A címvédő Honvéd is biztosította helyét a legjobb nyolc között

Vágólapra másolva!
2007.11.07. 20:57
A címvédő Budapest Honvéd kettős győzelemmel búcsúztatta a Sopront Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. Supka Attila csapata az odahaza elért 2-1-es sikert követően, most idegenben nyert 3-0-ra, és várhatja a negyeddöntő sorsolását. A Fehérvár a Győrben elért 1-1-et követően hazai pályán 3-2-re nyert és szintén továbbjutott.
Genito és a honvéd a nyolc között folytathatja
NS-archív
Genito és a honvéd a nyolc között folytathatja
Genito és a honvéd a nyolc között folytathatja
NS-archív
Genito és a honvéd a nyolc között folytathatja

A Sopron szurkolói távolmaradásukkal tüntettek a csapat ellen, pedig az első mérkőzésen bíztató eredményt ért el a vidéki alakulat.

Az első húsz percben a kispestiek gyakorlatilag eldöntötték a továbbjutás kérdését. Abraham és Szmiljanics találatai után nem volt esélye a hazai csapatnak.

A folytatásban még Hercegfalvi is berámolt egyet, a Honvéd 5-1-es összesítéssel jutott tovább.

Ami a Sopront illeti: a Ligakupától dicstelenül búcsúzott, most a Magyar Kupából is kiesett, ráadásul a bajnokságban is kieső pozícióban tartózkodik.

A Fehérvár a Győrben elért 1-1-es döntetlent követően úgy tűnt simán kiharcolja hazai pályán a továbbjutást. Sitku, Dvéri és Koller góljaival már alig fél óra elteltével már három góllal vezetett Marijan Vlak vezetőedző csapata,

A szünetben megpróbált frissíteni a Győr játékán Egervári Sándor, ami a mérkőzés vége felé meg is hozta a várt eredményt.

Kiegyenlítettebb lett a találkozó, a hajrában sikerült két győri góllal nyílttá tenni a végkifejletet.

egyenlíteni azonban nem sikerült, a Fehérvár jutott a négy közé.

MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ

VISSZAVÁGÓ:
SOPRON-BP. HONVÉD 0–3 (0–2)
Sopron, 300 néző. Vezette: Bede (Farkas, Szalai)
SOPRON: Takács – Desszo, Farkas A., Fehér Z., Gallianov – Györök, Minczér, Dancs (Pocuca, 61.), Károlyi (Zana, 24.) – Belics, Birtalan. Vezetőedző: Vincenzo Osto, Végh Tibor
HONVÉD: Borel – Tóth B., Benjamin, Szmiljanics, Vincze Z. – Magasföldi, Genito, Bárányos (Ivancsics, szünetben), Diego – Abraham (Abass, szünetben), Hercegfalvi (Tóth M., 57.). Vezetőedző: Supka Attila
Kiállítva: Fehér Z. (72.)
Gólszerző: Abraham (0–1) a 11., Szmiljanics (0–2) a 20., Hercegfalvi (0–3) az 54. percben
Jó: Takács, Desszo, Györök, ill. Benjamin, Szmiljanics, Bárányos, Genito, Abraham, Hercegfalvi
Továjjutott: Bp. Honvéd 5--1-es összesítéssel
Végh Tibor: – Az idegenbeli reménytkeltő eredmény után természetesen többet vártunk a mai mérkőzéstől, ám ez nagyon rosszul indult a számunkra. A gyorsan szerzett vezetése után nem sokkal a Honvéd lőtt még egy gólt, és ezzel el is dőlt a továbbjutás.
Supka Attila: – a két mérkőzés alapján megérdemelt a továbbjutásunk. Most jó teljesítményt nyújtottunk, a gólok mellett további lehetőségeink is voltak, és remélem a Vasas ellen megszerzett lendület már kitart az őszi szezon végéig.


MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ

VISSZAVÁGÓ:
FC FEHÉRVÁR-GYŐRI ETO FC 3–2 (3–0)
Székesfehérvár, 250 néző. Vezette: Bognár T. (Kovács Z., Lémon)
FEHÉRVÁR: Sebők – Mészáros A., Koller, Horváth G., Mohl – Simek, Dvéri, Csobánki (Lattenstein, 77.), Farkas B. (Bozsics, 58.) – Sitku, Dajics (Disztl D., 51.) Vezetőedző: Marijan Vlak
GYŐR: Sztevanovics – Müller (Granát, 37.), Supics, Kovács Z., Varga R. – Nikolov, Bank (Jäkl, a szünetben), Koltai, Tokody – Bogdanovics (Varga L., 80.), Brnovics Vezetőedző: Egervári Sándor
Gólszerző: Sitku (1–0) a 14., Dvéri (2–0) a 31., Koller (3–0) a 34., Varga L. (3–1) a 85., Granát (3–2) a 88. percben
Jó: Dvéri, Farkas B., Koller, Sitku, ill. Nikolov, Jäkl
Továbbjutott az FC Fehérvár 4–3-al.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik