Csupasport: akadtak hátráltató tényezők, mégis országos csúccsal győzött

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.03.16. 20:32
null
Garai Ágnes Szonja új országos csúccsal, 80.093 kilométerrel megnyerte a női hatórás országos bajnokságot.

 

„Nagyon örülnék, ha sikerülne annyit futnom, mint tavaly, amikor minden lépés tökéletesen kijött, ami azért ritka” – ezt mondta a Csupasportnak a hatórás országos bajnokság előtt. Végül ismét országos csúcsot futott Tapolcán, és adódik a kérdés: ismét minden stimmelt?

Érdekes, mert szerintem nem – mondta Garai Ágnes Szonja, aki országos csúccsal, 80.093 kilométerrel megnyerte a hatórás országos bajnokságot. – Éppen azt mondtam az edzőmnek, Szabó Gábornak, hogy tavaly az akkori formám mellé minden lépés kijött, és a maximumot hoztam, de most nem jött ki minden lépés. Rosszabb futás volt, mint egy évvel ezelőtt, a végére valamelyest megborultam, az utolsó egy óra nem volt jó, gyomorproblémával küzdöttem. Nem tudtam az előre eltervezett frissítést végigvinni, ami kihatással volt a futásomra, a célom pedig az lett, hogy végigcsináljam a versenyt. Próbáltam a nyolcvan kilométeres álomhatárt szem előtt tartani, és a legeslegutolsó pillanatig nem tudtam, hogy sikerült-e. A végén azt sejtettem, hogy jobbat mentem, mint tavaly, de nem tudtam, meglett-e a nyolcan kilométer. Mivel a végére lassultam, és rosszul éreztem magam, nem vártak rám könnyű percek a célba érkezést követően… Kellett egy kis idő, hogy magamhoz térjek. Amikor kiderült, hogy meglett a nyolcvan kilométer, elképesztően boldog voltam, minden fájdalom és szenvedés megérte. Külön köszönöm Tóth Szabolcs csapatvezetőnknek, akinek közbenjárásával elég gyorsan kint voltak a Magyar Atlétikai Szövetség oldalán az eredmények, így az országos rekordom is. Jó érzéssel töltött el.

A teljes interjú a csupasport.hu-n olvasható.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik