Medgyes Sinan: A tabella első fele a célunk

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.04.26. 14:39
A legutóbbi négy bajnoki mérkőzésen kezdőként lépett pályára a ZTE FC-ben Medgyes Sinan, aki szerint nem elégszenek meg azzal, hogy a Puskás Akadémia legyőzésével biztossá tegyék bennmaradásukat az OTP Bank Ligában, az első hatba vágynak (Fotó: ZTE FC)
Két jó formában lévő csapat találkozik péntek este a ZTE Arénában, a hazaiak ragyogó tavaszuknak köszönhetően jócskán eltávolodtak a kiesőzónától, míg a Puskás Akadémia öt bajnoki óta veretlen és közelít a dobogó felé.

Visszakerült a kezdőcsapatba. Medgyes Sinan augusztus végén igazolt Zalaegerszegre a DVTK-tól, rögtön bekerült a kezdőbe, ám a tavasz elején nem játszott annyit, amennyit szeretett volna. Az előző négy fordulóban aztán ismét az első perctől ott volt a pályán, kitűnő teljesítményt nyújtott, ráadásul jó eredményeket ért el a csapat. A ZTE változtatott, s a közelmúltban az ötvédős rendszerről négyvédősre állt át – Márton Gábor vezetőedző az utóbbi négy meccsen ebben a hadrendben küldte pályára együttesét.

„Örülök, hogy visszakerültem a kezdőcsapatba – mondta lapunknak a ZTE FC harmincéves védője. – Érdekes, mert Pakson akkor ment jobban a játék, amikor öt védővel játszottunk, míg Zalaegerszegen a négyvédős felállás fekszik inkább nekem. A legfontosabb, hogy Márton Gábor vezetőedző elégedett a játékommal, és én is úgy érzem, hogy az elmúlt időszakban jó teljesítményt nyújtottam. Az utóbbi mérkőzéseket figyelve talán éppen a Ferencváros ellen játszottam a legjobban, ám sajnos akkor pont nélkül maradtunk, de szerencsére múlt hét végén sikerült a pontszerzés Székesfehérváron. A csapat jó irányba halad, pénteken le akarjuk győzni a Puskás Akadémiát.”

A ZTE a téli szünetet kieső helyen töltötte, ám kiválóan teljesít a tavasszal, és jócskán eltávolodott a veszélyzónától. Idei tizenkét bajnokiján hat győzelmet, három döntetlent és három vereséget számlál, s ha legyőzi a Puskás Akadémiát, biztosan az élvonalban marad.

„Az elsődleges célunk az volt, hogy kiharcoljuk a bennmaradást, amit most matematikailag is biztossá tehetünk. Nem akarunk a többi eredménytől függni, szeretnénk a saját kezünkbe venni a sorsunkat, és a pénteki győzelemmel meghosszabbítani élvonalbeli tagságunkat. De nem elégszünk meg ennyivel, az első hatba kerülés a célunk, ami nem lehetetlen. Csupán hat pontra vagyunk tőle, csak az idény első fele miatt lehet hiányérzetünk. Az ősz nem sikerült túl jól, pláne, ha azt nézem, hogy hazai pályán mindössze egy bajnokit nyertünk. Simán ott lehetnénk a tabella első felében.”

Pénteken sem vár könnyű meccs a Zalaegerszegre, a kiváló formában futballozó Puskás Akadémia érkezik a ZTE Arénába. A PAFC már öt mérkőzés óta veretlen, sőt a legutóbbi három bajnokiján tizenegy gólt szerzett, és már csak négy pontra van a dobogótól.

„Nagyon figyelnünk kell, elemeztük a felcsútiakat, beszéltünk róla, hogy sok gólt szereztek az elmúlt időszakban. A Puskás Akadémiával jó meccseket játszottunk az idényben, ez most is így lesz, ráadásul este rendezik az összecsapást, a jó hangulat garantálva van. Ebben az évadban a felcsútiak nem tudtak legyőzni minket, szeretnénk veretlenek maradni velük szemben, de tudjuk, nem lesz könnyű dolgunk. Amint mondtam, szeretnénk az első hatban végezni, ehhez pedig a hátralévő két hazai mérkőzésünket mindenképpen meg kell nyernünk.”

A két együttes ebben az idényben kétszer már összecsapott, szeptemberben Zalaegerszegen 1–1-es döntetlen született, míg februárban a Pancho Arénában 1–0-ra győzött a ZTE.

NB I
30. FORDULÓ
Április 26., péntek
20.00: Zalaegerszegi TE FC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Április 27., szombat
14.30: Paksi FC–Mezőkövesd Zsóry FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.00: Diósgyőri VTK–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.30: Debreceni VSC–Újpest FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Április 28., vasárnap
15.15: Kisvárda Master Good–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.45: MTK Budapest–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Ferencvárosi TC29205471–26+45 65 
2. Fehérvár FC29155951–38+13 50 
3. Paksi FC29155946–39+7 50 
4. Puskás Akadémia291210749–30+19 46 
5. MTK Budapest291271040–52–12 43 
6. Debreceni VSC291261145–39+6 42 
7. Diósgyőri VTK291171148–49–1 40 
8. Kecskeméti TE291141440–44–4 37 
9. Zalaegerszegi TE291061349–56–7 36 
10. Újpest FC291041538–61–23 34 
11. Kisvárda29741832–46–14 25 
12. Mezőkövesd29551925–54–29 20 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik