Jó taktika és némi szerencse – Norris első futamgyőzelmét aratta Miamiban

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.05. 23:52
Lando Norris aratott győzelmet a Miami Nagydíjon (Fotó: AFP)
Lando Norris nyerte meg a Formula–1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása első futamgyőzelmét aratta. A McLaren brit pilótája mögött a pole pozícióból rajtoló Max Verstappen, illetve Charles Leclerc ért célba dobogós helyen.

 

Max Verstappen az idény hatodik versenyhétvégéjén is verhetetlennek tűnt, a sprintfutamon ugyanis rajt-cél győzelmet aratott, majd megszerezte a pole pozíciót a vasárnapi versenyre. A két Red Bullt azonban ezúttal elválasztotta egymástól a Ferrari párosa – Charles Leclerc Verstappen mellől, Carlos Sainz Jr. a harmadik helyről vághatott neki a Miami Nagydíjnak.

Nem sokon múlt, hogy (az egyébként szépen rajtoló) Verstappen számára már a rajtnál véget érjen a verseny, ugyanis csapattársa igen későn fékezett az egyes kanyarba menet, és majdnem eltalálta az 1-es számú Red Bull hátulját. Pérez veszített is egy helyet a startnál, ahogyan Sainz is visszaesett a negyedik pozícióba, mivel Oscar Piastri megelőzte.

Az ausztrál nagyon jó tempót diktált a futam elején, s az ötödik körben Leclerc-t is maga mögé utasítva feljött a második helyre. Néhány körrel később Lewis Hamilton kezdte volna meg a felzárkózást, ám első kísérlete nem sikerült éppen tökéletesen. Nico Hülkenberg hét körön át tudta maga mögött tartani a hétszeres világbajnokot, aki elment a Haas mellett, s feljött a hetedik helyre. Nem sokkal később azonban hibázott, és elfékezését kihasználva Hülkenberg visszaelőzte.

A 11. körben a Mercedes versenyzője megint elment Hülkenberg mellett, aki a következő körben George Russell-lel szemben is veszített egy pozíciót. Verstappen előnye az élen ekkor még nem volt jelentős – csupán szűk három másodperccel autózott Piastri előtt. A 13. körben Hülkenberg kezdte meg a kerékcserék sorát, az élmezőnyből elsőként Pérez állt ki a 18. körben.

Leclerc két körrel később érkezett a bokszutcába, míg Verstappentől ritka hibát láthattunk a mezőny legelején. A holland ugyanis nekiment a 15-ös kanyarban lévő bójának, amely csak néhány kanyarral később esett le a Red Bulltól. Verstappen kérte a csapatát, hogy ellenőrizze az első szárnyat, a pálya szélén heverő bója miatt ráadásul rövid ideig virtuális biztonsági autós korlátozás volt érvényben.

Akciója után Verstappen kiállt kerékcserére, így átmenetileg Piastri vezette a versenyt. Az ausztrál a 28. körben váltott új gumikra, az első helyet Lando Norris örökölte meg csapattársától, ráadásul igen jól jött neki, hogy a 30. körben a pályára kellett küldeni a biztonsági autót.

Logan Sargeant kiesése után izgalmas fordulatot vett a miami verseny (Fotó: Twitter/F1)

Ez Kevin Magnussen és Logan Sargeant balesete miatt volt indokolt, a rosszul sikerült előzési kísérlet a hazai pályán versenyző Williams-pilóta kiesését okozta, Magnussent pedig tíz másodperces időbüntetéssel sújtották a sportfelügyelők az esetért. Miután Norris teljesítette ingyen kerékcseréjét, az élről várhatta az újraindítást, amelyet követően nemcsak megtartotta az első helyet, hanem sikerült is kissé leráznia magáról Verstappent.

A háromszoros világbajnoknak ugyanis Leclerc-rel szemben kellett védekeznie, akit, bár néhány körrel később sikerült leráznia magáról, Norris egyre jobban elhúzott előle. A 40. körben Piastri versenye vett csúnya fordulatot, Sainz ugyanis megelőzte, ráadásul az előzés során összeérték, aminek következtében megsérült a 81-es számú McLaren.

A sportfelügyelők megvizsgálták Piastriék esetét, ám végül nem büntettek meg senkit sem. A hajrában Fernando Alonso és Esteban Ocon, illetve Piastri és Daniel Ricciardo csatája szolgáltatott még némi izgalmat, Norris azonban körrel körre növelte előnyét Verstappennel szemben.

A McLaren brit versenyzője közel nyolc másodperccel a háromszoros világbajnok előtt ért célba, amivel megszerezte Formula–1-es pályafutása első futamgyőzelmét. A dobogón Verstappen és Leclerc ünnepelhetett vele, pontszerző helyen végzett továbbá Sainz, Pérez, Hamilton, Cunoda, Russell, Alonso és Ocon.

Folytatás két hét múlva az Emilia-romagnai Nagydíjjal!

FRISSÍTÉS: Carlos Sainz Jr. az Oscar Piastrival történt ütközése miatt kapott öt másodperces időbüntetést, aminek következményeként változott a Miami Nagydíj végeredménye. Az ötödik helyre visszaeső pilóta mellett Kevin Magnussen is kapott utólagosan büntetést, és nagyon közel került az egyfutamos eltiltáshoz. Minderről bővebben itt olvashatnak!

1.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:30:49.876
2.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT7.612 mp h.
3.Charles LeclercmonacóiFerrari9.920 mp h.
4.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT14.650 mp h.
5.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari16.407 mp h.*
6.Lewis HamiltonbritMercedes16.585 mp h.
7.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT26.185 mp h.
8.George RussellbritMercedes34.789 mp h.
9.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes37.107 mp h.
10.Esteban OconfranciaAlpine-Renault39.746 mp h.
11.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari40.789 mp h.
12.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault44.958 mp h.
13.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes49.756 mp h.
14.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari49.979 mp h.
15.Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT50.956 mp h.
16.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari52.356 mp h.
17.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes55.173 mp h.
18.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:16.091 p h.
19.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:24.683 p h.**
 KIESETT  MEGTETT KÖR
 Logan SargeantamerikaiWilliams-Mercedes27

*: 5 másodperces időbüntetés baleset okozása miatt. 

**: 20 másodperces időbüntetéssé konvertált bokszutca áthajtásos büntetés.

a miami nagydíj végeredménye

 

 PILÓTAGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSLGYKPONT
1.Max Verstappen5552136  
2.Sergio Pérez-46-103  
3.Charles Leclerc-36298  
4.Lando Norris136-83  
5.Carlos Sainz Jr.135-83  
6.Oscar Piastri--5-41  
7.George Russell--5-37  
8.Fernando Alonso--6133  
9.Lewis Hamilton--5-27  
10.Cunoda Juki--3-14  
11.Lance Stroll--2-9  
12.Oliver Bearman--1-6  
13.Nico Hülkenberg--3-6  
14.Daniel Ricciardo--1-5  
15.Esteban Ocon--1-1  
16.Kevin Magnussen--1-1  
a világbajnokság állása

 

1Red Bull-Honda RBPT239  
2Ferrari187  
3McLaren-Mercedes124  
4Mercedes64  
5Aston Martin-Mercedes42  
6RB-Honda RBPT19  
7Haas-Ferrari7  
8Alpine-Renault1  
9Williams-Mercedes0  
10Sauber-Ferrari0  
konstruktőrök

 

3. MIAMI NAGYDÍJ
Május 3., PÉNTEK
Szabadedzés1. Verstappen 1:28.595
Sprintidőmérő1. Verstappen 1:27.641
Május 4., SZOMBAT
Sprintfutam1. Verstappen, 2. Leclerc, 3. Pérez
Időmérő1. Verstappen 1:27.241
Május 5., VASÁRNAP
A verseny (57 kör, 308.326 km)1. Norris, 2. Verstappen, 3. Leclerc
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Emilia-romagnai Nagydíj, ImolaMájus 19., 15.00
Monacói Nagydíj, Monte-CarloMájus 26., 15.00
Kanadai Nagydíj, MontrealJúnius 9., 20.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik