Szabics: Ebben a történetben nem én vagyok az érdekes

Vágólapra másolva!
2014.10.02. 10:31
null
Dárdai Pál és Szabics Imre között továbbra is nagy az összhang (Fotó: NS-archív)
Szabics Imre manapság a Sturm Graz labdarúgócsapatának megfigyelőjeként dolgozik, és immár Dárdai Pál segítője is a válogatottnál. A korábbi válogatott támadó örömmel segít a válogatott társnak, és úgy véli, az elkövetkező időszakban nem neki kell fókuszban lennie.

 

– Amióta bekerült Dárdai Pál stábjába, nem olvastam, hogy nyilatkozott volna.
– Ez nem véletlen – mondta Szabics Imre, a Sturm Graz korábbi 36-szoros válogatott válogatott játékosa, aki ma az osztrák klub megfigyelőhálózatának vezetője. – Azért nem, mert ebben a történetben nem én vagyok az érdekes, de talán nem is Dárdai Pál, hanem a magyar válogatott, az előttünk álló három mérkőzés, hogy mit tehetünk együtt azért, hogy minél sikeresebb legyen a csapatunk. Szeretnék a háttérben maradni, és nem naphosszat nyilatkozni…

SZABICS IMRÉRŐL
A Ferencvárosból került Grazba, onnan Stuttgartba. Volt az 1. FC Köln, a Mainz és az Augsburg játékosa, 29 évesen visszatért Grazba, ahol bajnokcsapat tagja lett.

Tavaly hagyta abba a profi labdarúgást, azóta is a Sturm Graz alkalmazottja, a megfigyelőhálózat vezetője, a sportigazgatóság munkatársa.

– Hogy jött a felkérés?
– Vági Márton, az MLSZ főtitkára és Dárdai Pali keresett, mit szólnék, ha erre a három mérkőzésre összeállnánk. Sokat nem kellett gondolkodnom, csak a Sturm Graz vezetőivel egyeztettem, hogy időben milyen elfoglaltságot jelentene ez a feladat. Abban maradtunk, hogy kétszer tíz napról van szó, és a feladatok összehangolásával menni fog.

– Mit szóltak az osztrák főnökei?
– Öööö…

– Tessék?!
– Éppen ezt: ööö… Szóhoz sem jutottak, volt némi döbbenet, igaz, elsőre én sem nagyon tudtam mit reagálni. Ám éppen Frankfurtba utaztunk az általános igazgatóval, útközben volt időnk részletesen megbeszélni, miről van szó, és kiderült, hogy meg tudjuk oldani.

– És ön mit szólt a felkéréshez?
– Nézze, hihetetlen megtisztelés, és ezt játékosként is hasonlóan éreztem: ha a magyar válogatottba hívnak, ha számítanak rád, menni kell. Tényleg igaz, hogy az ember a szívére hallgat. Szerintem óriási lehetőség, hogy harminchárom esztendősen, egy évvel az aktív karrier befejezése után a magyar nemzeti együttes edzői stábjában számítanak a munkámra.

– Valóban speciális helyzet, hogy egy éve még játékosként volt ott Bukarestben.
– Így van, sőt nem kevés kerettaggal együtt játszottam nem is olyan régen, de előny lehet, hogy tudom, kit hogyan kell megnyerni magunknak, ki hogyan reagál bizonyos szituációkban. Ez szerintem nem baj. A lényeg az, hogy ott leszek az edzéseken, a tapasztalatommal próbálok segíteni, de Pali dönt, mi pedig igyekszünk minden segítséget megadni neki.

HOGY LEHET ELKERÜLNI A TAVALYI BUKARESTI MECCSHEZ HASONLÓ KUDARCOT? MIRE LEHET ALAPOZNI? IZGUL? MIT SZÓL AZ MLSZ DÖNTÉSEIHEZ? SZABICS IMRE VÁLASZAI A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik