Elmaradt a piros? Szécsi fejbe talpalta az Újpest védőjét – képek, szavazás

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.28. 09:19
null
Mint arról beszámoltunk, a DVSC emberelőnyét kihasználva 1–0-ra nyert hazai pályán az Újpest FC ellen a labdarúgó NB I 30. fordulójában. Bár a második félidő elején a lila-fehérektől kiállították Tamás Krisztiánt, a felek tíz a tíz ellen is játszhattak volna a fordulás után, ugyanis a Jorgosz Andzulaszt fejbe talpaló Szécsi Márk megúszta sárga lappal az első félidei esetet.

Az első félidő derekán, a 23. percben szorult ápolásra az Újpest görög védője, Jorgosz Andzulasz, miután Hamzat Ojediran fejesét követően a fejjel felszabadítani igyekvő játékost fejbe talpalta a DVSC támadója, Szécsi Márk, aki az eset után Berke Balázs játékvezetőtől sárga lapot kapott. Bár a televíziós közvetítésben megjelent a felirat, hogy a VAR nézi az esetet, a vasárnapi Kisvárda–Fehérvárt vezető Pintér Csaba nem hívta ki kollégáját, hogy nézze vissza az esetet. A jelenetet ide kattintva tekintheti meg.

„Természetesen mindenki szomorú és lehajtott fejjel van az öltözőben. Azt gondolom, a játékosok nagyon szervezettek voltak és megtettek mindent annak érdekében, hogy innen legalább ponttal távozzunk. Nagyon sajnálom, hogy ebből a kiállításos párharcból rosszul jöttünk ki. 

Nem tudom, hogy minek kellene történnie, hogy ha fejbe rúgják a játékosunkat, akkor az nem piros lap

 – fogalmazott a meccs után az M4 Sportnak Mészöly Géza, megjegyezve, hogy Tamás Krisztián egy véleményes szituáció után kapott a piros lapot.

„Sajnálom, hogy a VAR nem tudott a segítségünkre lenni” – jegyezte meg az Újpest FC vezetőedzője.

Andzulasz fején egyébként a mérkőzés után is látszódtak a talpalás nyomai.

 

SZAVAZÁS

PIROS LAPOT ÉRT SZÉCSI MÁRK TALPALÁSA?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ
Debreceni VSC–Újpest 1–0 (0–0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 6592  néző. Vezette: Berke
Gólszerző: Ojediran (88.)
Kiállítva: Tamás K. (48.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik