3x3-as kosárlabda: a nők és a férfiak is Izraellel kezdenek a debreceni olimpiai selejtezőben

Vágólapra másolva!
2024.05.06. 17:32
Hongkong után Debrecenben is lesz esélye kijutni a válogatottunknak az olimpiára (Fotó: Facebook/MKOSZ)
A magyar női és férfi 3x3-as kosárlabda-válogatott is Izrael ellen kezd a jövő héten Debrecenben sorra kerülő olimpiai selejtezőtornán.

A Földi Attila szövetségi kapitány vezette női csapat jövő csütörtökön este előbb Izraellel, majd Hollandiával csap össze, végül szombat este Olaszországgal találkozik a D csoport zárásán.     

A Csirke Ferenc vezette férfi válogatott péntek este kezd Izraellel, majd még aznap Puerto Rico következik, az utolsó csoportellenfél pedig Ausztria lesz szombat este a B jelű kvartettben.

Mindkét nemnél csoportkonként az első két-két gárda jut tovább a vasárnapi negyeddöntőbe, s a zárónapon rendezik az elődöntőt, a bronzmérkőzést és a finálét is. A hajdúsági viadalról az első három-három együttes mehet majd az olimpiára.

A női csapat – Böröndy Vivien, Mompremier Beatrice, Papp Diána, Szabó Fanni összeállításban – április közepén már megpróbálkozott az olimpiai kvóta megszerzésével, de csak az elődöntőig jutott Hongkongban az első selejtezőn, ahonnan a tornagyőztes szerzett ötkarikás indulási jogot.

A három állomásból álló selejtezősorozat második helyszíne a Japánban található Ucunomija volt május elején - magyar érdekeltség nélkül -, a harmadik pedig Debrecen lesz.

A magyarok csoportmérkőzései Debrecenben

nők, D csoport
május 16.
19.20: Magyarország-Izrael 
21.35: Magyarország-Hollandia 
május 18.
20.45: Magyarország-Olaszország 

férfiak, B csoport
május 17.
19.20: Magyarország-Izrael 
21.35: Magyarország-Puerto Rico 
május 18.
21.35: Magyarország-Ausztria 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik