Uli Hoeness 18 kilót fogyott a börtönben

Vágólapra másolva!
2014.10.25. 09:41
null
Pep Guardiola és Uli Hoeness a Bayern München bajnoki címének májusi ünneplésekor – azóta Hoeness közelebb került a katalán edzőhöz, legalábbis a testtömegét tekintve (Fotó: Reuters)
Uli Hoeness állítólag majdnem olyan fitt, mint az 1974-es világbajnokságon volt. A korábbi német válogatott labdarúgó június óta börtönbüntetését tölti, és azóta csaknem 20 kilót fogyott.

 

Lám-lám, a börtönnek is megvannak az előnyei. Uli Hoeness alig öt hónapja éli mindennapjait elzárva a külvilágtól, és ezalatt a Bild beszámolója szerint nagyjából olyan formába került, mint az 1974-es világbajnokságon volt – ahol ugyebár a házigazda NSZK válogatottjának tagjaként aranyérmet nyert.

Ezt megerősítette a 62 éves extámadó korábbi csapattársa, Franz Beckenbauer is, aki meglátogatta őt a rácsok mögött.

„Uli igazán jól néz ki, tizennyolc kilóval kevesebbet nyom. Örömmel láttam, hogy megbékélt a helyzetével, amely nem lehet könnyű számára” – nyilatkozta Beckenbauer.

A látványos fogyás külön feladatot ad Hoeness feleségének, Susanne asszonynak, akinek új nadrágokat kell beszereznie férje számára – a régiek ugyanis már bőnek bizonyulnak.

Uli Hoenesst hétrendbeli, összesen 28.5 millió euró értékre elkövetett adócsalásban marasztalták el márciusban, amiért nem fizette be a titkos svájci számlán keresztül bonyolított tőzsdei és devizapiaci ügyeletekből származó nyeresége után járó közterheket. Három és fél éves szabadságvesztésre ítélték, de januártól könnyebb lesz a helyzete, ugyanis nap közben elhagyhatja a börtönt, és csak az éjszakákra kell oda visszatérnie.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik