Szabó Tibor: Nem a vezetőség, hanem magunk felől nagy az elvárás

Vágólapra másolva!
2007.04.23. 15:35
A Honvéd és a Vasas gólnélküli döntetlent ért el a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén a Bozsik-stadionban, így egyik együttes sem veszítette el az esélyt, hogy bejusson a fináléba.
Lázok János a hétvégén megsérült, kérdéses a játéka
Lázok János a hétvégén megsérült, kérdéses a játéka
Lázok János a hétvégén megsérült, kérdéses a játéka
Lázok János a hétvégén megsérült, kérdéses a játéka

Szabó Tibor szerint még nem állt össze teljesen a csapat
Szabó Tibor szerint még nem állt össze teljesen a csapat
A rutinos középpályás, Szabó Tibor a télen tért vissza a Honvéd csapatához, és rendre jó teljesítménnyel segíti a kispesti együttest.
„Nem érzem magam csalódottnak, hogy az első találkozón nem sikerült nyernünk a Vasas ellen, hiszen jó meccset vívtunk. Ez a 0-0-s eredmény olyan, mintha az első meccsen semmi sem történt volna, továbbra is nyitott a továbbjutás kérdése. Gólt kell rúgnunk, és továbbjutunk.”

Szabó hozzátette, hogy nem a vezetőség részéről nagy az elvárás, hanem saját maguk felől, mindenképpen szeretnének bejutni a döntőbe. A vezetőség részéről is megkapnak minden segítséget, hiszen úgy alakították a programot, hogy minél többet pihenhessenek a játékosok.

A Honvéd kerete egyébként jelentősen átalakult a télen, de a sok új játékos beépítése ellenére is megy a csapatnak.
„Az jól látható, hogy a tavaszi szezonra minőségi játékosok kerültek a Bozsik-stadionba. Bár az eredményekre nem lehet panaszunk, még nem rázódott össze teljesen ez a csapat, ehhez kell egy jó fél év.”

A hazai Vasasnál Lázok János sérülése okoz gondot, ő a REAC elleni meccsen ráesett a vállára, és bár néhány percig még a pályán volt, le kellett cserélni.

Sokan azt hitték, hogy a kreatív játékos válla eltört, de a mérkőzés utáni röntgenfelvételek kimutatták, hogy erről szerencsére nincs szó.
„Szerencsére törés, szakadás nincs, de fáj a vállam. Most pihentetem, és meglátjuk, hogy keddre milyen állapotban lesz. Én nagyon szeretnék kedden játszani. Mindent megteszek, hogy a Honvéd elleni mérkőzésre rendbe jöjjön.” - nyilatkozta a játékos az angyalföldi együttes hivatalos honlapjának.

A Vasas és a Honvéd kedden 18 órakor csap össze az Illovszky Rudolf-stadionban.

Szavazás

Melyik csapat jut tovább az MK elődöntőjéből?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik