. (Jasarevic). Vezetőedző: Vágó Attila
PMFC: Gőcze – Nagy J. (Manjrekar), Causic, Romic, Uzoma – Horváth A. – Kővári (Rácz F.), Wittrédi (Pölöskey), Szatmári L., Heffler N. (Beke) – Frőhlich (Lantos). Vezetőedző: Véber György
G: Rácz F.
Kiállítva: Kvekveskiri (megrúgta Bekét) a 86. percben

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik