Lévai versenyben maradt, Szőke, Vitek és Váncza is lemarad a párizsi olimpiáról

Krasznai Bence (Isztambul)Krasznai Bence (Isztambul)
Vágólapra másolva!
2024.05.09. 17:44
Lévai Zoltán (kékben) pénteken tovább küzdhet Párizsért (Fotó: Wrestlingpodiumradio)
Egyedül Lévai Zoltán (77 kg) kvótaszerzésében bízhatunk az Isztambulban zajló olimpiai világkvalifikációs birkózóverseny kötöttfogású nyitó napját követően, amelyen kiderült, hogy Szőke Alex (97 kg), Vitek Dárius (130 kg) és Váncza István (67 kg) is kvóta nélkül marad.

Isztambulban a három szakágban összesen 54 kvótát lehet szerezni, súlycsoportonként hármat, tehát az első kettő már az első nap biztosan kvalifikál. Másnap a vigaszágon folytatódik tovább a küzdelem, el kell jutni egészen a bronzéremig, hogy a maradék egy kvalifikációért a két harmadik megküzdhessen egymással.

Kötöttfogásban Törökországban már csak a vb-ezüstérmes Lévai Zoltán kvótaszerzésében bízhatunk, ehhez legyőzőjének, a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes bolgár Aik Macakanjannak felül kellett múlnia az Ázsia-bajnoki harmadik kínai Zsuj Liut az elődöntőben – ez megtörtént, a BHSE klasszisa pénteken tehát a vigaszágon küzdhet tovább Párizsért.

Arról már korábban hírt adtunk, hogy a remek kezdés után az olimpiai ötödik, világbajnoki második Szőke Alex (97 kg) és az Eb-bronzérmes Vitek Dárius (130 kg) is búcsúzott, ezzel „ellehetetlenülve” a párizsi olimpiától. Az viszont csak az esti programban derült ki, hogy az ugyancsak egy-egy győzelmet és vereséget maga mögött tudó Eb-második Váncza István is kvóta nélkül marad, ugyanis legyőzője, a német U20-as vb-második Etienne Kinsinger az elődöntőben kikapott a moldovai Valentin Petictől.

A szakág eddig egy kvótát tudhat magáénak, Losonczi Dávid (87 kg) révén, ő a világbajnoki címével kvalifikált.

– Nem úgy alakultak az események, ahogyan azt előzetesen várni lehetett... 
– Mi sem ezt vártuk. A legfájóbb vereség Váncza Istváné volt, akinek biztos győzelmet kellett volna aratnia a német srác ellen. Azt láttam rajta, hogy kicsit megelégedett az ágával, és nagyon előreszaladt, amit nem kellett volna. Persze, látjuk, hogy mindenki nagyon jó, és olyan vereségek, esetleg bukások vannak, amelyeket nem vár az ember. De erről szól a kvalifikáció, az olimpiáért bárki képes lenyúlni a legmélyebb tartalékaiért – fogalmazott a Nemzeti Sportnak Módos Péter kötöttfogású szövetségi kapitány a helyszínen. 

– Mi a helyzet a többiekkel? 
– Azok a vereségek sem estek jól. Szőke Alex és Lévai Zoltán is minimálisan maradt alul, de ott adott esetben ez benne lehetett a pakliban. Nehéz egyelőre mit mondani, a szakvezetés megvizsgálja, mi lehetett a probléma.  

– Milyen esélyei vannak Lévai Zoltánnak a kvótaszerzésre? 
– Nem lesz egyszerű a dolga, de szerintem meg tudja csinálni, reális esélye van arra, hogy kijusson a párizsi olimpiára.  

Módos Péter: Mi sem ezt vártuk

 

BIRKÓZÁS 
OLIMPIAI VILÁGKVALIFIKÁCIÓS VERSENY, ISZTAMBUL 
Csütörtök 
Kötöttfogás 
67 kg. Nyolcaddöntő: Váncza István–Ashu (indiai) 10:0. Negyeddöntő: Kinsinger (német)–Váncza 2:1 
77 kg. A 16 közé jutásért: Lévai Zoltán–Jakovliev (ukrán) 6:0. Nyolcaddöntő: Mnacakanjan (bolgár)–Lévai 2:1 
97 kg. Selejtező: Szőke Alex–Kakhelashvili (olasz) 10:1. Nyolcaddöntő: Kadzsaja (szerb)–Szőke 1:1 – később szerzett ponttal
130 kg. Selejtező: Vitek Dárius–Petrusics (szerb) 9:0. Nyolcaddöntő: Marvik (norvég)–Vitek 4:2 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik