Bravúros siker: először európai kupadöntőben a Pick Szeged!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.17. 14:28
null
Balogh Zsolt vezéregyénisége volt a Szegednek (Fotó: MTI)
Nagy bravúrt végrehajtva 24–22-re nyert a Pick Szeged a házigazda Füchse Berlin ellen a férfi kézilabda EHF-kupa final fourjának elődöntőjében. A Tisza-parti együttes végig irányította a mérkőzést, és megérdemelten jutott be a döntőbe, egyúttal első európai kupafináléjára készülhet. A magyar csapat győzelmével eldőlt, hogy megszakad a német csapatok sorozata, az EHF-kupa legutóbbi tíz kiírását ugyanis német csapat nyerte meg. A vasárnap 15.35 órakor kezdődő fináléban a Montpellier lesz a Pastor-csapat ellenfele, amely 36–32-re nyert a Constanta ellen.

1. FÉLIDŐ

A házigazda Füchse Berlin ellen kiválóan kezdett a Pick Szeged, amely már az első percben megszerezte a vezetést Ilyés Ferenc góljával. A válogatott átlövő az első hét percben háromszor is eredményes volt (Balogh Zsolt egyszer talált be), így a Tisza-parti együttes 4–1-re meglépett, állva hagyva az esélyesebbnek tartott német együttest.

JÖHET A MONTPELLIER!

A döntőben a Montpellier lesz a Pick Szeged ellenfele, miután 36–32-re legyőzte a Constantát. A francia csapat végig irányította a mérkőzést, a románoknak így nem volt valós esélyük a győzelemre.

Az első percekben mindkét csapat feszesen kezdett, ám már ekkor is a Montpellier vezetett (3–2, 6–4), sőt a félidő közepére meg is lépett, ami már megnyugtató négygólos előnyt jelentett (10–6). A román csapat hiába produkált egy 4–1-es szakaszt, a mérkőzés gyorsan visszarázódott a kezdeti kerékvágásba, ami állandó három-négy gólos francia előnyt jelentett.

A második félidő remekül kezdődött az esélyesebb MAHB számára: Arnaud Siffert hetest védett, a túloldalon pedig Dragan Gajic vette be a kaput. Gajic mellett a másik szlovén, Jure Dolenec is kitett magáért, a félidő közepére pedig már érezni lehetett, hogy a Constantában nem lesz erő a bravúrhoz. Négy perccel a vége előtt már hat gól volt Gajicék előnye, ami a végére ugyan négyre olvadt, de a lényegen nem változtat: Montpellier–Pick Szeged meccs lesz a vasárnap 15.35 órakor kezdődő finálé.

Konstantin Igropulo és Pavel Horak góljaival kapaszkodott a Füchse, de a Szeged Balogh Zsolt találataival tartotta háromgólos előnyét. A 20. percben Nikola Prcét küldték ki két percre (ez volt az első kiállítás a meccsen), a Füchse fel is tudott zárkózni egy gólra Mattias Zachrisson jóvoltából (8–9).

Balogh, majd Zubai is eredményes volt, a beálló első góljával a mérkőzésen ismét hárommal vezetett a Szeged. Sőt az utolsó percben a Zubai által kiharcolt hetest Jonas Larholm értékesítette, így négygólos fórral mehetett a 15 perces pihenőre a Szeged. 9–13

2. FÉLIDŐ

A második játékrész elején beragadt a Pick Szeged, kilenc percig nem tudott gólt szerezni, míg a házigazda Zachrisson és Jaszka révén felzárkózott kettőre. A gólcsendet Ilyés Ferenc szép átlövéssel törte meg, majd García Parrondo is betalált. A Füchsénél Jaszka és Zachrisson remekül játszott a fordulás után, két gólon tartották a német csapatot.

Zubait a 47. percben kiküldték két percre, a fórt kihasználva a Füchse felzárkózott egy gólra, természetesen Jaszka volt eredményes ismét. Ezután az egyenlítés helyett ismét meglépett a Szeged, Zubai Szabolcs volt eredményes beállóból. Az utolsó öt percre visszaállította a háromgólos különbséget a Szeged, Mindegia emberhátrányban (ismét Zubait küldték ki) szerzett szép gólt.

A hajrában a Füchse hiába védekezett keményen, nem tudott közelebb zárkózni, az utolsó percben Jaszka és Horak is betalált ugyan, de ez kevés volt az egyenlítéshez. 22–24

A Pick Szeged története során először jutott nemzetközi kupasorozat döntőjébe, amivel egyébként megtörte a német csapatok szériáját (a legutóbbi tíz kiírásban egyaránt német együttes győzött).

„Nagyon örülök, óriási dolog ez a Pick Szegednek. Amiből készültünk, azt megpróbáltuk megvalósítani. A legerősebb dolguk, hogy a Jaszka középen jól mozgatja a lövőket és ebből sok gólt szereznek, ez ellen nagyon jól védekeztünk és a Mikler Roland is fantasztikus teljesítményt nyújtott a kapuban. A fegyelmezettség kulcspont volt ma, én is meglepődtem rajta, hogy ennyire fegyelmezettek voltunk – mondta a Digi Sportnak Ilyés Ferenc. – Otthon a Veszprém ellen is mutatkoztak jelek, hogy a csapat nagyon együtt van és felszívta magát. Mindenki tudta, hogy egy final fouron kell jól játszani, ez a kézilabda ünnepe. Nagyon köszönjük a szurkolóknak, hogy elkísértek. Egy magyar csapattal döntőt játszani fantasztikus dolog. Ha jól játszunk, bárki ellen lehet esélyünk a döntőben."

A mérkőzés utolsó perceit megtekintheti, ha ide kattint!

Zubai: Ha holnap nem nyerünk, akkor semmit sem értünk el


FÉRFI KÉZILABDA, EHF-KUPA, FINAL FOUR
ELŐDÖNTŐ (BERLIN)

FÜCHSE BERLIN (német)–PICK SZEGED 22–24 (9–13)
Berlin, 7900 néző. V: Togstad, Kristiansen (norvégok)
SZEGED:
MIKLER – PARRONDO 3, BALOGH ZS. 6, Mindegía 1, ZUBAI 4, ILYÉS 5, Vadkerti A. Csere: Blazevic, Ancsin, Vranjes, Prce, LARHOLM 5 (4), Laszica, Kekezovics. Edző: Carlos Pastor
BERLIN:
Heinevetter – ZACHRISSON 6, Igropulo 3 (1), Nielsen 1, Jaszka 6, Horák 4, Petersen 1. Csere: P. STOCHL (kapus), Romero, Spoljarics, Drux, Wiede 1. Edző: Dagur Sigurdsson
Az eredmény alakulása.
5. perc: 3–3. 18. p.: 9–6. 38. p.: 13–11. 50. p.: 18–17. 59. p.: 23–20
Kiállítások:
4, ill. 6 perc
Hétméteresek:
4/4, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Carlos Pastor, a Szeged edzője: –
A mérkőzésen végig látszott, hogy alaposan felkészültünk az ellenfél taktikájából. A nagyszerű eredményhez az is kellett, hogy játékosaim minden utasításomat pontosan betartsák. Óriási harcban győzött csapatom, amelynek célja változatlan: meg akarja nyerni a kupát.
Dagur Sigurdsson, a Berlin edzője:
– Nem az elvárható teljesítményt nyújtottuk. Túl sokat próbálkoztunk egyéni megoldásokkal, minden játékosom egyedül akart maradandót alkotni. Nem tudtuk megcsinálni a nagy dobást, ezért pedig csak magunknak tehetünk szemrehányást.

A MÁSIK MÉRKŐZÉSEN
Constanta (román)–Montpellier (francia) 32–36
(14–18)
Gólszerző: Csepreghi 10, Simicu 7, Toma 4, Criciotoiu 3, Cristescu, Novanc 2-2, Angelovszki, Csutura, Sadoveac, Vujadinovics, ill. Gajic 9, Dolenec, Grebille, Simonet 6-6, Accambray 3, Tezs 2, Gaber, Guigou, Gutreund, Kavticnik

PERCRŐL PERCRE

VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS! A PICK SZEGED 24–22-RE LEGYŐZTE A FÜCHSE BERLINT, EZZEL DÖNTŐS AZ EHF-KUPÁBAN!

60. perc: Jaszka hozza vissza kettőre a Füchsét. García Parrondo a jobb szélről a döntőbe lövi a Szegedet! Horak válaszol a túloldalon, de ez már kevés a berlinieknek. 22–24
59. perc: Horak lő nagy gólt a bal oldalról. Zubai harcol ki hetest egy elveszett labda visszaszerzése után. Larholm bevágja a hetest, hiába jön Heinevetter a kapuba. Ezzel valószínűleg eldőlt! 20–23
58. perc: Wiede lő mellé senkitől sem zavartatva, közben kiegészül a Szeged. Balogh betör, de belemenést fújnak ellene.
57. perc: Szépen kijátssza emberfórban a Füchse, Igropulo eredményes. Balogh Zsolt talpról óriási gólt ragaszt a bal felsőbe. 19–22
56. perc: Ilyés átlövését védi Stochl, majd Zubai kap két percet védekezésben. Mindegia a legjobbkor lő gólt, emberhátrányban, talpról. 18–21
55. perc: Iker Romero lövését védi Mikler, de hetes a Füchsének, Balogh védekezik belül. Igropulo hetesét Mikler lábbal védi, szenzációs!!
54. perc: A Füchse is határozottan védekezik, Zubai nem tud betörni. Larholmtól elveszik passzív miatt.
53. perc: Vészkapussal a Füchse, de jól védekezik a Szeged. Igropulo átlövésből a jobb alsóba bombáz. 18–20
52. perc: Mindegie bejátszása ezúttal jó, Zubai bevágja a ziccert. Időt kér a Füchse Berlin. 17–20
51. perc: Zubai beállóból állítja vissza a kétgólos különbséget. Wiede ellen belemenés támadásban. 17–19
50. perc: Jaszka (ki más?!) vágja be a ziccert, feljön ismét egyre a Füchse. 17–18
49. perc: Balogh Zsolt harcol ki hetest. Larholm harmadik hetesét is bevágja, ezúttal a kapu bal oldalába. 16–18
48. perc: Keményen védekezik a Szeged, Zubai mellett esik össze Jaszka. Wiede emberhátrányban talál be, a jobb felsőbe tüzel. 16–17
47. perc:
Fredrik Petersen kap két percet Zubai lerántásáért. Zubai belelövi Stochlbe a ziccert, a kapus a földön ült.
46. perc: Petersen emelkedik magasra, de Mikler véd. Larholm kapufát lő, az indulásból Zachrisson eredményes. 15–17
45. perc: Jó védekezés a Szegedtől, megvan a labda. Stochl véd a túloldalon.
44. perc: Nielsen beállóból leadott lövését hárítja Mikler, újabb óriási bravúr! Larholm átlövése utat talál a berlini kapuba. 14–17
43. perc: Larholm lövését védi Stochl.
42. perc: Jaszka lövését blokkolják, sarokdobás. Rossz bejátszás, megszerzi a labdát a Szeged. Mindegia veszíti el a labdát támadásban, a lerohanásból Zachrisson eredményes. 14–16
41. perc: Jaszka ismét a berlini gólszerző, megint két védő között tör be. Szép szegedi támadás a végén, García Parrondo a befejező a szélről. 13–15
40. perc: Jaszka tör be szépen két ember között és lő a jobb alsóba. Zubai harcol ki egy gólt beállóból. 12–15
39. perc: Ilyés remek átlövése utat talál a kapuba, nyolc perc után szerez gólt a Szeged a második félidőben. 11–14
38. perc:
Ilyés lő középre, Stochl hárít könnyűszerrel.
37. perc: Mindegiától elveszik a labdát támadásban, a túloldalon Zachrisson bejátszása rossz.
36. perc: Drux lövését védi Mikler, de marad a labda a Füchsénél. Nielsen beállóból próbálkozik, Mikler óriási bravúrral véd.
35. perc: Jaszka
hozza fel két gólra a Füchsét, időt kér Juan Carlos Pastor, a Szeged még gól nélkül a második félidőben. Belemenés Mindegiánál támadásban. 11–13
34. perc:
Egy újabb eladott labda a szegediektől, Mindegia szépen védekezik, de marad a labda a házigazdánál.
33. perc: García Parrondo adja el a labdát, a leindításból Zachrisson eredményes. 10–13
32. perc: Támadásban hiba a Füchsétől is. Jesper Nielsen lövését védi Mikler, óriási bravúr!
31. perc: ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK JÁTÉKRÉSZ! Mikler lövésével indul a második félidő, majd Ilyés ellen fújnak belemenést.

VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ! A PICK SZEGED 13–9-RE VEZET A SZÜNETBEN A FÜCHSE BERLIN ELLEN!

30. perc: Wiede lövését a blokkról összeszedik a szegediek. Időt kér a Pick Szeged is. A rövid szünet után Zubai harcol ki hetest. Larholm a jobb alsóba helyezi a hetest. Iker Romero védését végül védi Mikler. 9–13
29. perc: García Parrondo lövését Petr Stochl védi lábbal. Időt kér a Füchse, alig másfél perc marad hátra az első félidőből.
28. perc: Zubai első gólja a meccsen, beállóból. Ráadásul Petersen kap egy két percet. Ike Romero durrant mellé. 9–12
27. perc: Jön a gyors válasz a Picktől, Balogh Zsolt eredményes. Belemenés Zachrisson ellen a Füchsénél. 9–11
26. perc: Labdát szerez a Szeged védekezésben, majd Zubait kell ápolni. Könnyű labdaszerzés a Füchsénél, az indításból Zachrisson eredményes. 9–10
25. perc: Ilyés töri meg a gólcsendet, a jobb alsóba lő. 8–10
24. perc: Feljön egyre a házigazda, megélénkül a közönség is, a Szeged már több mint hét perce nem tud gólt szerezni.
23. perc: Hosszasan támad a Füchse, passzívnál Zachrisson eredményes. 8–9
22. perc: Iker Romero lapos átlövését védi Mikler.
21. perc: Ilyés bejátszása rossz támadásban. Öt perce gól nélkül a Pick Szeged.
20. perc: Mindegiától elveszik a labdát, majd a túloldalon Prce kap két percet az induló berlini feltartásáért. Hiába lő gólt a Berlin, nem érvényes, leér a lába a beállónak.
19. perc: Balogh ellen belemenést fújnak, Igropulo lövését Prce blokkolja. Jesper Nielsen lövésére már nincs szegedi ellenszer. 7–9
18. perc: Zachrisson a jobb szélről a kapufát trafálja telibe.
17. perc: Mindegia harcol ki hetest Jaszka mellett. Larholm jön a hetesre és a bal felsőbe vágja. 6–9
16. perc: Jaszka tör be két szegedi védi között a bal oldalon és lő a rövid felsőbe. Balogh eredményes ismét a vendégeknél, de villámgyorsan jön a válasz Petersentől. 6–8
15. perc: Igropulo kísérletét hárítja Mikler, majd Balogh tör be a túloldalon és dob gólt. 4–7
14. perc: A jobb szélről Jaszka eredményes, Mikler nem tud védeni. Elveszíti a labdát támadásban a Szeged. 4–6
13. perc: Mikler mutat be egy szép védést, majd a túloldalon Heinevetter is hárít.
12. perc: Mindegiát fogják meg keményen középen, majd García Parrondo a hatodik szegedi gól jegyzője a jobb szélről. 3–6
11. perc: Balogh Zsolt átlövése a blokkról megy sarokdobásra, kétszer is. Elveszik a labdát a Szegedtől támadásban, Zubai ellen az ítélet. Horak ellépi a túloldalon.
10. perc: Igropulo lövését blokkolják, majd Pavel Horak lő gólt a bal oldalról. 3–5
9. perc: Balogh átlövése is jó, újra három a különbség. 2–5
8. perc: Jaszka harcol ki hetest Zubai mellett. Igropulo hetesébe belepiszkál Mikler, de védeni nem tud. 2–4
7. perc: Ilyés lövését védi Heinevetter, majd a kapus rosszul indít. Ilyés harmadik góljával három a szegedi előny. 1–4
6. perc: Igropulo a felsőbe lő, de Mikler véd, majd Horak már beveszi a szegedi kaput. 1–3
5. perc: Balogh eladja a labdát, de visszaadják a bírók a labdát a magyar csapatnak. Passzívnál Ilyés eredményes, jól kezd a Szeged. 0–3
4. perc: A Füchse is határozottan védekezik, nem találja a fogást a Szeged.
3. perc: Nagyon keményen védekezik a Szeged, Jaszka gólját érvénytelenítik, majd Mikler véd.
2. perc: Igropulo átlövését Mikler lábbal védi, a labda a Szegedé. Balogh Zsolt is eredményes a túloldalon. Ilyés kap sárgát védekezésben lerántásért 0–2
1. perc: ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS! A Pick Szeged vezeti az első támadást, Ilyés Ferenc talpról, átlövésből szerzi meg a vezetést a magyar csapatnak. 0–1

A Pick Szeged kék szerelésben, a Füchse fehérben lép parkettre. Norvég bírók fújnak: Oyvind Togstad és Rune Kristiansen.

Már folyik a csapatok bemutatása, először a Pick Szegedé, majd a házigazda Füchse Berliné. Ne menjenek messzire, hamarosan kezdünk!

„Ha visszagondolok, az európai kupában egyenletesen jó játékkal jutottunk mindig előrébb – emlékezett Ilyés Ferenc, a szegedi balátlövő. – A négyes döntő azonban más műfaj, erre külön kellett készülnünk. Igaz, a Magyar Kupában is hasonló volt a lebonyolítás, de a két tornát nem lehet összehasonlítani. Nyilván bravúr kell a Berlin ellen, de erre készültünk, remélem, meg is tudjuk valósítani." A teljes beharangozót itt olvashatják!

A két gárda eddig egyszer találkozott egymással a nemzetközi kupaporondon, méghozzá az előző szezon BL-csoportkörében: akkor a Füchse Berlin 29–22-re nyert Szegeden, hazai pályán pedig 29–24-re diadalmaskodott.

Üdvözöljük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi a Füchse Berlin–Pick Szeged elődöntő az EHF-kupában. Tartsanak velünk!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik