PMFC: méhésznek is tanul a távozó kapitány - a környéken marad

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.21. 07:05
Mint ismeretes, a PMFC bejelentette, hogy mások mellett a 34 éves csapatkapitány, Lantos Levente is távozik a klubtól a téli szünetben. A védő a Dunántúli Naplónak összegezte pályafutását, beszélt a jövőről is.

„Csak a pozitív dolgokkal szeretnék foglalkozni. Voltak nagyon jó évek itt, a PMFC-nél, amikor öröm volt idetartozni, itt játszani. Mindkét feljutás óriási élmény volt, és volt még egy olyan évünk, amikor ugyan lemaradtunk az osztályváltásról, de nagyon jó volt a társaság. És ott van még a 2000-es esztendő, az a tavasz, amikor még itt volt Gera Zoli, Sólyom Csabi, Kardos Ernő, akik később a Fradihoz mentek. Farkas Norberttel, Kutas Gáborral, Kovácsevics Robival együtt nőttünk fel, s nagyon jó eredmény volt az élvonalban elért hetedik helyünk” – idézte fel a múltat a Dunántúli Naplónak Lantos Levente, aki 1997 óta állt a Pécsi MFC szolgálatában.

„Másfél éve nem tudok odakerülni a kezdőbe – tért rá a védő a jelenre. – Nem mutattam kifelé, de ez nagyon bántott, őrlődtem belül, magamban. Tisztában voltam azzal, hogy harminchárom-harmincnégy évesen már nem rám fogják építeni a csapatot, de akkor tényleg el kellett gondolkodnom a folytatáson, amikor úgy sem kaptam lehetőséget, hogy az összes belső védőnk elfogyott… Ez az egész a játékról szól, és én még szeretnék játszani, szeretnék futballozni!”

Lantos a jövőjét firtató kérdésre is reagált, arra, hogy esetleg az NB III-as Kozármislenyben folytathatja: „Ez még körvonalazódik. A környéken maradok, ez biztos.”

A Nemzeti Sport Online úgy értesült, van érdeklődés iránta az NB II-ből, például Csákváron is szóba kerülhet a neve. A futballista ugyanakkor már a labdarúgást követő időkre is gondol. Kitanulja a méhész mesterséget.

„Van a futball után is élet. Nincs mese, sok időt kell együtt töltenem az édesapámmal, mert ki kell tanulnom ennek a szakmának, a méhészkedésnek minden csínját-bínját. Ezt pedig csak az öregtől tudom ellesni. Ugyanakkor a labdarúgástól biztosan nem akarok teljesen elszakadni. Mindenképpen el akartam végezni egy edzői kurzust, mert ha úgy adódik, és lesz rá lehetőségem, szeretnék majd gyerekekkel foglalkozni. És persze a klubtól, a PMFC-től sem szeretnék elszakadni, mert nagyon sokat jelent nekem. Nagyon jól éreztem magam ennél a csapatnál, a fél életemet, tizenhét évet itt töltöttem” – tette hozzá Lantos.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Horvát Gábor
Kiszemeltek: Mario Tadejevic (horvát, szabadon igazolható, legutóbb FK Sarajevo – Bosznia Hercegovina)

Távozók: Wittrédi Dávid (szabadon igazolható, ?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:

Távozhatnak: Lantos Levente (érdeklődnek iránta: Kozármisleny), Mohl Dávid, Pölöskey Péter (érdeklődnek iránta: Kecskemét)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik