La Liga: A Real senki ellen nem veszíthet négy nullra - CR

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.08. 11:22
null
A portugálnak és a Realnak semmi sem sikerült a madridi derbin, az Atlético-drukkerek legnagyobb örömére (Fotó: Reuters)
Ilyen nincs, és mégis van. Legalábbis Cristiano Ronaldo szerint a Real Madridnak egyik riválisától sem lenne szabad kikapnia 4–0-ra, a szombati derbin azonban mégis ez a csúfság esett meg velük a bajnoki címvédő Atléticóval szemben.

 

„Rosszul játszottunk, semmi nem jött be nekünk, ez olyan nap és mérkőzés volt, amit szeretnénk minél gyorsabban elfelejteni. Három szezonnal ezelőtt a Barcelonától elszenvedett öt nullás vereség volt hasonlóan kemény számukra, mint ez a mostani – mondta Cristiano Ronaldo a találkozót követően. – Egy Real Madridnak nem szabad négy nullra elveszíteni mérkőzést semmilyen csapat ellen. Én most úgy látom, hogy ennek a vereségnek van néhány pozitívuma. Az előnyünkre is válhat, tanulnunk kell belőle. A tabella élén maradunk, ám tudjuk, a továbbiakban is küzdenünk kell majd azért, hogy a záró fordulót követően is ott legyünk, amiképp az előző idényben. Mi mindannyian pozitív gondolkodásúak vagyunk, átérezzük, hogy milyen csapást szenvedtünk el, ami kicsit sokkolt minket, de jó dolog, hogy így is ott tudunk maradni a bajnoki táblázat tetején.”

„Szellemileg és fizikailag sem voltunk olyan frissek, mint általában szoktunk, ezt azonban nem kifogásként kell érteni. Néhány játékosunknak a Sevilla elleni hétközi találkozót követően nem volt elég ideje a regenerálódásra. Hibákat követtünk el, és nem voltunk képesek változtatni semmin. Nincs értelme bánkódnunk, sajnálni magunkat, még sok mérkőzés van hátra. Azt nem tudom, hogy miért nem sikerült megfelelően ráhangolódnunk az összecsapásra, ám az Atlético ellen mindig is nehéz dolgunk volt, a legutóbbi meccseken meg nem is tudtunk nyerni ellenük. Korábban viszont az Atletico volt így ellenünk, nem tudott legyőzni minket. A dolgok változnak, majd hamarosan fordul a kocka megint. Erős csapatunk van, szerintem jobbak vagyunk az Atléticónál, amit viszont a pályán kell bizonyítani. A bajnokságban majd letaszítjuk őket a trónról.”

A portugál aranylabdás nem tudott minden kérdésre ilyen higgadtan válaszolni, az egyik újságíró különösen kihozta őt a sodrából.

„Arról akarsz beszélni, hogy mi történt ma, vagy inkább arról, hogy mi történt a Córdoba ellen, három hónappal ezelőtt” – hangzott el a nem túl frappáns kérdés, amelyből az említett korábbi mérkőzésen Cristiano Ronaldo a klub-vb-győzelmet jelentő címert csókolgatta a mezén. (Akkor Gareth Bale 89. percben értékesített büntetőjével nyert 2–1-re a Real.)

A portugál nem maradt adós a válasszal: „Mit akarsz tőlem, mit mondjak? Ha te intelligens újságíró lennél, akkor a mai meccsről kérdeznél. De te nem vagy intelligens. Sajnálom”.

A súlyos vereség ellenére Carlo Ancelotti vezetőedző nem változtatott a csapat tervezett munkarendjén, nincs büntetésképpen beiktatott plusz edzés a vasárnapi pihenőnapon. Ez már csak azért is taktikus húzás az olasz szakember részéről, mert Cristiano Ronaldo szülinapi partijára volt hivatalos szombat este a komplett keret, azaz vasárnap minden bizonnyal nemcsak az Atlético elleni találkozó fáradalmait kell kiheverniük, hanem a bulit is.

A következő tréning így hétfőn 15 órától kezdődik majd, a Real következő erőpróbája pedig a Depor elleni hazai bajnoki lesz szombaton, majd azt két idegenbeli találkozó követi: a Schalke elleni BL-nyolcaddöntő első felvonása (február 18.), illetve az Elche elleni bajnoki (február 22.).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik