Szerződést hosszabbított 19 éves tehetségével a Fehérvár

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.05.08. 15:06
null
Pető Milán hosszabbított (Fotó: fehervarfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Fehérvár FC a hivatalos oldalán közölte, hogy meghosszabbította a 19 éves Pető Milán szerződését.

 

A Bredában született Pető Milán a mostani idényben 16 bajnokin lépett pályára, s a 31. fordulóban az MTK Budapest elleni 4–0-s győzelem alkalmával megszerezte első élvonalbeli gólját – írja a fehervarfc.hu.

„Nagyon örülök annak, hogy sok játéklehetőséget kaptam az idényben az NB I-ben, az pedig külön öröm, hogy pénteken az első gólomat is meglőttem bajnokin az első csapatban. Bízom benne, hogy ezt további gólok is követik majd – idézte a klub honlapja Petőt. – Nagy álmom volt a Vidi színeiben NB I-es játékossá válni, boldog vagyok, hogy mindezt saját nevelésű játékosként, a lépcsőfokokat végigjárva értem el, és hogy a klub hosszú távon is számít rám. Szeretnék minél meghatározóbb játékossá válni, idővel bekerülni a kezdőcsapatba és a lehető legtöbbet segíteni a Vidinek a célok elérésében.”

Pető Milán a hetedik olyan Fehérvár-játékos, aki édesapja nyomdokaiba lépve élvonalbeli mérkőzést játszott a Vidiben. Péntek óta pedig már mind a ketten vidis NB I-es gól szerzői is – teszi hozzá a közlemény.

   
AZ ÁLLÁS       
  1. Ferencvárosi TC3122  5  478–28+5071
  2. Paksi FC3116  6  948–40+854
  3. Fehérvár FC3116  51055–39+1653
  4. Puskás AFC311310  853–33+2049
  5. Debreceni VSC3113  61247–44+345
  6. MTK Budapest3112  71241–58–1743
  7. Zalaegerszegi TE3112  61352–57–542
  8. Diósgyőri VTK3111  81248–56–841
  9. Kecskeméti TE3111  61440–44–439
10. Újpest FC3111  41645–62–1737
11. Kisvárda31  8  41935–50–1528
12. Mezőkövesd31  5  52127–58–3120

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik