Real: Zidane-t feljelentették, licenc nélkül edzősködik

Vágólapra másolva!
2014.08.29. 17:14
null
Az előrelépés megkérdőjelezhető: Zidane a Real Madrid másodedzőjéből a Castilla másodedzője lett – papíron<br />(Fotó:Action Images)
Feljelentették Zinedine Zidane-t, francia világbajnok futballistát, amiért a szükséges végzettség nélkül irányítja vezetőedzőként a Real Madrid Castilla együttesét – számolt be róla a Marca.

 

A feljelentést a Spanyol Labdarúgó Edzők Nemzeti Oktatási Központjának (CENAFE) elnöke, Miguel Galán tette meg.

„Ki kell állnunk azokért az edzőkért, akik megdolgoztak a licencért. Minden egyes edzőnek, hívják bárhogy, rendelkeznie kell a szükséges papírokkal” – nyilatkozta a Galán a spanyol EFE hírügynökségnek.

„Mindenki számára egyértelmű, hogy Zidane a Real Madrid Castilla vezetőedzőjeként kapott szerepet. A hír a médiában is megjelent, és a Real Madrid sem tagadta” – tette hozzá az igazgató.

A királyiak (a spanyol harmadosztályban szereplő) tartalékcsapatának szezonnyitó mérkőzésének, az Atlético Madrid B ellen 2–1-re elveszített találkozó hivatalos jegyzőkönyvében Santiago Sánchez volt megjelölve a Castilla vezetőedzőjeként, míg Zidane másodedzőként volt feltüntetve.

Galán – a feljelentést megalapozó – elmélete szerin Sánchez csak egy báb, akit azért neveztek ki vezetőedzőnek, hogy Zidane a szükséges papírok nélkül végezhesse a vezetőedzői munkát.

A júniusban megjelent hírekkel ellentétben a Real Madrid hivatalos honlapján is a fiókcsapat másodedzője titulus szerepel Zidane neve mellett.

A Galán által vázolt gyakorlat a futball világában egyébként nem új keletű.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik