Hajrá, foci: megrázó élmény a szajoli pályaavatón

Vágólapra másolva!
2014.10.01. 06:52
Még az elmúlt esztendőben kezdtek hozzá a megyei első osztályú Szajol pályájának felújításához. Nemcsak a játéktér, de a hozzá tartozó létesítmények is megszépültek a munkálatok során. Aztán elérkezett szeptember 20-a, a hivatalos avatóünnepség, amely a nagy örömködés közepette kis híján tragédiába torkollott – írja a Hajrá, foci! hetilap.

„Ha nem látom a történteket, hitetlenkednék – mesélte Hamar Tünde technikai vezető a szó szoros értelmében megrázó élményt a „Hajrá, foci!” hetilapnak. – A megnyitó előtt azzal poénkodott klubunk egyik vezetője, mennyire fel van töltődve. Néhány perccel később aztán majdnem hanyatt estünk a látványtól. Műanyag borítású mikrofonnal a kezében át akart bújni a pályát körbevevő korlát alatt, s fél kézzel belekapaszkodott a fémrúdba. Óriási üvöltést hallottunk, s azt láttuk, hogy remegve, rángatózva »hozzáragadt« a korláthoz. Másodpercek teltek el, a közelben álló polgármester eszmélt a leghamarabb, és kirántotta a kezéből a mikrofont. Magánál volt, nem vesztette el az eszméletét, de szemmel láthatóan nem volt jól. Azonnal értesítettük a mentőket, ők pedig hivatalból a rendőrséget. A kiérkező mentősök megállapították, hogy átment rajta az áram, kórházba vitték, és negyvennyolc órás megfigyelésre bent tartották.”Hamar Tünde technikai vezető a szó szoros értelmében megrázó élményt a „Hajrá, foci!” hetilapnak. – A megnyitó előtt azzal poénkodott klubunk egyik vezetője, mennyire fel van töltődve. Néhány perccel később aztán majdnem hanyatt estünk a látványtól. Műanyag borítású mikrofonnal a kezében át akart bújni a pályát körbevevő korlát alatt, s fél kézzel belekapaszkodott a fémrúdba. Óriási üvöltést hallottunk, s azt láttuk, hogy remegve, rángatózva »hozzáragadt« a korláthoz. Másodpercek teltek el, a közelben álló polgármester eszmélt a leghamarabb, és kirántotta a kezéből a mikrofont. Magánál volt, nem vesztette el az eszméletét, de szemmel láthatóan nem volt jól. Azonnal értesítettük a mentőket, ők pedig hivatalból a rendőrséget. A kiérkező mentősök megállapították, hogy átment rajta az áram, kórházba vitték, és negyvennyolc órás megfigyelésre bent tartották.”

A klubvezető megúszta a balesetet, jobban van, haza is engedték, de nem akar senkinek sem nyilatkozni, sőt azt kérte, még a nevét se írjuk le. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

„Az önkormányzattól kaptuk kölcsön az erősítőt, a hangfalakat és a mikrofont, mindig ezt használjuk hasonló rendezvényeken. Most az egészet elvitték bevizsgálásra. A Szolnoki Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást az ügy kapcsán, és szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.

Tudomásunk szerint azonban egyelőre semmi rendellenességet nem állapítottak meg. Mindenki csak a fejét vakarja, hogy egy műanyag mikrofon miként vezethette az áramot.

A felújított szajoli sporttelepen a balesetet követően lejátszották a pályaavató bajnokit, a hazai együttes 1–0-s vereséget szenvedett a Törökszentmiklóstól.

MEGJELENT A HAJRÁ, FOCI! LEGFRISSEBB SZÁMA, A TARTALMÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Keresse a lapot az újságárusoknál vagy töltse le digitális formátumban az alábbi linkeken.

DIGITALSTAND/Hajrá, foci!

DIMAG/Hajrá, foci!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik