Thiago Silva visszatér a Fluminenséhez – hivatalos

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.05.07. 17:14
Thiago Silva 2009 után tér vissza a rióiakhoz (Fotó: Getty Images)
Kedd délután a Fluminense bejelentette, hogy a Chelsea-től az idény végén távozó brazil labdarúgó, Thiago Silva a soraiban folytatja a pályafutását.

 

Thiago Silva és a Chelsea nemrégiben hozta nyilvánosságra, hogy négy év után elválnak útjaik. A védő szándékait ismerők már akkor sejteni engedték, hogy a 39 éves játékos visszatér a riói klubba, amelyből 2009-ben távozott.

Silva előbb a Milan (2009–12), majd a PSG (2012–20), végül a londoni kékek játékosa volt az utóbbi másfél évtizedben, a brazil válogatottban 113 mérkőzésen lépett pályára.

A Fluminense tavaly – története során először – elhódította a dél-amerikai klubfutball legértékesebb trófeáját, a Libertadores-kupát, az idén bezsebelte a dél-amerikai szuperkupát (Recopa Sudamericana). A brazil bajnokságban tavaly a hetedik helyen végzett, az idei kiírás eddigi öt fordulójában csupán öt pontot gyűjtött.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik