Újpest: Ojo elköszönt a Genktől, aláír a lilákhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.29. 15:15
A belga FlashInfo des RouChe információi szerint elköszönt a Genk labdarúgócsapattól Kim Ojo, aki aláír az Újpest FC-hez. Az Újpest hivatalos honlapján megerősítette az átigazolást, Ojo egy évre kölcsönbe érkezik.

A korábban a Plateau Unitedben, a Nybergsundban, illetve a Brannban is megfordult 25 éves nigériai támadó már hetek óta szerepelt a csatárgondokkal küszködő Újpest kívánságlistáján, végül hosszabb egyeztetések után egy évre, kölcsönbe sikerült megszerezni. Ojo norvégiai légióskodása során megbízható góllövő csatárnak számított, a másod- és az első osztályban is az összes szezonjában legalább tíz gólt szerzett. Belgiumban, a Genknél alig kapott lehetőséget, bár egy Belga Kupát nyert a csapattal.

A lila-fehérek valódi csatár nélkül maradtak, miután Kabát Pétert meg kell műteni, az eddigi fordulókban Aristote Mboma vagy Filip Sztaniszlavjevics játszott centert.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Berat Ahmeti (albán, KF Pristina – Koszovó), Enis Bardhi (macedón, Prespa Birlik – Svédország), Szandro Cvejba (orosz, SZKA-Enyergija Habarovszk), Fodor Marcell (Ajka, kölcsönből vissza), Forró Gyula (KTE), Holdampf Gergő (ZTE), Nebojsa Koszovics (montenegrói, Standard Liege – Belgium, ismét kölcsönbe), Aristote Mboma (kongói-finn, FC Honka – Finnország), Nagy Gábor (Haladás), Kim Ojo (nigériai, Genk – Belgium), Loic Nego (francia, Charlton – Anglia, kölcsönbe), Dani Ponce (spanyol, Alcorcón – Spanyolország), Rodrigo Rojo (uruguayi, CA Fénix – Uruguay), Jérémy Serwy (belga, Borussia Dortmund II – Németország), Vadász Viktor (DVTK)
Távozott/távozhat: Jarmo Ahjupera (észt, Nömme Kalju – Észtország), Darwin Andrade (kolumbiai, Standard Liege – Belgium, kölcsönbe) José María Antón (spanyol, ?), Henri Eninful (togói, KTE – kölcsön után végleg), Fodor Marcell (ZTE), Juanan (spanyol, ?), Lázár Bence (Nyíregyháza Spartacus – kölcsönbe), Simon Ligot (belga, Standard Liege – Belgium, kölcsönből vissza), Jean-Marc Makusu Mundele (kongói, Zulte Waregem – Belgium?), Bojan Mihajlovics (szerb, ?), Pierre-Yves Ngawa (belga, Standard Liege – Belgium, kölcsönből vissza, majd onnan Lierse – Belgium), Nikolas Proesmans (belga, ?), Lansana Sagna (szenegáli, ?), Hisham Abdallah Said (kenyai, ?), El Hadji Badiane Sidibe (szenegáli, ?), Toricska Rajmond (Kozármisleny után Salgótarjáni BTC – kölcsönbe), Bavon Tshibuabua (kongói, ?), Zamostny Balázs (Haladás – kölcsönbe)
Kiszemeltek: Olivier Bonnes (nigeri, legutóbb FC Brussels – Belgium), Amadou Haidara (francia, legutóbb Nantes II – Franciaország)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik