El: Ez egyike pályafutásom legszebb pillanatainak – Stanisic

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.05.10. 00:48
Xabi Alonso öleli Josip Stanisicet a meccs után (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a Bayer Leverkusen hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Romával a labdarúgó Európa-liga elődöntőjének visszavágóján, így 4–2-es összesítéssel bejutott a döntőbe. A találkozó után a Leverkusen egyenlítő gólját szerző Josip Stanisic és a vezetőedző Xabi Alonso is értékelt.

 

„Ez egyike pályafutásom legszebb pillanatainak – mondta Josip Stanisic az RTL-nek. – Tudtuk, mi forog kockán, nagyon be akartunk jutni a döntőbe, és ez ma látható volt a kilencven perc alatt. Azt hiszem, tisztán mi futballoztunk jobban. Nem is igazán értjük, hogyan kerültünk kétgólos hátrányba. Megmutattuk, hogy milyen csapat vagyunk azzal, hogy 2–2-re egyenlítettünk a végén. Nem hiszem, hogy érdekelt volna minket, ha kikapunk, de továbbjutunk, mert tényleg a döntőt akartuk. Ám így még szebb.”

„Florian Wirtz kapott egy rúgást a Dortmund ellen, amiből még nem épült fel teljesen – árulta el Xabi Alonso. – Segíteni akart a csapatnak, ott akart lenni a pályán, és segített is nekünk. Egy olyan játékos, mint ő, hetvenszázalékosan is érték. Boldogok vagyunk, hogy bejutottunk a fináléba, és így egy héten belül két döntőt is vívunk (az Atalanta elleni május 22-i El-döntő után három nappal a Kaiserslauternnel mérkőznek meg a Német Kupáért – a szerk.). A csapat jó szellemiséget mutatott a Roma második gólja után. Láttam a játékosaim szemében, hogy többet akarnak. Még mindig van esélyünk arra, hogy három címet is megszerezzünk. És a fiúk megérdemlik mind a hármat.”

EURÓPA-LIGA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BAYER LEVERKUSEN (német)–AS ROMA (olasz) 2–2 (0–1)
Leverkusen, BayArena. Vezette: Danny Makkelie (Hessel Steegstra, Jan de Vries) – hollandok
LEVERKUSEN: Kovár – J. Frimpong (Stanisic, 90.), Tapsoba, Tah, Hincapié –  G. Xhaka, E. Palacios – A. Adli, J. Hofmann (Wirtz, 81.), Grimaldo (Kossounou, 90.) – Hlozek (Schick, 74.). Vezetőedző: Xabi Alonso
ROMA: Szvilar – G. Mancini, Spinazzola (Zalewski, 21.), Ndicka, Angelino (Smalling, 81.)  –  Lo. Pellegrini (T. Abraham, 81.), L. Paredes, Cristante – Azmun (Bove, 72.), R. Lukaku, El Shaarawy. Vezetőedző: Daniele De Rossi
Gólszerző: G. Mancini (83. – öngól), Stanisic (90+7.), ill. L. Paredes (43., 66. – mindkettőt 11-esből)

Továbbjutott: a Leverkusen, 4–2-es összesítéssel.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik