Férfi kézi NB I: a Tatabánya három góllal múlta felül a Komlót

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.04.20. 20:48
A Tatabánya hozta a kötelezőt a Komló ellen (Fotó: tatabanyahandball.com, archív)
A harmadik helyért hajtó Tatabánya 30–27-re megverte a Komlót a férfi kézilabda NB I 23. fordulójának szombati találkozóján. Győzött a Csurgó és a Gyöngyös is, a Budakalász pedig döntetlenre végzett Egerben.

 

A vendég Komló szerezte a találkozó első gólját a forduló előtt a negyedik helyen álló, de nem titkoltan a harmadik helyért hajtó, jóval esélyesebb Tatabánya otthonában, ám ezután folyamatosan a hazai csapatnál volt az előny. A szünetben két góllal vezetett a Tatabánya, s bár a második félidőben sem tartotta magát rosszul a Komló, a különbség egyre inkább elkezdett nőni a felek között. Volt, hogy öt góllal is meglépett a Tatabánya, de innen többször is visszakapaszkodtak a vendégek, így a végén csak háromgólos különbség mutatkozott a csapatok között. 30–27

A találkozón a Tatabányánál Cristian Ugalde és Pedro Álvarez Rodríguez hét-hét gólig jutott, a legeredményesebb komlói játékos Váczi Milán és Srecko Jerkovic volt négy-négy találattal.

A bennmaradásért küzdő Eger házigazdaként 25–25-ös döntetlent játszott a Budakalásszal. A vendégek negyven másodperccel a vége előtt még két góllal vezettek, majd Boros Balázs betalált, és már csak egy másodperc volt hátra, amikor Oliveira Silva Francisco megszerezte a pontszerzést érő gólt.

A sereghajtó Fejér-B.Á.L. Veszprém három találattal kikapott Csurgón, ezzel eldőlt, hogy az idény végén búcsúzik az élvonaltól.


FÉRFI KÉZILABDA NB I
23. FORDULÓ
MOL TATABÁNYA KC–CARBONEX-KOMLÓ 30–27 (17–15)
Tatabánya, 1875 néző. V: Horváth P., Marton
TATABÁNYA: SZÉKELY – RODRÍGUEZ P. 7, Maras 2, Peric 2, TOPIC 5, Dissinger 1, UGALDE 7 (4). Csere: BARTUCZ (kapus), Pergel 3, Ancsin 2, Enomoto 1, Vajda H., Krakovszki B., Vilovszki, Jadegari. Edző: Dragan Djukics
KOMLÓ: Granic – Urbán 2, Vekic, Szöllősi O. 3, Rotim 3, JERKOVIC 4, Menyhárt 2. Csere: MERKOVSZKI (kapus), BOGDANIC 7, Váczi M. 4 (4), Melnyicsuk 1, Veszelinovics 1, Orbán, Ács P. Edző: Marosán György
Az eredmény alakulása. 8. perc: 3–3. 16. p.: 9–6. 20. p.: 10–10. 26. p.: 16–13. 37. p.: 21–17. 45. p.: 26–21. 51. p.: 29–24. 56. p.: 30–25. Kiállítások: 10, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 6/4
MESTERMÉRLEG
Dragan Djukics: – Nagy csatát hozott a mérkőzés, de több játékosunk is kihagyta a találkozót, így meg kellett oldanunk a helyzetet nélkülük. Fontos győzelmet arattunk, mert nehéz helyzetben vagyunk a dobogóért vívott harcban, ez a siker a fény az alagút végén.
Marosán György: – Küzdöttünk, sok mindennel próbálkoztunk, hogy eltüntessük a különbséget a két csapat között, amit ellehetetlenített, hogy olykor ziccerben hibáztunk, a hazaiak kapusai is kiválóan védtek, mi pedig megfogyatkoztunk.

CSURGÓI KK–FEJÉR-B.Á.L. VESZPRÉM 29–26 (16–10)
Csurgó, 400 néző. V: Bócz, Wiedemann
CSURGÓ: FÜSTÖS – Tufegdzsics 4 (2), Krszmancsics 1, SZEITL E. 4, TÓTH P. 4, Herceg 2, BAZSÓ 6. Csere: Holló (kapus), Zagar 1, Borsos, PAPP T., Mazurek, Vasvári, Gebhardt 1, Zobec 2, Gábor M. 4. Edző: Baranyai Norbert
FEJÉR-B.Á.L.: BALOGH T. – PRESZTER 3, Szuharev, Draskovics, Szrnka 2, Tarabochia 2 (1), Hári. Csere: Mojszilov, Gödör (kapusok), Nurelden 2, GRÜNFELDER 4, Farkas, Pulay 1, Kristóf M. 3, FAZEKAS M. 5, Vetési 1, DRASKOVICS 3. Edző: Danyi Gábor
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–2. 12. p.: 9–3. 20. p.: 11–5. 26. p.: 14–8. 35. p.: 18–12. 41. p.: 22–16. 49. p.: 24–22. 55. p.: 25–25. 58. p.: 28–25. 
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Baranyai Norbert: – Az első félidőben a jó játékunkhoz Füstös kiváló védései társultak, de a második félidőt elkönnyelműsködtük. Szerencsére a végjáték a miénk volt, de nehéz mérkőzések várnak ránk, ez azokhoz kevés lesz.
Danyi Gábor: – Mivel már biztos, hogy nem az élvonalban folytatjuk, fontos volt a mérkőzés, mert a csapat megmutatta, mekkora tartása van, és az utolsó pillanatig képes küzdeni a győzelemért. Nagyon elrontottuk a mérkőzés elejét, de a második félidőben ledolgoztuk a hátrányunkat.

QHB EGER–CYEB-BUDAKALÁSZ 25–25 (11–13)
Eger, 800 néző. V: Hargitai, Markó
EGER: ÁGOSTON Á. – Maracskó 2, Nastaj 2, TÓTH K. 5, ZENNADI 6, F. Silva 3 (1), Száva 1. Csere: KISS G., Tóvizi, Kavin, Lezák, Döme, Boros 6 (5), Bajus. Edző: Tóth Edmond
BUDAKALÁSZ: Váczi D. – Varjú 4 (2), SINKOVITS 5, Dávid M., MIHALIN 6, Juric-Grgic 5 (1), KOVÁCS D. 4. Csere: Tóth M. (kapus), Tyiskov, Varga M., Kiss B. 1, Halász, Szakács, Papp B. Edző: Csoknyai István
Az eredmény alakulása. 6. perc: 5–2. 12. p.: 5–5. 18. p.: 8–9. 24. p.: 9–10. 36. p.: 14–15. 42. p.: 18–19. 48. p.: 22–21. 54. p.: 23–24. Kiállítások: 6, ill. 8 perc. Hétméteresek: 8/6, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Tóth Edmond: – A pontmentésnek örülök, mert vert helyzetből jöttünk vissza, de a szép játékkal adósak maradtunk, inkább a küzdelem volt jellemző. A végén két labdaszerzés után szereztünk két gólt, ami pontot ért az utolsó pillanatban.
Csoknyai István: – Végig tapadt ránk az Eger, amiből érezhető volt, hogy nagyon érdekes végjáték lehet belőle. Sajnos a kétgólos előny sem volt elegendő a győzelemhez, az elmúlt mérkőzésekhez hasonlóan ezúttal is nagyon rosszul játszottuk le az utolsó perceket.

BALATONFÜREDI KSE–HE-DO B.BRAUN GYÖNGYÖS 24–26 (12–13)
Balatonfüred, 400 néző. V: Kiu G., Kiu T
BALATONFÜRED: Andó – HORNYÁK P. 5 (3), Németh B. 3, Szűcs Bence 1, Szretenovics, VARGA M. 7, BÓKA 3. Csere: BŐSZ (kapus), Kemény 1, Kovács B., Szmetán M., Szöllősi B. 1, Sikosek, Kljun 2, Malinovic 1, Brandt. Edző: György László
GYÖNGYÖS: Tomics – Lakosy 1, UBORNYÁK 4, GRÁF 4 (3), HEGEDŰS M. 2, BODOR 7, Varsandán M. 3 (3). Csere: Podoba, Gyánti (kapusok), Jaros 3, Schmid 2, Edwards, Jóga, Pietruszko. Edző: Bíró Balázs
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–2. 12. p.: 4–3. 18. p.: 5–7. 23. p.: 7–11. 27. p.: 8–13. 36. p.: 15–15. 44. p.: 15–21. 53. p.: 20–23. 57. p.: 22–23.
Kiállítások: 6, ill. 4
Hétméteresek: 4/3, ill. 7/6
MESTERMÉRLEG
György László: – A Gyöngyös megérdemelten győzött, sajnos olyan gyenge támadójátékkal, mint amilyen a miénk volt, nem lehet rangadót nyerni.
Bíró Balázs: – Az alapot a stabil védekezésünk adta, nagyon büszke vagyok a játékosaimra, hogy ilyen fegyelmezetten, harcosan edzenek és kézilabdáznak már hetek óta.

1. Veszprém2424974–649+325 48 
2. Szeged23203836–664+172 40 
3. Tatabánya231427711–667+44 30 
4. FTC231337735–693+42 29 
5. Csurgó221129628–640–12 24 
6. Gyöngyös2311210684–704–20 24 
7. Dabas2311111637–664–27 23 
8. Budakalász2310211654–684–30 22 
9. Balatonfüred239113608–646–38 19 
10. Komló23815611–669–58 16 
11. NEKA22715586–646–60 14 
12. Eger226115558–679–121 13 
13. PLER225215592–682–90 12 
14. Veszprémi KKFT22220595–722–127 
az állás

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik