A DVTK tulajdonosa szerint elfogadhatatlan volt a csapat teljesítménye

Vágólapra másolva!
2024.05.05. 13:20
Magyar Mátyás közleményben reagált a DVTK hétgólos vereségére (Fotó: Koncz Márton)
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Diósgyőri VTK tulajdonosa szerint „a látvány és a teljesítmény elkeserítő és elfogadhatatlan volt” az Újpest otthonában 7–0-ra elveszített szombati bajnokin.

„Mint szinte minden mérkőzést, a mai meccset is a helyszínen néztem végig. A látvány és a teljesítmény elkeserítő és elfogadhatatlan volt. A DVTK címeres mezében ilyen teljesítményt semmilyen összeállításban, semmilyen taktikával nem lehet nyújtani. Százszázalékosan megértem a szurkolóink csalódottságát! – idézte a DVTK hivatalos honlapja Magyar Mátyás közleményét. – Bár történelmi mértékű ez a vereség, innen is fel kell állni! Erről szól a sport, erre is tanítja a jellemet. Tanulni legtöbbször a hibáiból tud az ember, most az a legfontosabb feladatunk, hogy megoldjuk, kijavítsuk azokat a hibákat, amelyek ide vezettek.”

Kiütéses sikerének köszönhetően az Újpest biztossá tette első osztályú tagságát, míg a Diósgyőr a nyolcadik helyen áll az NB I-ben.

Újpest FC–Diósgyőri VTK 7–0 (4–0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 5833 néző. Vezette: Káprály
Gólszerző: Radosevics (6.), Keita (10.), Mörschel (30. – 11-esből), Ljujics (45.), Csoboth (58., 61.), Ambrose (72.)

A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Ferencvárosi TC30215473–27+46 68 
2. Fehérvár FC311651055–39+16 53 
3. Paksi FC30165948–40+8 53 
4. Puskás Akadémia311310853–33+20 49 
5. Debreceni VSC301361146–39+7 45 
6. MTK Budapest311271241–58–17 43 
7. Zalaegerszegi TE311261352–57–5 42 
8. Diósgyőri VTK311181248–56–8 41 
9. Kecskeméti TE301151440–44–4 38 
10. Újpest FC311141645–62–17 37 
11. Kisvárda31841935–50–15 28 
12. Mezőkövesd31552127–58–31 20 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik