NB II: lemondott a Haladás vezetőedzője

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.07. 10:41
Alekszandar Jovics azonnali hatállyal távozik a Haladástól (Fotó: Török Attila)
Azonnali hatállyal benyújtotta lemondását a labdarúgó NB II-ben 13. helyen álló Szombathelyi Haladás vezetőedzője, a tavaly nyáron kinevezett Alekszandar Jovics.

A Haladás honlapján közölte, hogy Alekszandar Jovics 2024. május 6-ával, benyújtotta lemondását, melyet a klub vezetősége elfogadott.

A szerb szakembert 2023. június 12-én nevezte ki vezetőedzőnek a szombathelyi csapat, irányításával a Haladás 31 mérkőzésen kilenc győzelmet ért el 11 döntetlen és 11 vereség mellett, így a csapat jelenleg csak a 13. helyen áll az NB II-ben, de három fordulóval a bajnokság vége előtt hat pont az előnye a már kieső helyen álló PMFC-hez képest.

A szombathelyi csapat közölte, Jovics a keddi edzés után közölte döntését a csapattal, s vele tart Rúzsa Iván másodedző is.

„A klub vezetősége haladéktalanul megtette a szükséges lépéseket, hogy a hétfői, Vasas FC elleni mérkőzésen már ismét teljes legyen a stáb” – írta honlapján a Haladás.

A LABDARÚGÓ NB II ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Nyíregyháza Spartacus31217363–25+38 70 
2. Vasas FC311710465–30+35 61 
3. ETO FC Győr31193958–33+25 60 
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia311413430–19+11 55 
5. Kozármisleny311471051–40+11 49 
6. Gyirmót FC Győr311111944–41+3 44 
7. Kazincbarcika3111101033–34–1 43 
8. Soroksár SC311191136–38–2 42 
9. FC Ajka311241527–29–2 40 
10. FC Csákvár311171334–40–6 40 
11. Budafoki MTE311161433–42–9 39 
12. Budapest Honvéd311091235–34+1 39 
13. Szombathelyi Haladás319111140–46–6 38 
14. BVSC Zugló311061525–37–12 36 
15. Pécsi MFC317111318–36–18 32 
16. Tiszakécske316111429–37–8 29 
17. BFC Siófok31761832–55–23 27 
18. Mosonmagyaróvár31552125–62–37 20 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik