Zenés-táncos mulatsággal nyitották meg az evezős Európa-bajnokságot Szegeden

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.04.24. 20:45
A Fricska Táncegyüttes lépett fel a megnyitón (Fotó: Magyar Evezős Szövetség)
Az evezősök Európa-bajnokságának és olimpiai kvalifikációs regattájának a szerdai megnyitóünnepségén fellépett a Fricska Táncegyüttes, illetve beszédet mondott Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára; Kovács Tamás, Szeged városának alpolgármestere, illetve Annamarie Phelps, az Európai Evezősszövetség elnöke.

 

Szerdán még nem voltak versenyek a 2019-es felújítása óta a világ egyik legkorszerűbb pályájának számító Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központban. Még a vízen az utolsó finomhangolásokat végző olasz hajóban ülők is nagy érdeklődéssel figyelték, ahogyan a Fricska Táncegyüttes előadja a produkcióját a lelátón helyet foglaló népes közönségnek. Kétszer léptek színpadra, miután lezajlottak a beszédek, már a közönséget is bevonták a műsorba. Személyükben nem egyszerű táncosokról beszélünk, korábban még Michael Flatley gyorsasági világrekordját is megdöntötték, felléptek II. Erzsébet korábbi angol királynő előtt is, a labdarúgó Eb után pedig most egy újabb sporteseményen szórakoztatták a nagyérdeműt.

„Szeretnék köszönetet mondani a Nemzetközi Evezős Szövetség európai divíziójának, hogy Magyarország otthont adhat egy ilyen rangos eseménynek. Számunkra mindig a versenyzők a legfontosabbak, a szervezőbizottság az elkövetkezendő napokban is mindent elkövet majd azért, hogy megmutassa, ez most sincs másképp. Szeged fantasztikus város, ahol az emberek nagyon szeretik a sportot, mindig megtelnek a lelátók. Ezúttal is fantasztikus hangulatot fognak teremteni” – mondta Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára.

Kovács Tamás, Szeged alpolgármestere is nagy szeretettel köszöntötte a város nevében a versenyzőket, a szurkolókat és az edzőket. A politikus kiemelte, hogy hatalmas megtiszteltetés a településnek, hogy ők rendezhetik meg Magyarország történetének a legnagyobb evezősversenyét. 34 ország 600 sportolója fogja összemérni erejét a következő négy napban, a sportág igazi ünnepe lesz ez sok-sok kísérőprogrammal. Büszkén mondta, hogy a Maty-éri pálya a világ egyik legjobbja, a 80 hektáros terület több mint fele vízfelület.

„Az Európa-bajnokságot minden évben nagy várakozás előzi meg, különösen az olimpia évében. Biztos vagyok benne, hogy az év legizgalmasabb és legélesebb versenyeit láthatjuk majd Szegeden” – mondta Annamarie Phelps, az Európai Evezős Szövetség elnökasszonya.

Az Európa-bajnokság és az olimpiai, illetve paralimpiai kvalifikációs regatta csütörtök reggel veszi kezdetét azzal a négy versenyszámmal, amiben a magyarok is a kvótáért küzdenek. Az olimpiai kvótára hajt Gadányi Zoltána (női könnyűsúlyú egypár, 9.05),  Pétervári-Molnár Bendegúz (férfi könnyűsúlyú egypár, 9.20), Bene Dorottya és Szili Dorina (női könnyűsúlyú kétpár, 9.25), illetve Galcsó Venczel és Szöllősi Balázs (férfi könnyűsúlyú kétpár, 9.30).

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik