Nagelsmann a 2026-os világbajnokságig hosszabbított a német válogatott élén

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.04.19. 11:49
Julian Nagelsmann két évet tett rá (Fotó: Getty Images)
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) közleménye szerint Julian Nagelsmann szövetségi kapitány további két évvel meghosszabbította szerződését, így a 2026-os világbajnokság végéig ő irányítja a német válogatottat.

 

A tavaly szeptemberben kinevezett Nagelsmann eredetileg az idei Európa-bajnokság végéig szóló szerződést kötött a DFB-vel, amelyet a szövetség pénteki bejelentése értelmében most további két évvel meghosszabbítottak a felek. 

„Ez a szív döntése volt. Nagy megtiszteltetés, hogy a válogatottat irányíthatom és hazám legjobb labdarúgóival dolgozhatok együtt. A franciák és a hollandok elleni március két győzelmünk nagyon megérintett, és erre alapozva mondhatom: szeretnénk, ha egy sikeres hazai Európa-bajnokságot vívnánk a nyáron. Edzői stábommal pedig már alig várjuk a 2026-os világbajnokságot, ami egy új kihívás lesz mindannyiunk számára” – idézi Nagelsmannt a szövetség honlapja.

„Erős jelzés a DFB-nek és a válogatottnak, hogy Julian Nagelsmann marad a csapatnál az Európa-bajnokság után is, mert rengeteg nagycsapat hívja őt Európa-szerte. Nagelsmannak azonban a német válogatott több mint egy egyszerű munka, hisszük, hogy számára ez igazi szívügy. A hosszabbításnak köszönhetően most biztonsággal van ideje tervezni és alakítani a keretét, hogy aztán a csapat minél sikeresebb legyen az Európa-bajnokságon” – ezek már Bernd Neuendorf szövetségi elnök szavai.

Az idei kontinenstornán házigazda németek az Eb nyitómeccsén június 14-én a skótokkal találkoznak Münchenben, június 19-én a magyar csapattal csapnak össze Stuttgartban, a 23-i utolsó fordulóban Svájc lesz az ellenfelük Frankfurtban.

A hosszabbítással egyébként az is jó eséllyel eldőlt, hogy Nagelsmann nem lesz korábbi klubja, a Bayern edzője a nyártól – korábban erről is pletykáltak a német lapok.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik