Mandzukic kilőtte a Realt, az Atléticóé a Szuperkupa

Vágólapra másolva!
2014.08.22. 22:30
null
Mandzukic korai gólja kitartott a végéig (Fotó: Reuters)
A spanyol Szuperkupáért zajló Atlético Madrid–Real Madrid párharc második felvonásán a bajnokcsapat 1–0-ra megnyerte a meccset, és a két meccs alapján megérdemelten jutott a kupához.

Bár a meccs előtt Diego Simeone úgy vélte, hogy fölösleges két kupameccset rendezni, azért a Szuperkupára mindenképpen igényt tartott az Atlético vezetőedzője. Tehette, hiszen a Bernabéuban elért 1–1-es döntetlen nagyon kedvező eredmény volt.

Egyáltalán nem finomkodott a hazai csapat nekiugrott a Real Madridnak, és már a 2. percben meg is szerezte a vezetést. Egy hosszú kapuskirúgás után Mandzukicnak fejelte le a labdát Griezmann, a hórihorgas csatár pedig 14 méterről kilőtte Casillas kapujának jobb alsó sarkát. 1–0

A gól után visszahúzódott kapuja elé az Atlético, hogy kedvenc stílusát játszva kontrákkal keltsen zavart az ellenfél védelmében.

Ideges, paprikás lett a hangulat, egymás után kellett a bírónak a sípjába fújnia, fetrengtek is rendesen mindkét fél játékosai. Legelőször azonban Diego Simeone vezetőedző vesztette el a fejét, mert a bíró jó két percig nem engedte vissza Juanfrant egy ápolás után. Az ideges argentin edző mindezt a negyedik játékvezetőn kérte számon. Mondjuk az enyhe tasli nem kellett volna, mert a 26. percben felküldték a lelátóra „Cholót”.

Az első félóra végétől végre inkább a játékkal kezdtek foglalkozni a csapatok, lehiggadtak a játékosok, és már nem szólt a csontzene. Felszívta magát a Real Madrid, és játékosai a 35. perctől egyre többször kerültek lövőhelyzetbe. James Rodríguez egymaga háromszor is veszélyeztetett, de nem sikerült betalálnia. Az Atlético körömszakadtáig védekezett, de elég jól sikerült távol tartania a védőknek a veszélyes csatárokat. A félidő slusszpoénja lett volna, ha Raúl García befejeli öt méterről a kiváló lehetőségét. De nem tette, így nyílt maradt a meccs.

A második félidőben jött Cristiano Ronaldo, és felélénkült a találkozó. Az Atléti jóval többet támadott, és egy ilyen támadás végén a 49. percben Raúl García a lécet döngette meg. Nagyon kicsin múlt, hogy nem lett belőle gól.

Nyílt lett a meccs, óriási küzdelem dúlt a pályán. A Real Madrid már nem tudta egyértelműen rákényszeríteni az akaratát az Atlétinak. A helyzetek eltűntek, lövéseket még láttunk, és hatalmas brusztolást kevés középpályás játékkal. Ancelotti már a 70. percben kihasználta harmadik cserelehetőségét is, de a cserék sem hozták meg az áttörést.

Jóval gyengébben játszott a Real Madrid, mint az első meccsen, ez pedig kevés volt a bajnok ellen. Az egységesen, jó szellemben és nagy küzdőszellemmel játszó hazaiak megnyerték a meccset, és megérdemelten emelhették a magasba a spanyol Szuperkupát.

SPANYOL SZUPERKUPA
MÁSODIK MÉRKŐZÉS
ATLÉTICO MADRID–REAL MADRID1–0 (1–0)
Madrid, Vicente Calderón Stadion, 54 000 néző. Vezette: Fernández Borbalán
Atlético Madrid: Moyá – Juanfran, Miranda, Godín, Siqueira – Tiago, Gabi – Koke, Griezmann (Jiménez, 73.), Raúl García (Saúl, 90.) – Mandzukic (C. Rodríguez, 85.)
A kispadon: Oblak, Ansaldi, J. Giménez, M. Suárez. Vezetőedző: Diego Simeone
Real Madrid: Casillas – Carvajal, Varane, S. Ramos, F. Coentrao (Marcelo, 70.) – Modric, Xabi Alonso, Kroos (C. Ronaldo, a szünetben) – Bale, Benzema, J. Rodríguez (Isco, 65.)
A kispadon: K. Navas, Pepe, Arbeloa, Illarramendi. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: Mandzukic (2.)
Kiállítva:
Modric (91.)
Összesítésben:
2–1, az Atlético Madrid javára.

PERCRŐL PERCRE

90+4. perc: Vége a mérkőzésnek, az Atlético Madridé a kupa!
90+4. perc: Cristiano Ronaldo
kapott sárgát, mert a Real szögleténél szabálytalanul csinált helyet magának.
90+3. perc:
Gyors Atlético-kontra után Koke próbálta meg átemelni Casillast, de nem járt sikerrel.
90+1. perc: Modric
szabálytalankodott C. Rodríguezzel. Sárga lap. De mivel neki ez már a második volt, indulhatott zuhanyozni a horvát.
NÉGY PERC LESZ A HOSSZABBÍTÁS.
90. perc: Tiago
távoli lövése ment jócskán fölé.
90. perc:
Újabb Atlético-csere. Raúl García helyett Saúl.
89. perc: Sergio Ramos tartotta fel Raúl Garcíát egy sárgáért.
85. perc:
Itt a következő Atléti-csere is. Mandzukic helyett Cristian Rodríguez.
78. perc: Isco
rossz becsúszását Jiménez bánta, Isco pedig azt, hogy sárgát kapott.
75. perc: Mandzukic
kapott kiváló indítást, óriási rössel szaladt a kapu felé, de a tizenhatos vonalánál beérte őt Carvajal, aki a testi erejét kihasználva szerelt. A hazai közönség persze szabálytalanságot látott...
74. perc: Raúl García
kapott sárga lapot, mert jól megtaszajtotta Modricot.
73. perc:
Cserélt az Atlético is, Griezmann helyett Raúl Jiménez a pályán.
72. perc: Griezmann
volt aktív, szépen került helyzetbe a tizenhatos jobb sarkánál, lőtt is, de a lapos suhintás kicsivel elment a kapu jobb sarka mellett.
71. perc: Koke
gondolta úgy, hogy a tizenhatos bal sarkáról megcélozza a bal fölső sarkot, és csak centimétereket tévedett. Casillas szívéről nagy kő esett le.
70. perc:
Pályán a harmadik csere is, hiszen Coentrao helyett már Marcelo játszik.
69. perc: A szabadrúgást C. Ronaldo végezte el, de a sorfalat találta telibe.
68. perc: Griezmann
vágta föl hátulról Benzemát 28 méterre az Atlético kapujától. Sárgát kapott érte.
65. perc:
Cserélt a Real Madrid, James Rodríguez helyett Isco játszik.
62. perc: Rodríguez
adott kiváló labdát Ronaldónak, aki 22 méterről lőtt, de Moyá biztosan fogta a középre tartó bombát.
57. perc: Juanfran
ültette be a hintába Coentraót a tizenhatos jobb oldalánál, majd a 17 méterre álló Raúl Garcíához játszott. A szakállas játékos azonnal lőtt, és alig ment mellé a labda.
52. perc: Xabi Alonso
akadályozta meg Raúl Garcíát az előretörésben, de ezt csak egy sárgáért tehette.
51. perc: Koke
kapott sárga lapot, mert a földbe gyalulta Modricot.
49. perc: Ezt most megúszta a Real! Raúl García
lőtt vagy 22 méterről, és a nagy löket a lécről a gólvonal elé pattant. Casillas verve volt, de hiába rontott két Atléticós a labdára, nem tudták a hálóba gyötörni.
48. perc:
Siqueira kerülte meg szépen Modricot, aki utána nyúlt, és ellökte. Sárga járt a megmozdulásért.
46. perc:
Kell az a Szuperkupa a Realnak, ezért Kross helyére beállt C. Ronaldo.
46. perc: Elkezdődött a második félidő.
45+1. perc: Vége az első félidőnek, izgalmas a meccs, vezet az Atlético. 1–0
45+1. perc: Hámesz!
A tizenhatos vonalán, kissé jobbra kapta az átadást, remekül lőtt is, de egy picit a jobb kapufa mellé. Ha ez kapura megy, Moyá nem védi ki...
45. perc:
Bal oldali Atlético-szöglet után Raúl García érkezett, és az ötösről fejelhetett, de az irányzék rossz volt, jócskán fölé ment a labda.
38. perc:
Ezt megúszta az Atléti. Bale került helyzetbe 15 méterre a kaputól, szép csellel középre húzott, és ballal alig lőtt mellé. Ezt csak közelről nézték a védők.
36. perc: Ez meleg volt. Modric
küldte az Atlético kapuja elé a labdát, J. Rodríguez pedig megcsúsztatta, és alig ment mellé a fejes.
33. perc: Rodríguez
szabadrúgását kifejelték a védők.
32. perc: Bale
hempergett meg Godín szorításában, de egy szabadrúgást kiharcolt vele a tizenhatos jobb sarkától.
30. perc:
A szöglet mit sem ért...
30. perc: Modric
adott remek indítást Bale-nek, aki éles szögből lőtt, de a labdája lepattant, szöglettel jöhetett a Real.
26. perc: Elvesztette edzőjét az Atlético Madrid. Simeone
reklamálta hevesen, hogy nem engedték vissza Juanfrant az ápolás után jó két percig, majd kiselőadást tartott a negyedik játékvezetőnek egy enyhe taslival kísérve... Elküldték a kispadról.
25. perc:
Óriási Real Madrid-helyzet maradt ki! A jobb oldalon bontakozott ki a támadás, Carvajal hozta fel, James Rodríguezhez játszott, aki 7 méterről lőtt, a labda megakadt Moyában, és a lehető leglassabban vánszorgott a kapu felé, de végül egy védő kivágta a gólvonal elől.
23. perc:
Fetrengések minden szinten Most Juanfrant találta el véletlenül az állán Coentrao...
22. perc:
Növekszik a feszültség, ezúttal Raúl García került a földre, most sem villant a sárga.
21. perc.
A szabadrúgás után Miranda kapta a labdát a tizenhatoson belül, egyből beadott, pedig jobb lett volna, ha lő... Így odalett a helyzet.
20. perc:
Sergio Ramos volt szabálytalan, de ő húzta a rövidebbet. Kénytelen a pályán kívül ápoltatni magát.
19. perc:
Ez is csúnya volt... Össztűzbe került a bíró, mert Sergio Ramos csúnyán ütközött Mandzukiccsal. A hazaiak az edzőjükkel együtt sárgát reklamáltak. Hiába.
18. perc: Tiago
gondolta úgy, hogy nem járna szöglet a Realnak, sárga lapot kapott a nagyszájú.
16. perc: Koke
volt szigorú nagyon Carvajallal szemben, jogos a szabadrúgás.
16. perc:
A szöglet után kisebb kavarodás végén sikerült felszabadítania a Real Madridnak.
15. perc: Griezmann
durrantott rá igencsak messziről, de a labda irányt változtatott egy védőn, így szöglettel jöhettek a hazaiak.
14. perc: Kroos
játszott jó ütemben J. Rodríguez elé, aki középre kanyarintott volna, de labdája nem talált csapattársat.
12. perc: Bale
volt túlságosan szenvedélyes, Siqueira elesett és szabadrúgást kapott a walesi nagy bánatára.
10. perc: Coentrao
ment el ígéretesen a bal oldalon, de a középre adás gyengére sikerült, elment a labda a kapu mögött.
5. perc: Juanfran
adott középre, Koke elesett a tizenhatoson belül, de nem kapott tizenegyest.
2. perc: GÓÓÓÓL! Máris vezet az Atléti!
Egy hosszú kapuskirúgás után Mandzukicnak fejelte le a labdát Griezmann, a hórihorgas csatár pedig 14 méterről kilőtte Casillas kapujának jobb alsó sarkát. 1–0
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik