Pochettino: Amikor rossz napunk van, nagyon rosszak vagyunk

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.24. 09:28
Maurizio Pochettino szerint a Manchester City elleni FA-kupa-elődöntőn és az Arsenal elleni bajnokin nyújtott teljesítmények közötti kiegyensúlyozatlanság jellemzi a Chelsea egész idényét (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az Arsenal kiütéses, 5–0-s győzelmet aratott hazai pályán a Chelsea ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 29. fordulójának keddi játéknapján. A mérkőzés után az „ágyúsokat” irányító Mikel Arteta nem győzte dicsérni játékosait, miközben a kékeket vezető Maurizio Pochettino úgy fogalmazott: amikor rossz napjuk van, nagyon rosszul játszanak.

Az Arsenal már korán, a negyedik percben megszerezte a vezetést a londoni derbin, de Leandro Trossard gólja után az újabb hazai találatra a második félidőig kellett várni, akkor viszont kinyílt a gólcsap, Ben White és Kai Havertz szűk 20 perc alatt négy gólt szerzett testvériesen elosztva, így megtört a Chelsea nyolc bajnoki óta tartó veretlenségi sorozata.

Mikel Arteta nem győzte dicsérni csapatát, pláne azok után, hogy nem az elmúlt tíz nap volt a csapat legsikeresebb időszaka az idényben, ugyanis az Aston Villa elleni hazai vereség mellett a Bayern Münchennel szemben búcsúztak a Bajnokok Ligájától.

„Nagy teljesítmény volt csapatként és egyénileg is. Nagyon jól játszottunk egy remek formában lévő csapat ellen, amely sok kérdést tett fel nekünk, de jól válaszoltunk. A mérkőzés elejétől kezdve nagyon elszántak, lendületesek, bátrak voltunk” – értékelt a klub honlapján az Arsenal menedzsere, Mikel Arteta.

„Az önbizalom és a hit szempontjából is nagyszerű érzés számunkra (ez a nagy győzelem), mert megmutattuk, hogy meg tudjuk csinálni, és nagy csapatok ellen is tudunk teljesíteni, meccseket nyerni úgy, ahogy most tettük. Szóval most ki kell élveznünk, aztán vissza kell térnünk a munkához, mert vasárnap kemény meccsünk lesz, amelyre jól fel kell készülnünk, hogy legyőzzük őket” – utalt már a hétvégi, Tottenham elleni városi derbire is Arteta, aki csapata fizikális állapotáról is beszélt.

„A csapatszellem miatt volt energiánk az elsőtől az utolsó percig. A második félidőben fizikálisan folyamatosan fejlődtünk. Amit ezek a fiúk tettek az elmúlt tíz napban, az hihetetlen. Ha megnézzük a számokat, ez irreális, de mégis megtehetjük, mert fejleszteni akarják magukat. Megvan a mentalitásunk, és nagyon meg akarjuk nyerni (a bajnokságot)!” – hangsúlyozta Mikel Arteta.

A Chelsea-t irányító Maurizio Pochettino érthető módon nehezen élte meg, hogy az Arsenal 1986 óta nem látott különbséggel nyerte meg a londoni derbit, így a kékek szinte bizonyosan lemondhatnak a nemzetközi kupaindulást érő helyek valamelyikéről.

„Nagyon csalódottnak érzem magam. Nem volt jó a teljesítményünk, nem úgy kezdtük a meccset, ahogy kellett volna” – idézte menedzsere szavait a Chelsea honlapja

„A szünetben arról beszéltünk, hogy ezen a szinten nem lehet így kezdeni egy meccset, de a második félidőt is rosszul kezdtük, kaptunk két gólt, aztán szerintem a csapat feladta és nem voltunk játékban. A legnehezebb elfogadni azt, ahogy kezdtünk, mert az első félidő utolsó harminc percében versenyben voltunk, kiegyenlített volt a meccs, és többször hibára kényszerítettük az ellenfelet, hogy helyzeteket teremtsünk” – vélekedett Pochettino, aki szerint a Chelsea kiegyensúlyozatlan idényére jellemző, hogy a Manchester City elleni FA-kupa-elődöntőn nyújtott jó teljesítmény után egy ilyen meccset játszottak.

„El lehet veszíteni a meccset egy olyan csapat ellen, mint az Arsenal, amely a bajnoki címért küzd, de három napja és most is teljesítenünk kellett, és változtatni is kellett a kezdőcsapaton különböző okok miatt, de

ezt a kiegyensúlyozatlanságot az egész idényben megmutattuk. Három napja fantasztikusan játszottunk, megérdemeltük volna a döntőbe jutást, a mostani teljesítményünkre viszont nem tudok mást mondani, mint azt, hogy nem volt jó. Ezért tartunk ott, ahol vagyunk, mert képesek vagyunk elképesztő teljesítményre, majd három nappal később a másik végletre.Amikor rossz napunk van, nagyon rosszak vagyunk. Ha jók vagyunk, mindenre képesek vagyunk, de az biztos, hogy a jövőben javulnunk kell

– emelte ki a Chelsea menedzsere, aki nem hibáztatta játékosait, pláne, hogy a kékek az idényben már hetedszer álltak fel 24 évnél fiatalabb átlagéletkorú kezdőcsapattal.

A Chelsea visszafogott teljesítményét jelzi, hogy az Arsenalnak az első félidőben 13, a másodikban 14 kapura lövése volt – ez az Opta gyűjtésének 2003-as kezdete óta a két legtöbb lövés a két játékrész alatt a Chelsea Premier League-meccsein.

ANGOL PREMIER LEAGUE
29. FORDULÓ
Arsenal–Chelsea 5–0 (1–0)
London, Emirates Stadion, 60 238 néző. Vezette: Hooper
ARSENAL: Raya – B. White, Gabriel, Saliba, Tomijaszu (Zincsenko, 73.) – Ödegaard, Partey (Jorginho, 73.), Rice – Saka, Havertz (Gabriel Jesus, 73.), Trossard (Martinelli, 72.). Menedzser: Mikel Arteta
CHELSEA: Petrovics – Disasi, Cucurella, Badiashile, Gilchrist (Thiago Silva, 78.) – Caicedo, E. Fernández (Chalobah, 66.) – Madueke (Casadei, 78.), Mudrik (R. Sterling, 67.), Gallagher – Nicolas Jackson. Vezetőedző: Mauricio Pochettino
Gólszerző: Trossard (5.), B. White (52., 70.), Havertz (57., 65.)

Április 24., szerda
20.45: Wolverhampton Wanderers–AFC Bournemouth
21.00: Crystal Palace–Newcastle United (Tv: Spíler2)
21.00: Everton–Liverpool (Tv: Match4) – élőben az NSO-n!
21.00: Manchester United–Sheffield United (Tv: Spíler1)

Április 25., csütörtök
21.00: Brighton & Hove Albion–Manchester City (Tv: Spíler1)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Arsenal34245582–26+56 77 
2. Liverpool33228375–32+43 74 
3. Manchester City32227376–32+44 73 
4. Aston Villa34206871–50+21 66 
5. Tottenham32186865–49+16 60 
6. Newcastle321551269–52+17 50 
7. Manchester United321551247–48–1 50 
8. West Ham341391254–63–9 48 
9. Chelsea321381161–57+4 47 
10. Brighton & Hove Albion3211111052–50+2 44 
11. Wolverhampton331271446–53–7 43 
12. Fulham341261650–54–4 42 
13. Bournemouth331191348–60–12 42 
14. Crystal Palace33991542–56–14 36 
15. Brentford34981752–59–7 35 
16. Everton331081534–48–14 30 
17. Nottingham Forest34791842–60–18 26 
18. Luton Town34672147–75–28 25 
19. Burnley34582137–69–32 23 
20. Sheffield United33372331–88–57 16 
Pontlevonások:  Everton 8 pont, Nottingham Forest 4 pont

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik