Újabb újoncverés, a Dunaújváros legyőzésével a dobogón a Fradi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.27. 18:26
null
Már a dobogón a zöld-fehérek (Fotó: Mirkó István)
A labdarúgó NB I 3.fordulójából bepótolt találkozón a Ferencváros az Üllői úton 2–0-ra legyőzte az újonc Dunaújvárost, és így feljött a tabella harmadik helyére.

A hétvégén már a 6. forduló jön az NB I-ben, szerdán azonban még a harmadik fordulóból jött egy meccs – mint ismert, a zöld-fehérek Chelsea elleni stadionavatója miatt tolódott el a találkozó.

A Nyíregyháza elleni siker után egy újabb újonc jött, a ferencvárosiak a Dunaújvárossal csaptak össze, és egy győzelemmel a dobogóra is felléphettek volna.

Lelkesen is kezdte a Fradi a meccset, rögtön az első tíz percben két hatalmas lehetősége is volt a hazaiaknak: előbb Lauth lépett ki Gera passzával a szélen, és vágta kiszorított helyzetből a kapu fölé a labdát, majd Milinte védett hatalmasat, miután Lauth lefordult védőjéről, és laposan, 10 méterről bombázott.

Ezt követően sem állt le a Fradi, sorra jöttek a ferencvárosi helyzetek, Böde, Gera és Busai is megszerezhette volna csapata első találatát, de Milinte kapuját egyszerűen nem sikerült bevenniük a hazaiaknak.

A 30. percben aztán csak sikerült begyötörni a hőn áhított gólt a hazaiaknak: egy lassan csordogáló, sok passzos játék végén Ugrai Roland kapta vissza a tizenegyespontnál a labdát, majd a bal alsóba bombázott (1–0).

Az első félidő végén már a jól kontrázó, Zsótér vezette Dunaújvárosnak is akadt helyzete, az újabb gólt azonban így is a Fradi szerezte: Ugrai ugratta ki a szélen Dilavert, aki átemelte emberét, majd visszagurította a labdát Böde Dánielnek, akinek így már csak annyi dolga volt, hogy az ötösről a kapuba passzoljon (2–0).

A szünet után is a Fradi dominált, és nem sokkal a fordulás után jött is az újabb gól, a hazaiak azonban mégsem örülhettek: egy kapufáról lepattanó Böde-bomba után Ugrai pöccintett a kapuba, de az asszisztens közben beintette a lest.

Az eredmény ezt követően már nem változott, 2–0-ra nyertek a zöld-fehérek, akik ezzel a győzelemmel megelőzték a Paksot, és feljöttek a tabella harmadik helyére – hátrányuk már csak három pont az éllovas Videoton mögött.

LABDARÚGÓ NB I
3. FORDULÓ, ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

Ferencváros–Dunaújváros 2–0 (Ugrai 30., Böde 44.)

Hiányérzet – Ugrai: Tudat alatt esett vissza a Fradi játéka

Összefoglaló

A mérkőzés után a vezetőedzők is elmondták véleményüket.

„A Fradi ránk erőltette az akaratát, de azért nekünk is akadtak helyzeteink, ezeket azonban nem tudtuk kihasználni. Hatalmas előny volt a Fradinak, hogy meg tudta szerezni a vezetést. Képtelenek voltunk visszajönni a meccsbe, megérdemelten nyertek a hazaiak. Ahhoz, hogy egy ilyen csapattal felvegyük a versenyt, a gazdasági helyzetünknek is változnia kell, a Fradi legyőzéséhez jobb játékosok kellenek. Itt most az a feladatunk, hogy helytálljunk" – mondta a találkozót közvetítő Duna Tv kamerái előtt Dobos Barna, a Dunaújváros vezetőedzője.

„A lényeg, hogy fejlődjünk. Rengeteg lehetőségünk volt, de sokat kell még javítani a helyzetkihasználásunkon. Nincs mit tenni, meg kell tanulnunk befejezni az akciókat, nincs szükségünk arra, hogy az eredmény miatt idegeskedjenek a játékosok. Bosszankodok, hiszen rengeteg energiát fektetünk az akciók építésébe, de a találatok nem jönnek olyan tempóban, ahogy szeretnénk, és így könnyen meg is büntethetnek minket. Nem hat-hét gólokat akarunk rúgni, de nem szabad egy-nullánál leállni" – mondta Thomas Doll, a Ferencváros német vezetőedzője.

LABDARÚGÓ NB I, 3. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Néző
Augusztus 8., péntek
19.00
MVM-Paksi FC–MTK Budapest 3–0
Solymosi Péter
1543
Augusztus 9., szombat
16.30
Budapest Honvéd–Nyíregyháza Spartacus 0–1
Farkas Ádám
1020
16.30Videoton FC–Győri ETO FC 3–2Iványi Zoltán
3645
18.30
Lombard Pápa–Kecskeméti TE 3–2
Szabó Zsolt850
18.30Pécsi MFC–Újpest FC 1–1
Erdős József
1852
20.30
Debreceni VSC–Puskás Akadémia 2–0
Fábián Mihály
5114
Augusztus 10., vasárnap
18.30
Diósgyőri VTK–Szombathelyi Haladás 3–0 Németh Ádám
5156
Augusztus 27., szerda
18.30 Ferencváros–Dunaújváros PASE 2–0
Erdős József
A Ferencváros–Dunaújváros PASE mérkőzést a hazai csapat Chelsea elleni stadionavatója miatt halasztották el.
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 5 5 16–2 +14 15
2. Diósgyőri VTK 5 4 1 10–4 +6 13
3. Ferencvárosi TC 5 4 1 9–3 +6 12
4. MVM Paks 5 3 2 9–1 +8 11
5. MTK Budapest 5 3 2 7–8 –1 9
6. Újpest FC 5 2 3 4–2 +2 9
7. Lombard Pápa FC 5 2 2 1 5–6 –1 8
8. DVSC-Teva 5 2 1 2 4–3 +1 7
9. Budapest Honvéd 5 2 3 5–6 –1 6
10. Győri ETO FC 5 1 1 3 5–7 –2 4
11. Szombathelyi Haladás 5 1 1 3 2–6 –4 4
12. Nyíregyháza Spartacus FC 5 1 1 3 3–9 –6 4
13. Pécsi MFC 5 3 2 5–10 –5 3
14. Puskás Akadémia FC 5 2 3 4–8 –4 2
15. Dunaújváros PASE 5 2 3 1–9 –8 2
16. Kecskeméti TE 5 1 4 4–9 –5 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik