Csodát tett a Kiel a férfi kézi BL-ben, mínusz kilencről fordítva bejutott a négyes döntőbe

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.05.02. 20:40
Kieli boldogság a mérkőzés után (Fotó: Getty Images)
A Kiel hazai pályán 31–21-re legyőzte a Montpellier-t a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csütörtöki negyeddöntőjében, és az első meccsen összeszedett tetemes hátrányát ledolgozva bejutott a négyes döntőbe. A Barcelona másodszor is megverte a PSG-t (32–31), vagyis a katalánok is ott lesznek a kölni végjátékban.

 

KIEL–MONTPELLIER 31–21

Az első két gólt a kilencgólos fórral érkező Montpellier szerezte, így amikor a Kiel érdemben nekilátott a hátránya faragásának, mínusz 11-ről kellett kezdenie a munkát. De nem hiába nevezik Wunderino Arénának az észak-német csapat ezen az estén is megtelő csarnokát: a hazaiak fokozatosan belelendültek, átvették a vezetést, Eric Johansson és Harald Reinkind góljaival lassan, de biztosan növelték az előnyüket – előbbi hatnál, utóbbi négynél tartott a szünetben. A játékrész hajrájában aztán jött Nikola Bylik: bravúrgólt lőtt 14–10-nél, majd 16–11-nél, és a szünetre a francia vendégek előnyének nagyjából a fele elolvadt (17–12).

Egy-egy kiállítással indult a második félidő, a kieli fór jött később, és annak lejártakor Patrick Wiencek beállóból dobott góljával megvolt a közte hat (21–15). Charles Bolzinger két fontos védése következett, Valentin Porte újabb gólja, majd az ő hát mögötti passzából Yanis Lenne találata, és máris csak négy a különbség (21–17). Célegyenesben a franciák? Dehogy: két egymást követő kiállítás miatt gyakorlatilag emberhátrányban játszottak négy percen át, hetest is rontottak, és Hendrik Pekeler üres kapus góljával a meccs folyamán először hétgólosra nőtt a különbség (27–20). 

Egy labdaszerzés utáni gyors indulásból betalált Niclas Ekberg, és már nyolc (29–21). A Tomás Mrkva kapust fejbe dobó Yanis Lenne kiállításából profitálva Bylik ledolgozta a hátrányt (30–21)! És miközben a Montpellier teljesen leblokkolt támadásban, s az 50. perc után egyszer  sem talált a kapuba – a hét a hat elleni játék csak kapott gólokat eredményezett –, két és fél perccel a vége előtt Johansson megfordította az összesített állást (31–21). 

Odaát pedig minden változatlan: fáradhatatlan védőfal, s ha kell, Mrkva-bravúr. 

Az utolsó percre fordulva még egy védés. És a legvégén még egy… A Kiel elképesztő játékkal és akarattal, remek egyéni teljesítményekre alapozva megfordította a párharcot, és bejutott a négyes döntőbe!

BARCA–PSG 32–31

A másik csütörtöki párharcban nem történt csodás fordulat, az első felvonást nyolc góllal megnyerő katalánok kézben tartották az irányítást, hattal, majd héttel is vezettek (20–13). S bár a párizsiak megnyomták a második félidőt, kapaszkodtak, de egyenlíteniük nem sikerült – egy góllal elveszítették legendás játékosuk, Nikola Karabatic minden bizonnyal utolsó BL-mérkőzését. A meccs előtt a barcelonaiak is köszöntötték a 40 éves olimpiai, világ- és Európa-bajnokot, nem feledve, hogy valamikor az ő soraikat is erősítette. Karabatic két gólt lőtt csütörtök este.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
THW Kiel–Montpellier 31–21 (17–12)
Ld: Johansson 8, Bilyk 7, Reinkind 6, Wiencek 4, Pekeler 4, ill. Pellas 6, Porte 4, Y. Lenne 4, A. Lenne 3
Továbbjutott: a Kiel, 61–60-nal
Barcelona–PSG 32–31 (17–12)
Ld: Mem 7, Frade 6, Janc 5, Richardson 4, ill. Prandi 10, Syprzak 5, Solé 3, Peleka 3
Továbbjutott: a Barcelona, 62–53-mal

Szerdán játszották
AALBORG (dán)–TELEKOM VESZPRÉM 33–28 (18–14)
Továbbjutott: az Aalborg, 64–60-as összesítéssel
Magdeburg–Kielce 23–22 (11–13)
Továbbjutott: a Magdeburg, 49–49-es összesítéssel, hétméteresekkel (4–3)

A négyes döntő június 8–9-én lesz Kölnben.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik