Száztíz év után ismét megnyerte a Belga Kupát az Union SG

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.05.09. 17:31
Az Union SG nyerte a Belga Kupa döntőjét (Fotó: Getty Images)
Története harmadik kupagyőzelmét aratta Belgiumban az Union Saint-Gilloise, amely a döntőben legyőzte az Antwerpent. Dániában pedig 2001 után másodszor a Silkeborg ért fel a csúcsra.

A belga bajnokságban két döntetlen mellett az Union SG kétszer is három góllal legyőzte az Antwerpent. Azonban a brüsszeli csapat legutóbb 1914-ben nyert kupát, míg az Antwerpen címvédőként várta a döntőt.

Az eseménytelen első félidő legvégén a korábban az Anderlechtet és az FC Bruges-t is búcsúztató Union szerzett vezetést. A második félidőben az Antwerpen ugyan átvette az irányítást és több helyzetet is kidolgozott, azonban ötből egyszer sem találta el a kaput, így az Union SG 1–0-ra megnyerte a döntőt és története harmadik kupagyőzelmét aratta. A brüsszeli csapat 1914 után ért fel ismét csúcsra.

Szerdán tartották a Dán Kupa döntőjét is, melyben a Silkeborg és az először döntőbe jutó Aarhus találkozott. A koppenhágai Parken Stadionba érthető módon hatalmas reményekkel érkeztek az Aarhus szurkolói.

A mérkőzés első gólját a Silkeborg szerezte Oliver Sonne révén, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. Egy perccel később viszont már szabályosan is betalált a 23 éves támadó, aki Tonni Adamsentől kapott remek labdát. 

A második játékrész is a Silkeborgról szólt, az Aarhus ugyan többet birtokolta a labdát, de veszélyes helyzet inkább a Silkeborg előtt adódott. A gólhoz legközelebb Stefan Thordarson járt, aki a 80. percben betalált az Aarhus kapujába, de a VAR ezúttal is lest jelzett. A Silkeborg így is megnyerte a mérkőzést és 2001 után másodszor lett kupagyőztes.

BELGA KUPA
DÖNTŐ
Union Saint-Gilloise–Antwerpen 1–0

DÁN KUPA
DÖNTŐ
Silkeborg–Aarhus 1–0

AZ EURÓPAI BAJNOKOK ÉS KUPAGYŐZTESEK LISTÁJÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik