Evezés: Galambos Péter döntőbe jutott a szegedi Európa-bajnokságon

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.04.25. 15:32
Galambos Péter bejutott a döntőbe Szegeden (Fotó: Árvai Károly)
A szegedi evezős Európa-bajnokság nyitó napján, csütörtökön a korábbi Eb-győztes Galambos Péter bejutott a döntőbe a férfiak könnyűsúlyú egypárevezőseinek versenyszámában.

Az olimpiai kvalifikációs regatta reggeli előfutamai után az Európa-bajnoki versenyszámoké volt a főszerep Szegeden. A Simon Béla, Juhász Adrián férfi kormányos nélküli kettesünk már az elején behozhatatlan hátrányba került ellenfeleivel szemben, ezért a táv második felében már csak az volt a céljuk, hogy energiát spóroljanak a pénteki reményfutamra.

Az U23-as vb-bronzérmes Preil Vivien egy hajóban evezett a szintén csupán 23 esztendős Zsiros Jankával. A világversenyen először ezen a kontinensviadalon összeülő páros 7:15.79-cel a negyedik lett előfutamában, így ők is a pénteki reményfutamból harcolhatják ki a fináléba jutást a női kétpárevezősök között.

Nem úgy Galambos Péter, aki jó rajtot követően óriási hajrát bemutatva az utolsó néhány száz méteren lehagyta a végére teljesen elfáradó svájci Andri Struzinát. A szám 2019-es Európa-bajnoka második lett az előfutamában, amivel egyenes ágon bejutott a vasárnapi döntőbe.

 

A Szentpáli Gergő, Csizmadia Ádám, Kerekes Krisztián, Szentpáli Balázs összetételű férfi kormányos nélküli négyesünk messze volt a döntős helyezésektől, de a reményfutamban újra próbálkozhatnak. A férfi egypárevezősök versenyében négy előfutamra elegendő induló gyűlt össze. Bácskai Máté rögtön az elsőben helyet kapott. Sokáig az ötödik helyen haladt, majd az utolsó 500 méteren egy helyet javított eredményén. Ezután a könnyűsúlyú kétpárevezőseink következtek, előbb Csepel Zsófia és Fehérvári Eszter, majd Kertész Imre és Szigeti Ferenc mutathatták meg magukat a szép számú magyar közönségnek. Mindkét páros a mezőny végén zárt, így számukra is pénteken folytatódik a viadal.

Ujhelyi Mihály, Ács Kristóf, Gerei Tamás és Koncsik Dominik ültek a férfi négypárevezős hajónkban. A mieink a második előfutamban az első 500 méteren közel tíz másodperces hátrányba kerültek az olaszokhoz képest, végül a futamot megnyerő Lengyelországnál 24 másodperccel később utolsóként értek célba.

Pénteken alaposan megnő a tét mind az Európa-bajnokságon, mind a vele párhuzamosan zajló olimpiai és paralimpiai kvalifikációs regattán. Míg csütörtökön még lehetett tartalékolni, mert a legtöbb számban minimum a reményfutamba jutás biztos volt mindenkinek, pénteken már a versenyben maradás lesz a tét. Megkezdődik a paralimpiai kvalifikációs regatta Pető Zsoltnak (PR1 férfi egypár), és bemutatkozik az Eb-n férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli kettesünk, Szabó Bence és Furkó Kálmán is. Ők éremesélyesként szállnak harcba a kontinens legjobbjaival. A helyszínre kilátogató szurkolókat a pályán lévő izgalmak mellett számos érdekes programmal várja a szurkolói zóna is.

EREDMÉNYEK
ELŐFUTAMOK

FÉRFIAK
Kormányos nélküli kettes 
1. Roeoesli, Gulich (svájci), ...5. Simon Béla, Juhász Adrián 6:43.43 (a reményfutamban folytatja)
Könnyűsúlyú egypár 
1. McCarthy (ír) 7:05.00, 2. Galambos Péter 7:08.52 (A-döntőbe jutott)
Kormányos nélküli négyes
1. Lodo, Abagnale, Vicino, Kohl (olasz) 5:54.50, ...4. Kerekes Krisztián, Csizmadia Ádám, Szentpáli Gergő, Szentpáli Balázs 6:20.64 (a reményfutamban folytatja)
Egypár
 1. Ncouszkosz (görög) 6:55.62, ...4. Bácskai Máté 7:11.03 (a reményfutamban folytatja)
Könnyűsúlyú kétpár
1. Oppo, Soares (olasz) 6:24.28 …4. Kertész Keve, Szigeti Ferenc 6:55.35 (a reményfutamban folytatja)
Négypár
1. Czaja, Biskup, Zietarski, Baranski (lengyel) 5:41.46 …5 Gerei Tamás, Koncsik Dominik, Ács Kristóf, Ujhelyi Mihály 6:05.27 (a reményfutamban folytatja)

NŐK
Kétpár
1. Karaliene, Rimkute (litván) 6:56.08, …4. Preil Vivien, Zsiros Janka 7:15.79 (a reményfutamban folytatja)
Könnyűsúlyú kétpár
1. Van Groningen, Cozmiuc (román) 6:53.73 ...4. Csepel Zsófia, Fehérvári Eszter 7:28.10 (a reményfutamban folytatja)

VÉLEMÉNY
Lőrincz Attila, szövetségi kapitány: – Alapvetően pozitívan értékelem a nyitó napot. A kvalifikációs versenyszámokban biztató volt, amit láthattunk, Pétervári-Molnár Bendegúz a legjobb formájában versenyezve végig kontrollálta az eseményeket a futamában. Gadányi Zoltánának is lehet esélye a pénteki reményfutamban, ahol a döntőbe jutásért a török ellenfelével lehet nagy csatában. Az Eb-futamokban induló magyarok közül Galambos Péter esélyesként vágott neki a hétvégének, ennek megfelelően meg is adta az alaphangot, egyből bejutott az A-döntőbe. A Furkó-Szabó kettős akár az aranyra is esélyes lehet, ők pénteken mutatkoznak be.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik