A Crystal Palace kiütötte a Manchester Unitedet

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.05.06. 22:56
Simán nyertek a londoniak (Fotó: Getty Images)
A tabella 14. helyén álló Crystal Palace 4–0-ra kiütötte hazai pályán a Manchester Unitedet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 36. fordulójának hétfői találkozóján.

 

A mérkőzés előtt négy meccse veretlen hazaiak rendkívül jó ütemben indították a meccset, nagyon korán kezdtek nyomást helyezni a „vörös ördögök” kapujára. Ennek hamar meg is lett az eredménye, a Crystal Palace már a 12. percben megszerezte a vezetést. Michael Olise szinte a félpályától iramodott meg, és látványos szólójának a végén a tizenhatoson belülről a kapu bal alsó sarkába lőtt. 1–0

A 26. percben a United egy pillanatra azt hihette, hogy sikerül egyenlítenie, ám a bíró annullálta a találatot, mivel úgy ítélte meg, szabálytalanság történt a kapussal szemben. A 40. percben Jean-Philippe Mateta csapattársa korábbi góljához hasonlóan igen messziről indított egy akciót, amelynek lezárásaként nagy gólt lőtt a kiszolgáltatott André Onanának. 2–0

A fordulás után ismét láthattunk egy érvénytelen Manchester-gólt, amikor az 53. percben Casemiro leshelyzetből juttatta a hálóba labdát. Ezt követően viszont a londoniak dominanciája folytatódott, szinte folyamatosan a manchesteriek kapuja előtt folyt a játék, és egymás után érkeztek a veszélyesnél veszélyesebb támadások. A játék képe alapján nem volt meglepő, hogy hamar jött a harmadik hazai gól, egy beadás után a labda kissé szerencsésen került Tyrick Mitchell elé, aki közelről nem hibázott (3–0). Percekre rá negyedszer is betaláltak a hazaiak, a 66. percben Olise ismét látványos gólt lőtt – ezúttal a tizenhatosról a léc alá. 4–0

A manchesteriek ezzel a vereséggel egy lépéssel közelebb kerültek a Premier League-ben töltött történelmük legrosszabb idényéhez, hiszn jelenleg a tabella nyolcadik helyén állnak, amelyre eddig még sosem volt példa. 

ANGOL PREMIER LEAGUE
36. FORDULÓ, hétfői mérkőzés
Crystal Palace–Manchester United 4–0 (Olise 12., 66., Mateta 40., T. Mitchell 58.)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
PÉNTEK
Luton Town–Everton 1–1
SZOMBAT
Arsenal–AFC Bournemouth 3–0
Brentford–Fulham 0–0
Burnley–Newcastle 1–4
Sheffield United–Nottingham Forest 1–3
Manchester City–Wolverhampton 5–1
VASÁRNAP
Chelsea–West Ham 5–0
Brighton–Aston Villa 1–0
Liverpool–Tottenham 4–2

 

   
1. Arsenal36265588–28+6083
2. Manchester City35257387–33+5482
3. Liverpool36239481–38+4378
4. Aston Villa36207973–53+2067
5. Tottenham351861169–58+1160
6. Newcastle351751378–56+2256
7. Chelsea351591170–59+1154
8. Manchester United351661352–55–354
9. West Ham3613101356–70–1449
10. Bournemouth361391452–63–1148
11. Brighton & Hove Albion3512111253–57–447
12. Wolverhampton361371649–60–1146
13. Fulham361281651–55–444
14. Crystal Palace3611101549–57–843
15. Everton361291538–49–1137
16. Brentford36991852–60–836
17. Nottingham Forest36891945–63–1829
18. Luton Town36682249–78–2926
19. Burnley36592239–74–3524
20. Sheffield United36372635–100–6516
Pontlevonások: Everton 8, Nottingham Forest 4
az állás

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik