Döntöttek a sportfelügyelők az Aston Martin óvásának ügyében

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.04.20. 15:50
Carlos Sainz Jr. balesete és az Aston Martin óvása ellenére sem változik a sanghaji időmérő végeredménye (Fotó: AFP)
Megóvta az Aston Martin a Kínai Nagydíj időmérőjének végeredményét Carlos Sainz Jr. balesete miatt. A sportfelügyelők azonban elutasították az óvást, ahogyan a bokszutcában előző Nico Hülkenberget is csupán megrovásban részesítették.

Mint ismert, Carlos Sainz Jr. a sanghaji időmérő második szakaszában szenvedett balesetet, ám ez nem vetett véget idő előtt a menetelésének, s végül tovább is jutott a Q3-ba. A Ferrari-pilóta végül a hetedik rajthelyet szerezte meg, ám a kvalifikációt követően az Aston Martin megóvta a végeredményt Sainz balesete miatt.

A szabályok ugyanis kimondják, hogy ha egy autó megáll a pályán az időmérő vagy sprintidőmérő során, akkor a versenyző számára véget ér az adott kvalifikáció. Ez a pont főként azon esetek miatt van benne a szabálykönyvben, amikor az adott pilóta kiesése biztos –megakadályozva ezzel, hogy a sportbírók például visszatoljanak a pályára egy kicsúszott autót –, ám az Aston Martin szerint Sainz esetére is alkalmazni kellene, amikor a spanyol versenyző a balesete ellenére tovább tudott menni.

A sportfelügyelők megvitatták, hogy alkalmazható-e ebben az esetben a 39.6-os szabálypont, és végül arra jutottak, hogy mivel Sainz külső segítség nélkül haladt tovább a pályán, elutasították az Aston Martin óvását, így nem változott az időmérő végeredménye.

A sportfelügyelőknek egy másik eset kapcsán is akadt dolguk az időmérőt követően. Nico Hülkenberg ugyanis túl gyorsan ment a bokszutca lassú sávában, ráadásul előzött is, ám a Haas versenyzője végül megúszta a kihágást egy megrovással. Az indoklás szerint Hülkenberget félreinformálta a csapata, amit a sportfelügyelők enyhítő tényezőnek vettek, így a német megtarthatja az előkelőnek számító kilencedik rajtpozícióját.

1.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT1:33.660átlag: 209.519 km/ó
2.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT1:33.9820.322 mp h.
3.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:34.1480.488
4.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:34.1650.505
5.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:34.2730.613
6.Charles LeclercmonacóiFerrari1:34.2890.629
7.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari1:34.2970.637
8.George RussellbritMercedes1:34.4330.773
9.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1:34.6040.944
10.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari1:34.6651.005
11.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:34.8381.044
12.Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT1:34.9341.140
13.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1:35.2231.429
14.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:35.2411.447
15.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:35.4631.669
16.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari1:35.5050.763
17.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:35.5160.774
18.Lewis HamiltonbritMercedes1:35.5730.831
19.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT1:35.7461.004
20.Logan SargeantamerikaiWilliams-Mercedes1:36.3581.616
kínai naygdíj, az időmérő végeredménye
1. SZAKASZ  2. SZAKASZ  
1.Verstappen1:34.7421.Verstappen1:33.794
2.Leclerc1:34.7972.Pérez1:34.026
3.Norris1:34.8423.Sainz1:34.368
4.Sainz1:34.9704.Leclerc1:34.399
5.Piastri1:35.0145.Norris1:34.460
6.Hülkenberg1:35.0686.Russell1:34.609
7.Russell1:35.0847.Alonso1:34.652
8.Alonso1:35.1168.Piastri1:34.659
9.Bottas1:35.1699.Hülkenberg1:34.667
10.Gasly1:35.28710.Bottas1:34.769
11.Stroll1:35.84611.Stroll1:34.838
12.Ocon1:35.35612.Ricciardo1:34.934
13.Albon1:35.38413.Ocon1:35.223
14.Ricciardo1:35.44314.Albon1:35.241
15.Pérez1:35.45715.Gasly1:35.463
16.Csou1:35.505   
17.Magnussen1:35.516   
18.Hamilton1:35.573   
19.Cunoda1:35.746   
20.Sargeant1:36.358   
az első két szakasz végeredménye
17. KÍNAI NAGYDÍJ
ÁPRILIS 19., PÉNTEK
Szabadedzés1. Stroll 1:36.302
Sprintidőmérő1. Norris 1:57.940
ÁPRILIS 20., SZOMBAT
Sprintfutam1. Verstappen, 2. Hamilton, 3. Pérez
Időmérő1. Verstappen 1:33.660
ÁPRILIS 21., VASÁRNAP
A verseny (56 kör, 305.066 km) rajtja9.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Miami Nagydíj, MiamiMájus 5., 22.00
Emilia-romagnai Nagydíj, ImolaMájus 19., 15.00
Monacói Nagydíj, Monte-CarloMájus 26., 15.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik