Első körben tizennyolc csapat kapott NB I-es licencet, köztük a Kozármisleny

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.04.24. 12:03
Fotó: Nagy Gábor
Tizenkét csapat kapott első és nemzetközi osztályú licencet, további hat NB I-es licencet – derült ki a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos honlapjának híréből, amely az MLSZ Elsőfokú Licencadó Bizottsága április 23-i ülésén született döntésekről számolt be.

A listából kiderül, hogy a jelenleg az első osztályban szereplő csapatok közül a Mezőkövesd egyelőre sem NB I-es, sem NB II-es licencet nem kapott – a borsodiak kiesése már biztossá vált –, míg az NB II mostani mezőnyének klubjai közül a Haladás, a Siófok és a BVSC-Zugló nevét sem találjuk a felsorolásban.

Az MLSZ közleménye ugyanakkor megjegyzi: azoknak a kluboknak, amelyeknek a licenckérelmét nem hagyták jóvá, van még lehetőségük arra, hogy licencet kapjanak, ha május 3-ig pótolják a hiányzó dokumentumokat. Az Elsőfokú Licencadó Bizottság következő ülésére május 10-én kerül sor. Utána az elsőfokú eljárás lezárul, és azt követően a kluboknak már nem lesz lehetőségük hiánypótlás keretében újabb dokumentumokat benyújtani. A bizottság döntése ellen a döntés kézhezvételétől számított nyolc napon belül lehet fellebbezést benyújtani.

Az NB II csapatai közül az ETO FC Győr NB I-es és nemzetközi licencet, a Kozármisleny, a Nyíregyháza, a Szeged, a Gyirmót, a Honvéd és a Vasas NB I-es licencet kapott.

Az NB III-as csapatok közül a Putnok és a DEAC (Északkeleti csoport), a Békéscsaba (Délkeleti csoport), az Iváncsa, a Szentlőrinc és a Kaposvár (Délnyugati csoport), valamint a Tatabánya, a Veszprém, a Bicske és a III. Kerületi TVE (Északnyugati csoport) NB II-es licenckérelmét hagyták jóvá.

Nemzetközi (UEFA) és nemzeti első osztályú (NB I-es) klublicencet kapott

  1. DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT.
  2. DEBRECENI VASUTAS SPORT CLUB FUTBALLSZERVEZŐ ZRT.
  3. ETO FUTBALL SPORTSZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
  4. FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT.
  5. FTC LABDARÚGÓ ZRT.
  6. KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.
  7. MTK BUDAPEST LABDARÚGÓ ZRT.
  8. PAKSI FUTBALL KLUB KFT.
  9. PUSKÁS FUTBALL KLUB KFT.
10. ÚJPEST 1885 FUTBALL KFT.
11. VÁRDA LABDARÚGÓ SZOLGÁLTATÓ KFT.
12. ZALAEGERSZEGI TE FOOTBALL CLUB ZRT.

Nemzeti első osztályú (NB I-es) klublicencet kapott

  1. GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.
  2. GYIRMÓT FC KFT.
  3. HONVÉD FUTBALL CLUB KFT.
  4. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FOOTBALL CLUB SZOLGÁLTATÓ KFT.
  5. SZEGED 2011 SPORTSZOLGÁLTATÓ, LABDARÚGÓ KFT.
  6. VASAS FUTBALL CLUB KFT.

Nemzeti másodosztályú (NB II-es) klublicencet kapott

  1. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT.
  2. BTC 1912 LABDARÚGÓ KFT.
  3. BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT.
  4. DEAC FUTBALL NONPROFIT KFT.
  5. F.C. AJKA KFT.
  6. FC CSÁKVÁR KFT.
  7. IVÁNCSA KÖZSÉGI SPORTEGYESÜLET
  8. KAPOSVÁRI LABDARÚGÓ KFT.
  9. KBSC LABDARÚGÓ KFT.
10. MTE 1904 KFT.
11. PMFC-LABDARÚGÓ SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT.
12. PUTNOK FUTBALL CLUB SPORTSZOLGÁLTATÓ KFT.
13. SOROKSÁR SPORT CLUB KFT.
14. ST LŐRINC KFT.
15. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB SPORTSZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
16. TVE 1887 LABDARÚGÓ KFT.
17. TSC LABDARÚGÓ KFT.
18. VESZPRÉMI SPORT CLUB 2015 KFT.

Nemzetközi (UEFA) női klublicencet kapott

1. ETO FUTBALL SPORTSZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
2. FTC LABDARÚGÓ ZRT.
3. MTK BUDAPEST LABDARÚGÓ ZRT.
4. PUSKÁS FUTBALL KLUB KFT.

Forrás: mlsz.hu

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik