Ötgólos mérkőzésen diadalmaskodott az Újpest

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.24. 18:55
null
A meccs előtt a születésnapos Zámbó Sándort (balra) és Nagy Lászlót köszöntötték (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I tizenkettedik fordulójának nyitó mérkőzésén az Újpest odahaza nagy izgalmak árán 3–2-re legyőzte a Nyíregyházát, amelynek új vezetőedzője, Mátyus János tehát vereséggel kezdett.

LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ

ÚJPEST–NYÍREGYHÁZA 3–2 (Simon 12., Bardhi 27., Sztaniszavljevics 83., ill. Pekár 42., Molnár M. 88.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Még hogy nem látni klasszisokat a magyar bajnokikon! Az Újpest–Nyíregyháza mérkőzés előtt például rögtön kettő is pályára lépett: Zámbó Sándort és Nagy Lászlót köszöntötték születésnapja alkalmából. A hazaiaknál egy másik nagy öreg, Kabát Péter viszont nem kapott szerepet, lévén újra/még mindig sérült, a másik oldalon Bajzát Péter pedig melegítés közben dőlt ki a sorból.

Úgy látszik, a nagy páros látogatása jó hatással volt az utódokra, mert Enisz Bardhi – egy ziccer elrontása után – a 12. percben zseniálisan indította Simon Krisztiánt, aki pimasz, de káprázatos mozdulattal emelt a kifutó kapus fölött a hálóba. 1–0! Ha az el Clásicón születik ez a találat, milliárdos nézettséget hozna a neten!

Nem a legjobban indult tehát Mátyus János nyíregyházi karrierje, maximum annyi vigasztalhatta a fiatal szakembert, hogy a szurkolói csoportok bojkottja miatt csak pár száz ember lehetett közvetlen szemtanúja a Szpari impotens támadójátékának – és tegyük hozzá gyorsan, meglepő módon a csodagól sem gyújtotta lángra az Újpest futballját. A 27. percben ugyan Enisz Bardhi nemes egyszerűséggel lőtt a bal sarokba 14-ről, a vendégvédők udvarias távolmaradása mellett (2–0), de még a szünet előtt szépített a Szpari: Jonathan Heris hibája és Koller Krisztián előkészítése után Pekár László a jobb felsőbe bombázott (2–1).

Egyébként sporttörténelmi gólt láthattunk, ugyanis előtte Koller a jobbon nemcsak Herist, hanem a partjelzőt is megkerülte, hogy aztán „visszaszerelje" az őt szerelő védőt.

Simon Krisztián gyors góllal jelentkezett a Nyíregyháza ellen
Simon Krisztián gyors góllal jelentkezett a Nyíregyháza ellen

A Mátyus-legénység jobban odafigyelt a védekezésre a pihenő után, csak éppen lemondott emiatt a támadásokról. Bardhi a szorosabb és sokkal keményebb felügyelet ellenére is kiosztott két újabb csodapasszt, de ezeket elpazarolták társai, miközben szép csöndesen, különösebb izgalmak nélkül zakatolt el a mérkőzés a hajráig.

Amikor aztán az egyik csereember, Filip Sztaniszavljevics előbb kihagyott egy büntetőt (Balogh János nagyon érezte az irányt), majd gólra váltott egy ziccert (3–1), de a szintén csereként beállt Molnár Marcell szépíteni tudott (3–2). Az egykori újpesti Szokol Zsolt mondhatta volna ki a döntő szót a ráadás végén, ám fejese a léc fölött landolt – nagy csatában nyert végül a mérkőzést saját magának nehézzé tévő Újpest, Mátyus vereséggel indította szparista karrierjét.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

„Már a kezdés előtt elmondtam a srácoknak, hogy egy pillanatra sem szabad megállni, küzdeni kell minden centiméterért – ezt meg is tettük, de ennél sokkal több volt ebben a meccsben. A második félidőben remekül futballoztunk, a végén több nagy lehetőségünk volt, de férfiasan bevallom, az Újpest jobban játszott, és talán meg is érdemelte a győzelmet. Tudom, ez nem mentség, de én csak kedden érkeztem a városba, három edzésem volt összesen. Imádom a munkámat, de ez nehéz lesz..." – értékelt a Duna Tv kamerái előtt a Nyíregyháza most debütáló vezetőedzője, Mátyus János.

„Az újonc ellen mindenki három ponttal számol, pont ezért lesznek igazán nehezek ezek a találkozók. A második gól után megnyugodtunk, jól játszottak a fiúk, és bár a védők több hibát is elkövettek, összességében kijelenthetjük, megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot" – mondta Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője.

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 11 10 1 28–5 +23 30
2. MTK Budapest 11 9 2 17–10 +7 27
3. MVM Paks 11 6 4 1 20–8 +12 22
4. Diósgyőri VTK 11 6 3 2 17–12 +5 21
5. Újpest FC 12 5 6 1 12–7 +5 21
6. Ferencvárosi TC 11 6 1 4 16–10 +6 19
7. DVSC-Teva 11 4 3 4 12–9 +3 15
8. Puskás Akadémia FC 11 4 2 5 14–16 –2 14
9. Győri ETO FC 11 3 3 5 15–17 –2 12
10. Kecskeméti TE 11 3 3 5 11–14 –3 12
11. Budapest Honvéd 11 3 2 6 9–14 –5 11
12. Pécsi MFC 11 2 4 5 11–18 –7 10
13. Lombard Pápa FC 11 2 4 5 5–15 –10 10
14. Nyíregyháza Spartacus FC 12 2 2 8 10–19 –9 8
15. Szombathelyi Haladás 11 2 2 7 5–14 –9 8
16. Dunaújváros PASE 11 1 3 7 7–21 –14 5
Dunaújváros PASE: 1 pont levonva
LABDARÚGÓ NB I, 12. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Október 24., péntek
19.00
Újpest–Nyíregyháza 3–2
Erdős József
Október 25., szombat
14.00Puskás Akadémia FC–MTK Budapest (M1) Pintér Csaba
16.00
Kecskeméti TE–Budapest Honvéd (Sport1) Farkas Ádám
18.00
Pécsi MFC–Lombard Pápa Iványi Zoltán
18.00
Diósgyőri VTK–Dunaújváros PASE (Sport1) Andó-Szabó Sándor
20.00Videoton–MVM-Paks (Sport1)
Kassai Viktor
Október 26., vasárnap
16.30
Debreceni VSC-Teva–Ferencváros (M1)
Szabó Zsolt
18.30
Szombathelyi Haladás–Győri ETO FC (Sport2)
Vad II István
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik