Nem és nem! Megkerestük a Herthát – nem engedik el Dárdait

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2014.11.22. 07:18
Dárdai Pál ügyében a Nemzeti Sport a Hertha klubmenedzseréhez, Michael Preetzhez fordult. A sportvezető ismét megerősítette korábbi, a német sajtóban megjelent nyilatkozatát, a berlini klub álláspontja nem változott, a szakember munkáját a válogatottnál befejezettnek tekintik. 
Letelt az idő? Úgy fest, a válogatottnál befejeződik Dárdai munkája (Fotó: Szabó Miklós)
Letelt az idő? Úgy fest, a válogatottnál befejeződik Dárdai munkája (Fotó: Szabó Miklós)
Letelt az idő? Úgy fest, a válogatottnál befejeződik Dárdai munkája (Fotó: Szabó Miklós)
Letelt az idő? Úgy fest, a válogatottnál befejeződik Dárdai munkája (Fotó: Szabó Miklós)
Letelt az idő? Úgy fest, a válogatottnál befejeződik Dárdai munkája (Fotó: Szabó Miklós)

A Dárdai-ügy (egyik) kulcsfigurája a Hertha klubmenedzsere, Michael Preetz. Az ő beleegyezése szükséges ahhoz, hogy az együttes ikonja a Hertha mellett a magyar válogatottnál is dolgozhasson. A vezetői székbe ülő korábbi játékostárs ugyanakkor egyelőre hajthatatlan, s meglehetősen szívén viseli a kék-fehér klub (egyik) jelszavát, amely így hangzik: „Nur der BSC!”

Preetz (Orbán Viktor miniszterelnök és Dárdai Pál társaságában) 
szerint nem folytatódik a magyarországi munka (Fotó: pfla.hu)
Preetz (Orbán Viktor miniszterelnök és Dárdai Pál társaságában) szerint nem folytatódik a magyarországi munka (Fotó: pfla.hu)

Ez magyarul azt jelenti: „Csak a BSC!”

„Nagyon örülünk, hogy Dárdai Pál munkáját oly nagyra értékelik Magyarországon – válaszolta Michael Preetz a Nemzeti Sport megkeresésére. – Eredményei csakugyan önmagukért beszélnek, csapata jó szereplésével nagy boldogságot szerzett hazájában az embereknek.”
A kötelező körön túl a klubmenedzser szót ejtett a szakember közeli jövőjéről is: „A következő héten időt szakítunk rá, hogy Dárdai Pál részletesen beszámoljon a magyar válogatott élén végzett munkájáról.”

Az ember azt gondolná, nem holmi élménybeszámoló, inkább amolyan tárgyalás lesz a két fél találkozója. De ne szaladjunk ennyire előre, mivel Michael Preetz szavai arra engednek következtetni, hogy ő nem az a fajta sportvezető, aki hagyja magát bármire is rábeszélni azok után, hogy valamiben már megállapodott.

„Dárdai Pál, valamint a Hertha már a kezdetekkor világossá tette, hogy a szakember megbízatása ideiglenes szövetségi kapitányként négy mérkőzés után véget ér – adott nyomatékot korábbi véleményének. – E téren azóta sem változott semmi, ennélfogva Dárdai Pál magyarországi megbízatása nem hosszabbodik meg. Eleve Pál kérése, kívánsága volt, hogy megbízatása után ismét a berlini utánpótlásképzésben végzett munkájára és edzői tanulmányaira összpontosíthasson.”

A TELJES CIKKET ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN, AMELYBEN PREETZ AZT IS ELMONDJA, MILYEN TAPASZTALATOKKAL SZOLGÁL SZÁMUKRA DÁRDAI MAGYARORSZÁGON VÉGZETT MUNKÁJA, HOGYAN FOLYTATÓDHAT EDZŐI KARRIERJE.

KIKET AJÁNLHAT DÁRDAI?
Pénteki elemzésünkben még a szóba jöhető megoldási javaslatokat taglaltuk. Preetz szavai azonban azt sugallják, egyszerűsödött a képlet, új kapitány után kell nézni.
Kattintson! Összeállításunkból kiderül, kiket ajánlhat Dárdai maga helyett.


A szurkolók bármit megtennének Dárdaiért

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik