1860 München: felbontották Leonardo szerződését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.25. 17:25
null
Leonardo Münchenből is távozott (Fotó: tsv1860.de)
A Bundesliga 2.-ben szereplő 1860 München közös megegyezéssel felbontotta az azt megelőzően a Ferencvárosban játszó Leonardo szerződését – jelentette be a bajor klub.

„Leonardo kérte, hogyüljünk le, találkoztunk, és sikerült gyorsan megegyeznünk. Köszönjük neki az eddigi munkáját és az odaadását, amellyel a klubot segítette" – mondta Gerhard Poschner, az 1860 München sportigazgatója.

„Mindkét fél számára ez a legjobb megoldás. Elképesztően nehéz döntést kellett meghoznom azzal, hogy elhagytam a csapatot – írta Leonardo a Facebook-oldalán. – Különösen azért, mert remekül kijöttem a társakkal, és természetesen sok szerencsét kívánok nekik a szezon hátralévő részéhez. Szeretném megköszönni a szurkolóim támogatását is, de azt hiszem a lehető legjobb döntést hoztam meg a belső békém érdekében azzal, hogy szerződést bontottam. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem térek vissza a pályára, mert egészen biztosan folytatom a pályafutásomat!”

A 31 éves brazil az előző szezon után hasonló módon távozott a Fraditól, s júliusban szerződött az 1860 Münchenhez, amelynél kezdetben ugyanúgy Ricardo Moniz volt az edzője, mint a Ferencvárosnál, amikor az NB I-es klubhoz szerződött. Monizt szeptember végén menesztették az 1860-tól, Leonardóval ez után többször is fegyelmi gondok voltak. A Bundesliga 2.-ben nyolc mérkőzésen szerepelt, két gólt szerzett.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik