A világbajnok ellen nem ment a lányoknak, elúszott a finálé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.24. 16:25
null
Nagy volt a harc, de a világbajnok ellen senki sem tudott kiemelkedőt nyújtani (Fotó: Fuszek Gábor)
A margitszigeti női vízilabda Európa-bajnokság elődöntőjében a magyar válogatott nagyot küzdött, de végül 9–8-as vereséget szenvedett Spanyolországtól, így a bronzért játszhat a továbbiakban. Mégpedig az olaszokkal, akik ötméteresekkel maradtak alul Hollandiával szemben.

Sok jó emlékünk nem volt a spanyolokról, Merész András azonban bizakodott, és a találkozó előtt közölte, világbajnokok ide vagy oda, a cél a fináléba jutás!

Ehhez azért a spanyoloknak is volt egy-két szavuk, és bár az első emberelőnyükből még nem sikerült megszerezniük a vezetést, egy perccel később már jött az első találat, majd rögtön a második is, Parja és Espar lökete is elszállt Bolonyai Flóra mellett.

Az első percek nem voltak túl biztatóak, de a lányok szemében égett a tűz, és jött a válasz is, Keszthelyi pöccintett a víz alól, majd a második emberelőnyből Takács Orsolya is bevette a spanyol kaput. 2–2

A második negyedre fordulva zavarodottnak tűnt mindkét együttes, az emeléseink nem akartak összejönni, a távoli löketeket pedig könnyedén nyelték el a blokkoló kezek. Bezzeg a spanyolok csak begyötörték, García löketénél még a kapufa is segített a „vendégeken".

A sokadik próbálkozás már nálunk sem mehetett mellé, megint Keszthelyi volt a „megmentő". Bolonyai hatalmas védéseitől és a kiállításoktól ezt követően gyorsan felpörgött a meccs, egy szép centerezés után Bujka fordult le emberéről, és szerezte meg a vezetést először a mieinknek, majd García egyenlített. A végén még egy gyors gólváltásra is volt idő, Keszthelyi ötösből, García pedig közelről volt eredményes. 5–5

A spanyolok örülhettek (Fotó: Fuszek Gábor)
A spanyolok örülhettek (Fotó: Fuszek Gábor)

Ki más is kezdhette volna a harmadik negyedben a gólgyártást, mint García? Negyedik lövéséből már negyedik gólját szerezte a spanyol, majd az ötösnél Pareja könyörtelenül bevágta. Jött aztán az igazi hideg zuhany, már hárommal mentek az ibériaiak Pena elképesztő gólja után. Bujka azonban ekkor sem állt le, három védőt és leküzdött, és szépített, sőt a végén emberelőnyben még Czigány is be tudott találni! 7–8

A kiállítások nem segítettek, az utolsó nyolc perc is spanyol góllal indult, López vágta a rövidbe a labdát.

Pedig az emberelőnyök kiharcolásával nekünk sem voltak gondjaink, a befejezésekkel viszont annál több probléma adódott, a hőn áhított nyolcadik gól nem is akart könnyen összejönni, végül Keszthelyi pattintotta be a spanyol kapuba a labdát, de ekkor már csak jó 20 másodperc maradt, és már nem tudtunk támadni, így a spanyolok jutottak be a fináléba. 8–9

A Merész-csapat Olaszországgal játszik majd a bronzért.



VÍZILABDA EB
NŐK, ELŐDÖNTŐ
SPANYOLORSZÁG–MAGYARORSZÁG 9–8 (2–2, 3–3, 3–2, 1–1)
Hajós uszoda,
4000 néző. Vezette: M. Csirics (szerb), Franulovic (horvát)
Spanyolország: ESTER – Ortiz, PAREJA 2, L. López 1, C. GARCÍA 4, Espar 1, PENA 1. Csere: Miranda, Bach, Tarrago, Meseguer, Blas
Magyarország: Bolonyai – Antal, Keszthelyi 4, Csabai, BUJKA 2, Szücs G., Kisteleki H. Csere: GANGL (kapus), Illés A., Takács O. 1, Kisteleki D., TÓTH I., Czigány D. 1
Gól – emberelőnyből: 11/3, ill. 14/4
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. –
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Ortiz (24. p.), Csabai (26. p.), Bach (30. p.), L. López (31. p.)

HOLLANDIA–OLASZORSZÁG 8–8 (1–1, 4–4, 1–2, 2–1) – ötméteresekkel 4–3
Legjobb gólszerzők:
Smit, Van der Sloot 2-2, ill. Garibotti 2

Jegyvásárlás:jegyed.hu

PERCRŐL PERCRE

4. negyed

32. Vége a mérkőzésnek, Spanyolország jutott a döntőbe. 8–9
32.
Csakhogy alig 22 másodperc van hátra, ezt már alighanem lenyelik a spanyolok...
32.
Alig van hátra valami idő, de kaptunk egy emberelőnyt. Keszthelyi pedig bevágta. 8–9
31.
Gyengén játszottuk meg az emberelőnyt, Tarrago megúszott, és csak visszahúzni lehetett, mielőtt bevitte volna a kapuba a labdát.
31.
Újabb kiállítás a spanyol csapatban. López kipontozódott. Magyar időkérés.
30.
A spanyolok mellé lövik, az ellentámadásból emberelőnyt kaptunk. Kisteleki Dóra kapta jó helyzetben, de a lövést Ester védte.
29.
Nincs most erő a magyar támadásokban, lövésig sem jutunk...
28.
Spanyol kontra után támadhattuk, de Bujka lövése nem tudta meglepni Estert.
28.
Ők is elrontották, Kisteleki Dóra viszont a magyar támadásból a kapufát találta telibe.
27.
A támadásunk nem volt jó, a spanyolok könnyen szereltek és már támadhattak is.
26.
Óriási harc centerben, végül emberelőnybe kerültek a spanyolok. López kapta a labdát a bal szélen, és villámgyorsan a rövidbe vágta a labdát. 7–9
26. Bujka
nem tudta megfogni a labdát, ezzel oda is a támadásunk.
26.
Tovább támadhattak a spanyolok, Espar ejtése a kapufán csattant.
25. Espar
lőtt a támadás végén, de Gangl Edina remekül szedte ki a bal fölsőből a labdát.
25.
A ráúszás ma nem a mi specialitásunk. Ráadásul a támadásból emberelőnybe kerültek a spanyolok. Csabai kipontozódott.

3. negyed

24. Vége a harmadik negyednek, egy góllal vezetnek a spanyolok, de még semmi nem dőlt el. 7–8
24.
Remek volt a védekezés, majd Gangl védése. Maradt egy kis idő a támadásra is, de fölé ment a lövés.
24.
Ezúttal nálunk a kiállítás, a spanyolok mindjárt időt is kértek.
24.
Emberelőnybe kerültünk, és Bujka átadását Czigány Dóra szinte azonnal a hálóba vágta. 7–8
23. Espar átadását García igyekezett a kapuba küldeni, de kicsit tévedett.
22.
Meg is van! Bujka kapta centerben a labdát, és szépen lőtte Ester hóna alatt a hálóba a 6. magyar gólt. 6–8
22. Bujka
harcolt ki emberelőnyt, csak most már be kellene lőni.
22. Espar
lőtt kiválóan a jobb felső irányába, de Gangl védett!
21.
Emberelőny, ezt be kellene lőni. Türelmes labdajáratás után a lövésről inkább ne mondjunk semmit... Mellé.
21.
Támadhattak a spanyolok, de Gangl szépen védett.
20. Mély a hullámvölgy, nagyon hamar elvesztettük a labdát.
20. Pena
háttal a kapunak, váratlanul lőtt, Gangl Edinát is meglepte, így már hárommal vezetnek a spanyolok. 8–5
20. A támadásunk gyorsan véget ért...

A kihagyott emberelőnyök megbosszulták magukat, Merész András kapust cserélt és időt kért.

19. Pareja
állt a labda mögé, és bár Bolonyai jó irányba mozdult, nem tudta kikapni a jobb alsóból. 5–7
19. Blas
fordult be kiválóan, szabálytalankodtak a magyar védők. Ötméteres.
19.
Újabb emberelőnyt kaptunk, de ezt sem sikerült gólra váltani. Keszthelyi mellé durrantott.
18. García
ma nem tud hibázni! Centerből, kiválóan csavart a bal alsóba. 5–6
18.
Ráadásul magyar embeerlőny az ellentámadásnál, majd Szücs Gabriella jobbról lőtt, de a kapu mellé.
17.
Az emberelőny azonban a jó magyar védekezés miatt kudarcba fulladt.
17.
Már meg sem lepődtünk, hogy a spanyolok hozták el a labdát. És azonnal kaptak egy emberelőnyt.

2. negyed

16. Vége a második negyednek is, nincs döntés küzdenek egymással a csapatok rendesen... 5–5

16.
A végére jutott még egy kiállítás nálunk, García pedig megint nagyon biztos kézzel egyenlített. 5–5
16.
Ötmétereshez jutottunk, mert Tóth Ildikó tűnt el a védők szorításában. Keszthelyi pedig nagyon biztosan belőtte! 5–4
16.
Régen volt nálunk kiállítás... most megint kaptunk egyet, és ezt már bevarrták a spanyolok, mert García szépen húzta be közelről a labdát. 4–4
15.
A támadást gyorsan elrontottuk, a spanyolok edzője pedig üstöllést időt kért.
14.
A spanyolok is kaptak egy emberelőnyt, majd gyorsan még egyet, ezért a kettős emberelőnyt türelmesen játszották, majd váratlanul kicsúszott a labda Espar kezéből, így Bolonyai könnyedén megszerezhette.
14.
Gyorsan végigjátszottuk a figurát, és a szabadon maradt Bujka három védő között küldte a jobb alsóba a vezető gólt. 4–3
14.
Emberelőnybe kerültünk, Merész András pedig azonnal időt kért.
13. Tarrago
távoli bombája elzúgott a jobb sarok mellett.
13.
Gyengén játszottak a spanyolok támadásban, de a bíró szinte azonnal kontrát fújt nálunk...
12. Ortiz
kiállítása miatt emberelőnyben támadhattunk, Kisteleki Dóra játszott Czigány Dórához, de a blokkról lejött. A labda visszakerült Keszthelyihez, aki balról a jobb sarokba vágta az egyenlítő gólt. 3–3
12.
Kontra itt is, ott is. Úszásban már jók a csapatok...
11.
Ötméterest kapott a spanyol csapat, de Tarrago büntetőjét kivédte Bolonyai.
11. García
szabadult meg centerben az őrzőjétől, és nagy, kapufás gólt szerzett. 3–2
10.
Emberelőnybe kerültünk, végül Antal Dóra lőhetett, de a blokkkról fölé perdült a labda.
9.
A magyar csapat sem volt hatékony, a spanyol támadásnál pedig López
kiváló helyzetbe került, de csúnyán mellé lőtt.
9.
A második ráúszásnál is a spanyolok hozták el a labdát, de a támadást kivédekeztük.

1. negyed

8. Vége az első negyednek, kiegyenlített erők küzdelme a medencében. 2–2
8. Tarrago
a kapufát találta el, és bár a kipattanó is a spanyolok elé került, egy kontra miatt megszereztük.
7.
Támadhattak a spanyolok, de gyorsan időt kértek, amikor kiderült, hogy Illést kiállították.
7.
Hiába kerültünk előnybe, Kisteleki Dóra lövését védte Ester.
6.
A spanyol lányok nem tudták kihasználni az emberelőnyt, de ezt nem bánjuk.
6.
Nagyon megjárattuk a labdát emberelőnyben, majd Takács Orsolya szép lövéssel egyenlített. 2–2
5.
Kiállítást kaptunk, Mirandát küldték ki.
5. Espar
megint szabadon maradt, de ezúttal a blokk közbeavatkozott.
4.
Elvesztették a spanyolok, és már támadhattunk is, csakhogy Kisteleki Dóra szabálytalankodott...

4.
Most már magyar gólt is láttunk! Keszthelyi Rita ívelt remekül a spanyol kapuba. 1–2
3. Espar
már megint gólt lőtt. Ezúttal a jobb felsőbe küldte a labdát. 0–2
3. Bujka
küzdött reménytelenül, el is vesztette a labdát...
3.
No, itt az első gól... Pareja távolról megküldött, pattintott lövése utat talált Bolonyai kapujába. 0–1
2.
A spanyolok elrontották a támadásukat, cserébe a magyarok is gyorsan elvesztették a labdát.
1.
Az ellentámadásból mi is emberelőnybe kerültünk, de Antal Dóra lövése is lepattant a blokkról.
1.
A ráúszás után a spanyolok hozták el a labdát, és mindjárt emberelőnybe is kerültek, de a kiváló blokk után jöhetünk előre.

TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
ELŐDÖNTŐ
Olaszország–Hollandia8–9 – ötméteresekkel

AZ 5. HELYÉRT
Oroszország–Görögország 7–5

A MECCS ELŐTT

A 2011-es trieszti junior-vb döntőjében a jelenlegi magyar és spanyol válogatott többsége vízbe szállt, és ugyan a mostani Európa-bajnokságon szereplő hat magyar pólós egyike, Keszthelyi Rita lett a torna legértékesebbje, az aranyérem az ellenfél lányainak nyakába került.

Aztán a két csapat felnőtt, de a találkozások nem ritkultak, sőt. A szintén trieszti, 2012-es olimpiai kvalifikációs tornán a csoportkörben még mi nyertünk (a kvóta szempontjából az volt a fontos), de a bronzmeccsen Spanyolország győzött, akárcsak az ötkarikás játékok és a tavalyi világbajnokság elődöntőjében. Utóbbi összecsapáson például sokáig vezettünk, ráadásul többször három góllal is, azonban a végére megakadtunk, a sok emberhátrányos védekezés felőrölte a csapatot, nem akadt, aki gólt lőjön, a hazai pályán pólózó spanyolok pedig nemcsak az elődöntőt, hanem a döntőt is behúzták.

A lányok állítják, ez nem befolyásolja őket, nyerni szeretnének. Hazai pályán erre minden esély meg is van. Merész András így látta az esélyeket a meccs előtt:

„Nagy baj lenne, ha sokat változtatnánk a játékunkon, mert vannak dolgok, amiket tudunk, és van, amit megpróbálhatunk, de nem hinném, hogy célravezető lenne – mondta az elődöntő előtt Merész András. – Elsősorban a saját tudásunkra van szükség, és noha a taktikai repertoárunkat úgy alakítottuk ki, hogy bármilyen stílusú csapathoz illeszkedjen, valamelyest illeszkednie kell a spanyolokhoz is. Nem hiszem, hogy szakmai titkot árulok el, ugyanazt nem lehet játszani, mint az oroszok ellen. Két okból örülök a spanyoloknak, az egyik, hogy van restanciánk velük szemben, magyarul tele van a hócipőnk velük, a másik pedig, ha az ember döntőt akar játszani és ott jó eredményt elérni, akkor teljesen mindegy, ki az ellenfél.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik