UEFA-kupa: Dárdaiék Svédországban győztek

Vágólapra másolva!
2005.10.20. 18:45
Címkék
Az UEFA-kupa 2005-2006-s kiírásában a csoportkör első fordulójához érkeztek a még versenyben lévő csapatok. Magyar klubnak a folytatásban már nem drukkolhatunk, nem úgy légiósainknak, akik közül Dárdai Pál együttese győzelemmel mutatkozott be.
A német élvonalbeli Hertha BSC – a Bundesligában kilenc fordulót követően a hetedik helyen állnak a bajnokságban – a harminc éves Andreas Neuendorfnak a hatvanhetedik percben lőtt találatával idegenben verte minimális különbséggel, 1-0-ra a házigazda Halmstad gárdáját.

Ellenfelük a tizennégy csapatos svéd élvonalban huszonöt fordulót követően harminckét ponttal a tizedik helyen áll.

Dárdai Pál kezdőként léphetett pályára és a hármas sípszóig mindvégig ott is volt: a magyar válogatott középpályás a berliniek egyik legjobbjának bizonyult a találkozón.

UEFA-kupa, csoportkör:

  • 1. forduló, C-csoport:
  • Halmstad (svéd)-Hertha BSC (német) 0-1 (0-0)
  • G.: Neuendorf (67.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik