Sárga irigység – L. Pap István jegyzete

L. PAP ISTVÁNL. PAP ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2024.05.08. 23:26

Ha valakinek kezdene elege lenni abból, hogy Európa futballkrőzusai a maguk játszóterévé alakították a Bajnokok Ligáját, kedd estére megnyugodhatott. A Borussia Dortmund ugyanis a harmadik fejezetet is megírta a maga tündérmeséjébe azzal, hogy 1997 és 2013 után ismét eljutott a BL döntőjébe. Az elmúlt húsz évben, a Porto 2004-es diadala óta – talán az Atléticón és a Tottenhamen kívül, vagy éppenséggel velük együtt – kizárólag a kontinens szűk elitje ért el a végkifejletig. Olyan klub pedig, amelyet csak igazgatója, Hans-Joachim Watzke zsenialitása, okos kölcsönök, drasztikusan megvágott játékosfizetések, stadionnév-értékesítés és briliáns transzferek sorozata mentett meg a csődtől az ezredforduló után, és amely a maga nyolcvanezres átlagnézőszámával (a legmagasabb Európában) és mindenkori legjobbjai busás áron értékesítésével marad folyamatosan a felszínen, biztosan nincsen még egy.

Dortmundban futballozni és a Dortmundnak szurkolni ma egyaránt menő. A tizenéves klasszisjelölteket a menedzserek szívesen viszik a Borussiába, mert ott garantáltan lehetőséget kapnak, az együttest ezért, no meg párját ritkító szurkolói, a lenyűgöző, 25 ezres Südtribüne miatt is általános szimpátia övezi. (Aki még nem látta a közösségi médiában a fekete-sárga sálban, sörrel a kezében a tábor közepén parádézó exliverpooli Jamie Carragher performanszát a PSG elleni párharc első meccsén, feltétlenül nézze meg!)

Már a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata között sem nagyon volt olyan, amelyikben ne rúgná a labdát exdortmundi – gondoljunk bele, ha Bellingham, Haaland, Lewandow­ski, Gündogan vagy éppen kedd estéről Dembélé és Hakimi ma is fekete-sárgában futballozna… Az egy szem Lewandowskit leszámítva horribilis pénzekért adott túl rajtuk a klub, az amúgy messze túlértékelt Dembélé árából például 2017-ben konkrétan egy csapatnyi játékost vett. Például Jadon Sanchót, akin azóta tízszeres pénzt keresett, most kölcsönben mégis ott van a németeknél, szívesen megnézném a jelenetet, amint a nyáron újra belép kenyéradója, a Manchester United öltözőjébe…

A mindkét elődöntős csata legjobbjának választott Mats Hummels és a világfutball egyik legbalszerencsésebb sztárja, Marco Reus ellenben ott van, hírmondóként a 2013-as társaságból. Az előző két döntőben olyan korszakos edzőegyéniségek ültek a padon, mint Ottmar Hitzfeld és Jürgen Klopp, most egy bosnyák-horvát-német fiatalember, Edin Terzic kezében a gyeplő, aki kisgyerekként maga is a Sárga falban szurkolt, az ő kötődéséhez eddig sem fért kétség, most már a szakértelméhez sem.

A negyeddöntő sorsolásakor úgy tűnt, hogy a négy legjobb került az egyik, a Dortmundot is beleértve a négy gyengébb a másik ágra. Előzetesen az utóbbiak közül is a ma irigyelt Borussiának adták a legkevesebb esélyt. Az Atlético Madrid és a PSG pechje, hogy ők is. És így lesz ez június 1-jén a Wembley-ben is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik