Paks: Tököli hibázott, ezért büntetést kap - Haraszti

Vágólapra másolva!
2013.07.14. 07:46
A szombathelyi Király-kupát a Haladás nyerte meg, a Diósgyőr lett a második, a Paks a harmadik, míg utolsóként, vagy ha úgy jobban tetszik, negyedikként a bosnyák FK Slavija zárt. Az internetes portálokon az eredmények mellett cifra, s ellentmondásos tudósításokat olvashatott a neten szörföző futballbarát a tizedik alkalommal megrendezett viadalról.

A beszámolók egyik fele Tököli Attila és egy bosnyák védő kakaskodásáról, sőt ökölpárbajáról is szól, majd pedig arról, hogy a játékos minősíthetetlen jelzőkkel illette a bírót, amiért megkapta jogos piros lapját, majd pedig pfujolás közepette hagyta el a pályát. Nos, a játéktérről levonuló csatárt valóban pfujolták a nézők, ugyanakkor a kép úgy válik teljessé, ha – szemtanúk segítségével – felidézzük a kiállításig vezető eseményeket.

A „balhé” úgy kezdődött, hogy a Tököli Attilával a labdáért harcoló bosnyák védő hátrakönyökölt, amit a támadó érthetően zokon vett. Ebből alakult ki a kakaskodás, ami nem fajult ökölpárbajjá, mivel a játékostársak idejében szétválasztották az érintetteket. Noha az egymásnak feszülő két játékos megérdemelte volna a piros lapot, Pintér Csaba játékvezető csak a sárgát mutatta fel, és mehetett is tovább a játék. Egészen addig a pillanatig, amíg a bekk hátulról rá nem csúszott a csatárra. A bíró azonban nem fújta le a szabálytalanságot, minek következtében Tököli Attilánál elszakadt a cérna…

Haraszti Zsolt, a paksiak ügyvezetője sem bújt a védőügyvéd szerepébe, bár azt nem tagadta, hogy megítélése szerint némelyek túllihegték az eseményeket.

„A Slavija elleni mérkőzésen tényleg kialakult egy kakaskodás – ismerte el Haraszti Zsolt. – Tököli Attila nehezen viselte, hogy a védő hátrafelé ütött. Ökölcsatáról, tömegverekedésről viszont szó sem volt. Az ellenben tény, hogy játékosunk sajnos hibázott, ezért büntetést kap. A történetet pedig ezzel lezárjuk.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik